Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a címben foglaltakkal kapcsolatos érzéseimet, akkor azt mondanám, hogy legszívesebben állandóan babát várnék. Nagyon szerettem ezt az állapotot, gyönyörű terhességem volt. Ezt a szót, hogy terhesség nagyon gyűlölöm egyébként, mert a magzat nem teher, hanem inkább egy csoda, ha mégis a teher szót akarom valamilyen kontextusban használni, akkor édes teher.
Már a második naptól kezdve, mikor megtudtam, hogy áldott állapotban vagyok, önfeledten örültem a kisbabának. Újúlt erővel álltam neki a tanulásnak az utolsó megmérettetésekre, és valahogy eszembe sem jutott, hogy nem sikerülhetnek esetleg. Elkerült a hányás, a rosszullét majd minden formája. Egyedül az a fránya magzatvédő vitaminnal és a vastablettával, melyek ugye nem a babavárás természetes velejárói, hanem az orvos által ránk kényszeríteni próbált elemek, gyűlt meg a bajom. A magzatvédő bogyót kétszer kihánytam, és csak este, evés után voltam képes émelygés nélkül magamba tuszkolni. Hamar be is fejeztem a vele való barátkozást, mert olvastam, hogy csak hatalmas babák fejlődnek tőle, és a harmadik hónaptól szedésük nem javasolt még az orvosok szerint sem.A tabletta előnyére legyen mondva, szoptatás alatt jó szolgálatot tett: saját tapasztalataim kitűnő immunerősítő hatást tulajdonítanak neki, miszerint amint beteg kezdek lenni, és bekapok párat belőle, a betegség huss, mintha elfújták volna. Mindenkinek ajánlom ezt a csodaszert, mert mindent felülmúló atombiztos hatása van. Ez egyébként a Czeizel prof által kifejlesztett fajta, ha valaki meg akarná venni. Itt a reklám helye kérem.:)
A vastabletta még rövidebb pályafutást futott be nálam, mint a vitamin: igen hamar gondjaim támadtak tőle reggelente, és kijött az a genetikailag is belém kódolt aranyér is áldásos tevékenysége következtében. Mikor megtudtam, hogy a vastabletta a fogakat is rongálja, végleg búcsút vettünk egymástól, és összebarátkoztam a sokkalinkább végbélbarát céklával és társaival. Szegény magne B6 vitaminnal semmi gond nem volt, ő csak egyszerűen a mindenkori elfelejtődés áldozata lett, bizonyára azért, mert olyan hatása volt rám, mintha nem is létezne.
A kemikáliákat ezzel ki is végeztem hamar, a táplálkozásra annál nagyobb súlyt fektettem. Mivel férjemmel egy munkahelyen dolgoztunk, és elég sok női kollégával áldott meg a sors, presztizs kérdést csináltam férjem rendes táplálásából, meleg ételt szállítottunk szijte minden nap dobozban. Gyakori volt, hogy a hétvégén főztem, és lefagyasztottam kisebb adagokat, melyeket csak meg kellett fogni, és már vihettük is a munkahelyre. A dobozokat nem cimkéztem természetesen, és ebből egyszer adódott is egy vicces sztori.
A lefagyasztott ételt melegítem a mikróban, és egyik kolléganő megkérdi, mit melegítek. Mondom, hogy kelkáposzta főzelék. Rendben, válaszolja, ő nem tud főzni. Beviszem férjemnek, aki elkezdi enni. Közben bejön az előző hölgy is a szobába. Életem párja is kérdőn tekint rám, hogy mit tálaltam elé. Neki is leszögezem, hogy kelkáposzta főzelék. Eszi tovább, majd így szól: - Olyan érdekes ez a kelkáposzta, kóstold már meg! Megkostolom, és rájövök, hogy gyalult nyers tök az megmelegítve. Meglepetésemben e felfedezésemnek hangot is adok, mire az iménti hölgy, aki még mindig a szemközti polcon kutatott, pukkadozva kacagni kezdett, de én is. Szerintem hónapokig azon vihorászott a fél kollektíva, hogy mit meg nem etetek a férjemmel, az meg eszi is. Mire ugyanis realizáltam, hogy gyalult tököt hoztam ebédre, már a fele elfogyott. Azért a maradékot is hasznosítottam, megfőztem húsos tökös tésztának. Bizarul hangzik ez is tudom, de igen finom lett.
A Motiváció Alapítványnál a Munkaközvetítőben dolgoztam. Szerettem a munkát, nem volt megerültető, de érdekesnek találtam. Munkáltatói kapcsolattartóként sokat jártunk ki cégekhez tárgyalni. Innen is van vicces történetem: Mucikával, egy aranyos 65 év körüli ősz hajú hölggyel már igencsak gömbölyödő pocakkal mentem az IBM-hez tárgyalni. Már maga a helyzet is abszurad, elmegy egy kis alapítványtól egy fogyi állapotos vak jogász és egy aranyos nénike a nagy cégóriáshoz. Mikor az IBM HR-ese megemlítette, hogy esetleg adományoznának valamit az alapítványnak, Mucika halák komolyan kijelentette, hogy pár toll és jegyzetfüzet jól jönne. A HR-es megpróbált komoly maradni, és azt mondta, ő másra gondolt.
Várandósságom nagyon vidáman telt a fenti történetekből is láthatóan. Szinte végig jó hangulatban voltam. A bélmozgásaim renyhesége ellen bekapcsolódtam a munkahelyi kávézásokba, mely mindenféleképpen megtette hatását, befogadtak, és nem hiába mentem immár a mellékhelyiségbe.
Sajnos sem a várandósságról, sem a szülésről, sem az utána következő időszakról nem olvastam semmit, így teljesen felkészületlen és naiv voltam. Kaptam pár könyvet nővéremtől és anyukámtól ebben a témában, de a várandós köny harmadik oldalától elkezdődött azon fejlődési rendellenességek leírása, melyeket szűrnek a különböző vizsgálatokkal. Én itt le is tettem a könyvet, és befejeztük közös pályafutásunkat. Nem akartam szörnyűségekről olvasni, még gondolni sem akartam ilyen dolgok lehetőségére. Ugyanígy nem gondoltam tudatosan arra, hogy gyermekem örökli férjem egyébként 50%-ban öröklődő szembetegségét, de erről majd később.
E tiszavirág életű kapcsolatra is már szülésemhez igen közeli időpontban került sor, így már nem is kerestem más szakirodalmat. Május végén kerültem másállapotba, és egészen karácsonyig dolgoztam. Januárban már nem mentem vissza dolgozni, mert a napi nyolc órai munka már igen fárasztott, és megfelelő kabátom sem volt, melyet rá tudtam volna húzni pocakomra, és elég meleg lett volna. Döntésemben az is közrejátszott, hogy el is ájultam egyszer akkoriban, és eléggé megijedtem, pedig valószínű, hogy csak a vérnyomásom esett le nagyon.
A gyerekszoba kialakításán sem gondolkodtam. Kaptunk egy pelenkázós kiságyat a régi mosógépünkért cserébe, nővérem adott pár zsák ruhát és textilpelust, ezeket kimostam, és beraktam a szekrénybe, és ezzel el volt intézve. Kaptunk kiskádat is, sőt egy babakocsi is érkezett nővéremék padlásáról. Gyűjtögettem szépen a holmikat, de nemigen foglalkoztam velük. Csináltattunk a lakásba új bútorokat is. Ez utóbbi bekezdés történései mind januára estek, így ez a hónap is tevékenykedéssel telt, tulajdonképpen egészen a szülésig. Ebben az időben alapítottam továbbá életem első egyesületét egy ismerős megbízásából, melyért pénzt kaptam volna, de nem jegyezték be, így a fizetéség is elmaradt. A bejegyzést egyébként azért tagadták meg, mert a hölgy olyasmit akart, amelyet nem lehetett volna megtenni, és én azt mondtam, azért próbáljuk meg. Az egyesület alapítási szándékon azonban felbuzdultam, és magam is alapítottam egy egyesületet, melynek papírjait szülésem napján adta be férjem a bíróságra, úgyhogy mondhatjuk, az egyesület és gyermekem egyszerre született, bár a vajúdás az egyesület esetében eltartott áprilisig, a bejegyző végzés jogerőre emelkedéséig.
A szülésre szintén nem készültem. Kisfiam egészen február 1-ig haránt és farfekvésben volt, és az orvos már karácsony után megmondta, nem is fog befordulni, maximum farfekvésbe, és így mindenképpen császármetszés lesz, készüljek. Aztán egy éjszakán, mikor egyikünk sem aludt, addig dolgozott kis kitartó magzatkám, míg be nem fordult az elvárt irányba. Orvosom mikor ezt meeglátta kért, hogy hozzak igazolást a szemklinikáról, hogy szülhetek hüvelyi úton, vagy arról, legyen-e császár inkább. 38 hetes terhes voltam, mikor eljutottam a Mária utcai szemklinikára, ahol kísérőm kiállt egy kétórás sort, majd odahívott, hogy nincsen meg a kartonom, és azt az orvost, akihez jártam, nem is ismerik, ugyan a hölgyek csak pár hónapja dolgoznak itt. Bemehetek azonban egy másik orvoshoz a rendelés végén. Kértem, állapotomra hivatkozva, nem lehetne-e előbb, beszéljem meg valamelyik orvossal volt a válasz. A megbeszélés további két órát vett igénybe, de az egész várót nem kellett kivárnom. Szerencsére vagy szerencsétlenségemre elvittem az egész lelethalmazomat.A doktornő mikor meglátta, ráírta a lapomra, császármetszést javasol, egyébként fogalma sincsen az egészről, de biztos, ami biztos mondta. Én már szabadulni akartam négy óra várakozás után, meg bele is éltem már magam előzőleg a műtétbe, úgyhogy elvettem a papírt és távoztam. Egy hét múlva a kiírt időpont előtt meg is indult a szülés.
Mikor már nagy volt a pocakom, és Tekla, mert reménykedtem, hogy lány lesz, és így szólítottuk, igen sokat csuklott, főleg addig, míg be nem fordult fejvégű fekvésbe. Neki is eléggé kényelmetlen lehetett a haránt és farfekvés. Miután befordult én is sokkal jobban éreztem magamat.
Várandósságom alatt nagyon sokat beszélgettünk Teklával, azaz SÁndorral, apukája is. Mikor a hasamra tette a kezét, Sándor nagyon gyakran odajött belűlről a tenyeréhez, és kinyomta valamely általunk nem ismert testrészét. Én is szerettem símogatni a hasam, és alapvetően büszke is voltam rá, arra, hogy egy életet hordok ki. Szépnek láttam magamat nagy hassal, és szerettem, ha mások is látják, hogy babát várok. Sokat lazítottam a fürdőkádban tespedve.
A szüléssel, az utána lévő időszakkal viszont egyáltalán nem foglalkoztam, nem izgattam magamat a dolgon, nem is gondoltam vele, mi lesz majd, csak azzal foglalkoztam, mi van most annyiban, hogy lazítottam, végeztem a napi teendőket, és lapvetően egy igen kellemes, boldog és nyugodt lekiállapotban voltam.