2009.02.11.
lukacs.reka
Kisfiam, Sándor születése után négy héttel anyukám is visszahelyezte székhelyét Tatabányára, és április elejére kialakult egy hozzávetőleges rendszer életünkben, egyre rutinosabbak lettünk a babázásban.
Az ebédet ételhordóban hordtuk a közeli sörözőből, ahol minden nap három fogásos olcsó menü volt kapható, melynek minősége is kielégítet bennünket. A közlekedéshez kengurut használtam, melybe már hathetesen beletettem Sándort Ari barátnőm buzdítására, mivel a babakocsi projekt nálunk teljesen befuccsolt. Tolni nehézkes volt, húzni meg legalább annyira, kísérőre meg nem akartunk támaszkodni. A kenguru sem volt leányálom, főleg fiam gyarapodási üteme tükrében, de még mindig használhatónak bizonyult személyi segítő nélkül is.
Sokat pihentem ebben az időben, rám is fért a komplikációk után, napjaim nagy részét az töltötte ki, hogy szoptattam. Kisfiam heti 50 dekákat hízott, így három hónapos korára elérte a 7 kilót, és át is aludta az éjszakát. Az éjszaka átalvása kitörő örömmel töltött el, de súlygyarapodása kifejezetten aggasztott. Már nem azért, mintha nem tartottam volna elégségesnek, éppen ellenkezőleg. Azért aggódtam, hogy egy ilyen nagy súlyú gyereket képtelen leszek táplálni, egyszerűen képtelen leszek annyi tejet termelni fizikailag, amennyi neki elég lenne. Úgy éreztem, nem bírom az iramot a súlygyarapodásával. E félelmemet teljesen megalapozni látszott az a tény, hogy délután négytől kb este nyolcig szinte folyamatosan szopott utódom. Este hat óra felé már szinte folyamatosan nyűglődött, akkor is, ha kapott cicit, akkor is, ha nem. Az idő tájra már a melleim igencsak kiürültnek, laposnak látszottak, ezért úgy gondoltam, azért sír, mert éhes. Férjem álláspontja az volt, hogy azért sír, mert túlette magát, de én azért csak nem nyugodtam meg, hisz egész nap rajtam csüngött, és evett, mint aki éhezik. Elkezdtem szoptatós teát inni, e csodaszer egyetlen hatása azonban kizárólag az volt, hogy ujjaimon, a lábujjaimat is beleértve sem tudtam megszámolni a mellékhelyiségben tett napi látogatásaim számát. A homeós bogyók szedése szintén nem hozott tartós eredményt, és ugye azokat nem szabad sokáig szedni amúgy sem.
Kínomban leültem az internet elé, és beírtam a google-ba a szoptatás kulcsszót, és böngészni kezdtem a találatok között. Hamarosan rátaláltam a Szoptatásért Magyar Egyesület honlapjára, ahol on-line tanácsadási szolgáltatást lehet igénybe venni. Egy irdatlan hosszú kérdőív kitöltésére hívtak fel, melyben olyan kérdések is szerepeltek, melyeket egyáltalán nem tudtam hova tenni akkori tudásommal.
Válaszaim ezekre meglehetősen viccesek, alább idézem őket:
"SZOPÁSI KÉPESSÉG VIZSGÁLATA
58. feltűnő testi, alkati jegyek
Jó kérdés...
59. száj vizsgálata: állkapocs mérete, helyzete, nyelv hosszúsága, alakja, ajkak vastagsága, lenőtt nyelv, szájpenész, nyálkahártyaelváltozások
Szájpenész nincs, a többi passz, de nem mondott senki semmit.
...
61. mell-száj aránytalanság fennáll-e?
Az meg mi?
...
63. tiszta mutatóujjal szopás vizsgálata: ínnyel ráharap-e? nyelv pozíciója (púpozás, kifelé lök, vályú), nyelv mozgásiránya
Ilyet nem csináltam, nem is nagyon értem, mit kéne figyelni."
Nem kell megijedni, a kérdőív végén szerepeltek ezek a kérdések, szóval összesen 63. kérdést kellett megválaszolni. A többi kérdésre szerencsére értelmesebb válaszokat adtam, így határozott véleményt kaptam problémámra pár nap múlva személyesen W. Ungváry Renátától. Idézek leveléből, amit ereklyeként őrzök a mai napig:
"Azt gondolom, hogy felesleges aggódnia. Ilyen kiemelkedően gyarapodó babánál fel sem merül, hogy Önnek ne lenne elegendő teje. Felesleges időpocsékolás
fejni, és délután odaadni. Hát hova hízzon ez a gyerek. Amint írta, vannak olyan napok, amikor sokkal többször szopik, fél napig szinte egyvégtében. A
megfelelő tejelválasztás érdekében Önnek ezentúl sem kell mást tennie, mint amit eddig tett: igény szerint szoptatni a babát. ha kevesebbnek tűnik a tej,
akkor a baba gyakrabban jelentkezik, ön gyakrabban megszoptatja. és lesz elég tej. Az nem éppen szerencsés, ha külön szobában alszik, mert így a legtöbb
baba átalussza az éjszakát, a tejtermelés érdekében viszont előnyös az éjszakai szoptatás. Ugyanígy a cumi használatát sem szoktuk javasolni, de mivel
Önt zavarja az, ha a baba a szopás vége felé csak cumizik, elképzelhető, hogy szüksége van a cumira. Ha gond lenne a baba gyarapodásával, azt javasolnám,
ezen a két dolgon változtasson: aludjon közelebb a babához és ne használjon cumit, tegye gyakrabban mellre. De miután is kisfia tökéletesen gyarapodik,
nem gondolom, hogy változtatnia kellene azon, ami már bevált. A menzesz visszatérése egyébként valószínűleg a külön szobában altatásnak köszönhető, mert
ez közrejátszik abban, hogy két szopás közt hat óránál hosszab idő teljen el. Ha hat óránál több telik el, visszatérhet a ciklus.
...
Az eddig leírtakból következik is, hogy önnek nincs szüksége tejtermelést serkentő szerekre. Én ilyeneket egyébként is szökőévben egyszer szoktam javasolni,
de akkor sem olyan baba anyukájának, aki két hónaposan duplázott. Az én hat hónapos kislányom hat és fél kiló!!! Ő a negyedik gyerekem, a három fiú többet
hízott, de még ők sem dupláztak két hónaposan, három-négy hónaposan."
A válasz rettenetesen meglepett, megnyugtatott, de bevalllom, a felét sem értettem. Mi köze a menstruációnak a külön szobához? Miért lehet gond a cumi használata? Mi köze a külön szobának az éjjel átalvásához? Rengeteg kérdés sorjázott bennem, és el is kezdtem böngészni az egyesület honlapját, majd megtaláltam innen kiindulva az LLL honlapját is - hozzám hasonló tudatlanok kedvéért a rövidítés La Leche Liga, magyarul A Tej Szövetsége. Szabad fordítás, copyright én. Bőszen tanulmányozni kezdtem ezeket, de annyi infót találtam, hogy eltartott egy darabig az áttanulmányozás.
Mint fentebb írtam, használtunk játszócumit, mert kaptuk valakitől, és minden babás képen cumi lóg a modell szájából, tehát biztos nem rossz, bár biztos el lehet nélküle is lenni, úgyhogy én nem vettem volna, de ha már ott volt, kipróbáltam, mert kisfiam imádott lógni a bimbón, én meg néha már úgy felálltam volna pl. inni valamit vagy pisilni legalább. A vizet be tudtam vinni, dehát a wc-t nem. Ám a cumi nemigen kellett neki, inkább az ujjját vagy az én cicimet preferálta.
Szoptatások közben elkezdtem bújni az LLL honlapját, a szoptatásportált és a szoptatásért című oldalt. Itt olvastam a hordozókendőről is, és rájöttem, hogy kedves barátnőm szeretetcsomagjában lévő rongydarab az biza hordozókendő. Megörültem, tán ki tudjuk váltani a fránya kengurut, és újra a szeretett google-hoz fordultam, de a kulcsszó most a hordozókendő lett.
Meg is találtam Túri Nagy Éva és a Belibuba Hordozókendő Iskola honlapját, azon is egy oktatót, aki 20 perc sétára lakott tőlünk a VIII. kerület legsötétebb bugyraiban a Teleki téren. Felhívtam, bejelentkeztem tanfolyamra, elmondtam, hogy látássérültek vagyunk, és háton akarunk hordozni, mert láttam a honlapon, hogy úgy is lehet. A hölgy igen rugalmasan állt hozzánk, bár kicsit izgult, de ezt arra fogta, mi vagyunk az első tanítványai. Az óráról már a hátunkon a hölgy kölcsön biopamut kendőjében vittük haza Sándort, mondanom sem kell, kendőt minek is bittünk volna magunkkal az órára. A hölgy azonban nagyon kedvesen saját egyetlen Lana biopamut kendőjét adta kölcsön nekünk. Volt egy rosszabb, rövidebb kendője is, addig ő azt használta. Mi bele is szerettünk a kendőjébe, és azonnal rendeltünk is egyet tőle, azaz rajta keresztül. Láttuk a rosszabbik, de olcsóbb kendőjét is, férjem viszont azt mondta, a minőség megéri az árát, neki szép és tartós kendő kell, továbbá biopamut, mert az környezetbarát, és ez igenis fontos.
Így vettük meg legelső rubin árnyalatú, azaz bordó Lana márkájú kendőnket, amely a mai napig tökéletes állapotban szolgál, mintha új lenne, de tényleg!
A kendőzés hatalmas szabadságot adott, ami rám is fért.
Hozzászólások
Szia Kedves Réka!
Köszönöm szépen az információkat, sokat segítettél.
Mindenképp ' intézkedni ' fogok ez ügyben, hisz eddigi életem legfontosabb eseménye.
Nem az a cél, hogy a kifogássokkal foglalkozzam, hanem hogy a világ legtermészetesebb dolgaként anyatejjel tápláljam majd a Babámat.
Még egyszer köszönöm, mindenképpen jelentkezni fogok.
Betti.
Szia Kedves Betti!
Én nem szoptattam örökbefogadott babát, de láttam, hogy lehetséges az LLL szoptatós csoportban. Nem is tudok erről megfelelően tanácsokat adni, nem vagyok kompetens: sem szoptatási tanácsadó nem vagyok, sem nem szoptattam örökbefogadott babát ugye.
Keress egy LLL vagy IBCLC tanácsadót a www.lll.hu vagy a www.szoptatasert.hu oldalon, és ők biztosan szakszerű segítséget tudnak nyújtani neked.
Én személyesen Martinovichné Debulai Biancát és Ungváry Renátát ismerem, de azt hiszem, van valaki ott, aki kifejezetten az örökbe fogadott babákkal foglalkozik. Majd ők elirányítanak egymás között, hívj bárkit! Nagyon segítőkészek, és hitelesek az információik.
Meg érdemes lenne - akár rajtuk keresztül olyan kismamákat keresned, akik szoptattak már örökbefogadott kisbabát - jó tanácsokat tudnának szolgáltatni, mert szerintem igazából csak más tapasztalatából lehet jól tanulni, nem holmi elméletekből, amiket az illető nem próbált ki saját maga. Meg tudnak támogatni is, és ez nagyon pozitív lehet lelkileg. Persze a tanácsadók is sokat segíthetnek, mert ők meg sokat olvastak a témában, sok esetet láttak. Meg az LLL-ben igen sok saját tapasztalat is kell a vezetőséghez. Nagyon támogatóak!
A szoptatás kulcsa pedig a kitartás és a nyugalom, a lelki ellazulás képessége. Mert a tej akkor jön, ha képesek vagyunk ellazulni, és akkor termelődik, ha kitartóan próbálkozunk, ingereljük a mellet.
Számolj be az eredményről, meg hogy hogy mennek a dolgok! Akár magánban: lukacs.reka kukac gmail.com.
Sok sikert!
Réka
és természetes a tegezés.:)
Jó napot kívánok, de engedélyt kérnék a tegeződésre, tehát Szia Réka.
Kb. 2-3 héten belűl meglesz a jogerős alkalmassági határozatunk, hogy Örökbefogadó szülők lehessünk.
Kicsi, lehetőleg újszülött babát szeretnénk , feltett szándékom, hogy szoptatni szeretném a babát. Sokan elég furának tartják a dolgot, de olvastam róla, hogy TE viszont pozitívan állsz a dologhoz.
Szeretnék segítséget kérni tőled, hogy hol tudnék pontosabban utána nézni, illetve tanulni, hogy sikeres legyek ebben :-))
Segítségedet előre is köszönöm: Betti.
Szia Kata!
Ezt még majd fejtegetem a továbbiakban.
Csak annyit előljáróban, hogy most mindenki egy ágyban alszik , és nem ébred fel senki a másik forgolódására, maximum én.:)
Puszi:
Réka
Nem sokat konyítok a szoptatáshoz, de a külön szoba kérdésre tudom a választ. Egyszerűen kevésbé ébred fel a baba, ha egyedül alszik a szobában, mert nem "zavarja" az alvás közbeni motoszkálásotok. És Ti sem ébredtek fel, ha ő megébred, és csak némi nyöszörgés telik tőle félálomban, mielőtt visszaaludna.