Elnézést kell kérnem kedves és hűséges olvasóimtól, hogy ilyen hosszú ideig hírek és blogolás nélkül hagytam őket. Az elmúlt hetekben zajlott körülöttem az élet, de semmi olyan említésre méltó eset nem történt, amire egy szakmai blogban érdemes lett volna szót vesztegetni. Aztán a múlt héten alkalmam nyílt egy érdekes akadálymentesítési feladatot elvégezni, így most erről fogok beszámolni.

Munkahelyem, a VGYKE még 2009-ben kötött együttműködési megállapodást a Fővárosi Bírósággal annak négy épületének akadálymentesítési beruházásában való részvételre, mint együttműködő partner. Noha ez az együttműködés épp úgy csak formális volt, mint sok másik hasonló, a végeredmény mégis megdöbbentően pozitívra sikeredett, legalábbis lényegesen jobbra a vártnál.

Az egész azzal kezdődött, hogy megérkeztek az irodánkba azok a Braille információs füzetek, amelyek a beruházást mutatták be. Itt már éreztem, hogy a jószándék ugyan megvan, de azért lesznek gondok. A füzetek kétségtelenül sok hasznos ám kevéssé konkrét információt tartalmaztak, de igen sok volt az olyan irreleváns tartalom is, amelyek az átlagos ügyfél számára nem hogy semmitmondóak, de még zavaróak is. Ilyen volt például, hogy részletesen leírták, kik hogyan bonyolították le a pályázatot, kik végezték el az átalakításokat, mi az az egyenlő esélyű hozzáférés, stb. Ugyanakkor a füzet olvasásával arról nem sokminden derül ki, hogy pontosan mely tárgyalótermeket akadálymentesítették, milyen információk érhetőek el a beruházásról és az akadálymentes szolgáltatásokról a bíróság weboldalán, stb. Hiányoltam ugyanakkor a füzetkék nagyított változatát is, ami a gyengénlátó ügyfelek számára hasznos lehetne.

A füzetekből felkészülve indultam el a Fővárosi Bíróság Budai Központi kerületi bíróságára a Budakeszi útra. A szakadó esős reggelen már az odajutás is kalandos volt, az előre leszervezettekkel ellentétben taxival vágtam neki a várost átszelő útnak, ami meglepően gyors megoldásnak bizonyult.

Megérkezve egész fogadóbizottsággal találtam szemben magam, akik azonnal beinvitáltak egy számomra ismeretlen funkciójú helyiségbe a bejárat közelében, és a portán átvehető hangostérképet tartalmazó MP3 lejátszóval máris elfoglalhattam magam, amíg rehabmérnök kolléganőmet, Mónit vártuk. Közben, míg a lejátszó működésének alapjait próbáltam kitapasztalni, fél füllel a körülöttem történő eseményeket hallgattam. A bíróság elnöke az egyébként rendkívül nyitott és készséges műszaki osztályvezető hölggyel épp az ügyfélszámítógép elhelyezéséről és szükségességéről vitatkozott. Nem ártott ilyen apróságokkal is tisztában lenni, mielőtt nekivágtunk a bejárásnak.

Valamennyi bírósági épületben a járófelületre felragasztható és onnan nyom nélkül eltávolítható műanyag szalagból alakítottak ki vezetősávot, ami nem éppen tartós, ugyanakkor a lehető legolcsóbb megoldás. A szalagok pár helyen már most elkezdtek felkunkorodni, illetve várhatóan igen hamar le fognak kopni. De azért legalább érzékelhetőek, még ha követni nehéz is az így kialakított vezetősávot.

A lift viszont annál jobban tetszett. Az egyik régebbi liftbe beszereztek egy speciális, rendkívül drága, szerintem nem túl esztétikus, de kétségtelenül jól érzékelhető, Braille feliratokkal is ellátott kezelőfelületet, míg a másikat a régi állapotában hagyták, de annak használhatóságával sem volt egyáltalán problémám. Csak azon gondolkodtam el, hogy ha az ember mindenképpen az akadálymentesített liftet kívánja használni, mert pl. kerekesszékkel nem fér be a másikba, mit tegyen akkor, ha az ikerlift hívására a nem akadálymentes felvonó érkezik meg? Vagy ez csak nekem probléma? Mert ha pl. mások is járnak arra, akkor nem lehet gond, mert talán elhívják a nem akadálymentes liftet, de mi van akkor, ha éppen nincs nagy ügyfélforgalom?

Az információs táblák, mint mindig, most is neuralgikus pontjai voltak a felmérésnek. Egyrészről a helyiségeket jelölő táblák hatalmas méretük és feltűnő sötétkék hátterük révén igen jól láthatóak, ugyanakkor egyáltalán nem illeszkednek a bíróság információs rendszerének színvilágába. Másrészről a Braille feliratok jól olvashatóak voltak egészen addig, amíg nem többsoros feliratokkal kellett megküzdenem. Először csak az tűnt fel, hogy a szöveg nagyon nehezen olvasható, de egy darabig egyáltalán nem tudtam, miért. Aztán rájöttem, hogy a sortávolsággal van a baj, ami szemmel láthatóan sem felelt meg a szabványnak, ahogy azt rehabmérnök kollégám és csoporttársam, Zsófi is megerősítette, aki a Nádor és a Varsányi Irén utcai épületekben tartott velünk. Volt egy fogadásom továbbá, hogy a táblákat a metrós térképekről már ismert Gravoform KFT. készítette, de ebben 100%-ra senki nem tudott a beruházó részéről megerősíteni. Mindenesetre a bíróság építészmérnökének az ebédidőben történt süteménybeszerzés alkalmával a Kossuth téren megmutattuk a sokat vitatott metrótérképeket, a hasonlóságot ő is felismerte. Hát, nagy csalódás volt, hogy a Gravoformnál már azt is elfelejtették, amit korábban tudtak, mert a korábban készült térképeken a többsoros szövegek olvashatóságával semmi gond nem volt. Emellett azt az apróságot már nem is érdemes megemlíteni, hogy a mondatvégi pontot használták a sorszámok jelölésénél, ami ugye nem szabályos.

A "kedvenc" tábláim a hatalmas és szintén sötétkék irányító táblák voltak, melyeken kontrasztos piktogramok mutatták a mosdókat, az akadálymentes mellékhelyiséget, a pelenkázót, stb. Sajnos csak a harmadik épületben kezdett feltűnni, hogy minden ilyen táblán az olvasható Braille-ben, hogy "mosdó jobbra". Még akkoris, ha arra éppen lépcsőház volt. Egyébként meg ezek a feliratok semmilyen iránymutatást nem adtak, csak felsorolták a helyiségeket.

De a tapintható térképekkel se jártunk jobban. A gyengénlátó emberek számára bizonyosan kitűnő útmutatást adnak ezek a térképek, mert nagyon szép színesek és áttekinthetőek szemmel. A tapinthatóság azonban némileg túlzás, hiszen csak a vezetősávok haladását és a helyiségek számát lehetett kitapintani, és a vak emberek számára a tapintható térképek olvasása amúgyis nehézkes, mint ahogy arról korábban máshol már írtam.

A hangostérképeket sajnos nem volt alkalmam részletesen tesztelni, hiszen ahhoz rengeteg idő kellett volna. Azt viszont megláttam, hogy a lejátszókészülékeket legtöbb helyen még ki se csomagolták, nem volt mind feltöltve, és abban sem voltam biztos, hogy rutintalan felhasználóként a portás bácsitól meg tudnám tanulni, hogy is kell használni a kütyüt. A lejátszóeszközök egy kivétellel egyébként nagyon jól néznek ki és viszonylag gyorsan megtanulható a használatuk. Talán azt a javaslatomat is megfogadják majd, hogy a bíróság honlapján is legyen elérhető a hangostérképek szöveges és felolvasott változata.

Az akadálymentes mosdók használhatósága és minősége helyszínenként nagyon változó volt. Az utolsó, Miklós utcai helyszínen már két kerekesszékes társunk is lett a bejárásban, akik meglehetősen elégedetlenek voltak az eredménnyel. A helyiségek közepén a mennyezetről lelógó vészjelző zsinór mondjuk már nekem is sok volt, de Balázs, az egyik kerekesszékes társunk, egyébként rehabmérnök, megoldotta a problémát azzal, hogy két mozdulattal leszedte azt, ami ékes bizonyítéka volt annak, hogy a jelzőrendszer nem valami jól van kitalálva. Nekem leginkább a helyiségek tisztaságával volt problémám. A Nádor utcában a pelenkázó, amit egyébként szintén ebben a helyiségben helyeztek el, annyira koszos volt, hogy a táskámat nem tettem volna le oda, nemhogy a gyerekemet. Ja, és ezen a nálunk még nem túl ismert eszközön több oldalnyi Braille szöveg volt, természetesen angolul.

A legfurcsább az volt számomra, hogy a nem akadálymentes mosdókat senkinek nem jutott eszébe Braille feliratokkal és kontrasztos piktogrammot tartalmazó táblával megjelölni. Tulajdonképpen eléggé szomorúnak tartom, hogy az akadálymentesítés során sokminden összemosódik a laikusok fejében, pl. sokan gondolják, hogy az akadálymentes mosdó a látássérülteknek is segítséget jelent. Ami engem illet, az ilyen helyiségekben található kapaszkodók nekem sokkal inkább akadályt és balesetveszélyt jelentenek, nem is beszélve azokról a helyzetekről, amikor a falon lévő kapcsolóról nem tudom eldönteni, hogy az a Wc-lehúzó-e, vagy a vészjelző, ezért inkább nem is merem megnyomni. A Miklós utcai épületben ráadásul az akadálymentes Wc meglehetősen eldugott helyen van, igen távol a lifttől, ráadásul csak minden második szinten, míg a nem akadálymentes nyilvános mosdó épp a lift szomszédságában helyezkedik el. A műszaki osztály vezetőjét sikerült meggyőznöm, igaz, előtte tanusítanom kellett, hogy a normál mellékhelyiség számunkra nem balesetveszélyes.

A legjobb játékkal a Nádor utcában találkoztam, ezek az automata bejárati ajtók voltak. A gyönyörű régi ajtók ugyanis olyan nehezek, hogy csak úgy lehetett az épületet akadálymentessé tenni, hogy az ajtókra nyitóautomatikát szereltek fel, így kézzel és gombbal is lehet nyitni és csukni azokat. Ugyanitt volt szerencsém először nem csak élőben látni kerekesszékemelő berendezést, de még utazhattam is rajta.

A másik kedvenc kütyüm a földszinteken elhelyezett infóterminál volt. A bankautomatához hasonlóan vandálbiztos készülék sajnos túl magas ahhoz, hogy kerekesszékből lehessen használni, illetve látássérültek számára sem alkalmas, mivel nincs fülhallgató csatlakozása. Pedig maga a szerkezet egy teljesen normál számítógép, amin sima Windows XP fog futni és a bíróság online honlapja lesz rajta elérhető. De most még csendben szundikáltak ezek az eszközök. Nekünk viszont rendelkezésünkre áll minden épületben egy-egy ügyfélszámítógép. Itt történetesen még értelme is van a dolognak, hiszen a szkennerrel is felszerelt konfigurációk segítségével a látássérült felhasználók önállóan is megvalósíthatnak pl. egy iratbetekintést, feltéve, hogy rendelkeznek kellően megbízható számítógépes tudással, vagyis be tudják szkennelni az iratokat az Omnipage programmal és el tudják menteni azokat egy pendrive-ra. Hát, nekem már csak az Omnipage miatt se menne a dolog.

Az összkép minden hiba és hiányosság ellenére mégis egyértelműen pozitív volt. A bíróság munkatársai nem csak segítőkészek voltak és vállalták egy egész napig a mi vezetgetésünket, hanem nyitottan, figyelemmel és konstruktív hozzáállással hallgatták végig észrevételeinket, javaslatainkat és segítőkészen, készségesen válaszoltak kérdéseinkre. Azt is elmondták, hogy az elnyert 100 millió forinthoz a szervezet csaknem további 50-et tett hozzá, hogy mindezt megvalósíthassák, a Markó utcai épületeket pedig teljesen önerőből akadálymentesítik a mozgássérültek számára. Ígéretet kaptunk arra is, hogy alkalom adtán és megfelelő forrás rendelkezésre állása esetén új, informatívabb tájékoztató kiadványokat készítenek, melyek megszerkesztéséhez a mi javaslatainkra is nagy mértékben számítanak. Nyitottságukat és elkötelezettségüket az is jól bizonyítja, hogy a bíróság építésze éppen ma személyesen hozta el nekem egy CD-lemezre kiírva az épületek hangostérkép anyagát.

Abban persze egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ezek után tömegével fognak a látássérültek önállóan járni a bíróságra, de talán köztünk is lesznek olyanok, akiknek ez a beruházás meg fogja könnyíteni az ügyintézést.