A metrólátogatás után a Hilfsgemeinschaft nevű, vak és gyengénlátó emberekkel foglalkozó szervezetnél tettünk látogatást, akik segítségünkre voltak az egész tanulmányút megszervezésében és a metrósokkal való kapcsolatfelvételben. Már az épületbe lépve is igen kellemes élményben volt részünk: láthatóan akadálymentes, ám mégis szép, esztétikus, vidám környezet fogadott minket. Gabriele Frisch fogadta delegációnkat, akiről csak annyit sikerült kiderítenem, hogy a szervezetnek valamilyen fontos vezetője és vélhetően a kommunikációs teendőkért felelős.

Itt találkoztunk Wolfgang Kremserrel, aki a vakok szervezetének közlekedésbiztosa. Sajnos alig negyed órát tölthettünk vele, mivel éppen aznap tartottak valamilyen regionális gyűlést vagy megbeszélést, amin neki mindenképpen részt kellett vennie. Beszélgetésünk kicsit lassan ment, mivel az úr nem tudott annyira angolul, ezért Eszterék minden mondatot kénytelenek voltak oda-vissza fordítani. Kremser úr többek között arról beszélt, hogy Nyugat-Európában van egy törekvés afelé, hogy az akadálymentesítésről, ezen belül pedig kifejezetten a vezetősávokról egy egységes szabályozást, ISO szabványt hozzanak létre. Arról viszont sajnos nem tudtunk meg sokat, hogy hogy halad ez a folyamat és hogyan lehetne erről további információkat szerezni. A beszélgetés közben könnyű ebédet is fogyaszthattunk csinos szendvicsek és sütemények formájában.

Ebéd után Daniele Marano, egy olasz származású nagyon szimpatikus gyengénlátó fiatalember, foglalkozására nézve a nemzetközi kapcsolatok felelőse mutatta be egy rövid előadás keretében a szervezetet. Kiderült, hogy a Hilfsgemeinschaft egy teljesen önálló civil szervezet, működési hatókörét tekintve valahol a regionális és az országos között van. A szervezet kb. 90%-ban adományokból tartja fenn magát, a mintegy 4000 látássérült tag tagdíjat nem fizet. Az egyesület székházában segédeszközboltot és információs szolgálatot üzemeltet, foglalkoznak Braille-nyomtatással és itt folyik az adományszervezéssel kapcsolatos tevékenységük is. Ezen kívül két vidéki településen egy-egy pihenőházat is fenntartanak, ahol a látássérült személyek kikapcsolódhatnak, de egyesek életvitelszerűen, lakóotthon jelleggel ott is élnek. A szervezet sok szabadidős tevékenységet szervez látó önkéntesek bevonásával, most éppen a sportprogramok felé nyitnak.

A Hilfsgemeinschaft székháza

Az előadás után megtekintettük a szervezet öt éve felújított és akadálymentesített székházát. A bejáraton belépve egy recepciós pulthoz jutottunk, amely mögött a szervezet logóját ábrázoló installáció van, ami nagyon dekoratív. A fal itt igen élénk citromsárga, de ez egyáltalán nem zavaró vagy kellemetlen, sőt, engem kifejezetten feldobott. Innen nyílt az az előadóterem, amiben fogadtak minket. Feltűnt, de mondták is, hogy a bútorokat is úgy válogatták össze, hogy azok kontrasztot képezzenek, így pl. krémszínű asztalokat és színes székeket szereztek be. Később az emeleten egy olyan tárgyalószobát is láttunk, ahol az ugyancsak világos színű asztal körül egyforma, ám különböző színű székek voltak, sárga, kék, piros, narancssárga, stb. Az egész nagyon vidám és hangulatos volt.

A ház története egyébként, hogy a szervezet vezetői úgy gondolkodtak, hogy saját székházukat mindenképpen példaértékűvé kell alakítani akadálymentesítési szempontból, hogy az egyszerre legyen használható és esztétikus is. Úgy tűnik, ez elég jól sikerült. Az épületben akadálymentes mosdót is kialakítottak, az ajtókat bordóra, a falakat fehérre festették, a termek és szobák ajtaján nagyon jól érzékelhető és jó minőségű nagyított, domború és Braille feliratokat, illetve tapintható piktogrammokat is elhelyeztek.

A főbejárattól a liftig vezetősávként kialakított szőnyeg vezetett, a lépcsőház pedig egy oldalsó ajtó mögött rejtőzött. Itt a korlátokon helyezték el az emeletek feliratait nagyított és domború betűkkel és Braille-írással is. A pontírásban egyébként az tűnt fel nekünk, hogy nagybetűjelként itt a 4-es és 5-ös pontokat használják.

Az épületben sok üvegfelület van, amelyeket a gyengénlátók kedvéért sárga körben lévő piros pöttyökkel jelöltek meg. Korábban a Wiener Linien igazgatóságának bejáratán hasonló, de ott kizárólag sárga pöttyökkel találkoztunk. Kérdésünkre elmondták, hogy a jelzés ilyen módon történő kialakítását hosszas tesztelés előzte meg, amelyek során úgy találták, hogy ez a megoldás az, ami nappal és este is jól látható mindenki számára.

A Hilfsgemeinschaft segédeszközboltjában Christiane Hauck fogadott minket, aki optikusként dolgozik ott. Hosszasan ismerkedtünk a kínálattal, ami jelentősen nem különbözik a hazánkban elérhető eszközökétől, és az árak is hasonlóak. Azért láttunk pár újdonságot, pl. itt lehet kapni rendes goalball labdát, igaz, ez átszámítva kb. 10.000-15.000 forintba kerül. Volt még itt egyébként sokféle nagyító, beszélő eszközök, társasjátékok és pl. nagyított franciakártya is.

Nekem a legnagyobb kedvencem az Euro papírpénzek felismerésére szolgáló kis plasztikkártya volt, amit ajándékba is kaptunk. Már kb. 10 éve is lehet, hogy hallottam erről az eszközről, de még sosem láttam. A kettéhajtott lapocska külső felén Braille feliratok vannak. A papírpénz egyik végét be kell hajtani a kettéhajtott kártyába, majd a kilógó végét visszahajtani a feliratos lapocskára. Ameddig a papírpénz vége leér, az ott olvasható szám az adott bankjegy címlete. Ez természetesen azért lehetséges, mert az Euro papírpénzei különböző méretűek. A mai napig nem tudom elképzelni, ki lehetett az, akinek ez az egyszerű de zseniális megoldás kipattant a fejéből. Kiderült, hogy az érmék szelektálására is használható ez az eszköz, és ugyanerre a célra létezik egy tartó is, ám ez szükségtelen, hiszen az Euro érmék a magyar pénzekhez hasonlóan jól megkülönböztethetőek.

A segédeszközbolt előtt volt az az egyterű iroda, ahol a szervezet szociális munkásai az információs szolgáltatást nyújtották. A meglehetősen nagy irodában egymástól elég távoli asztaloknál az ügyfelekkel nyugodt körülmények között tudtak a szakemberek beszélgetni, jelenlétünk láthatóan egyáltalán nem zavarta munkájukat.

Távozásunk előtt még nyílt lehetőség egy kis beszélgetésre Gabrielle-lel, és ígéretet kaptunk arra is, hogy egy későbbi időpontban, mondjuk október után több napra is szívesen vendégül látnak bennünket. Daniele elkísért minket a 33-as villamossal a 6-os metróig, és ott útbaigazított bennünket Miedling felé, ahová 13 metrómegállónyit kellett utazni.

Az utolsó óránk Bécsben

A 6-os metróról korábban már leírtam, hogy igen sokat halad a felszínen, így a vasútállomás felé vezető úton is volt alkalmunk nézelődni és láttunk néhány műemlék jellegű állomást is, ezeken persze nem találkoztunk vezetősávokkal.

Miedlingen kiszállva megállapítottuk, hogy még több mint egy óránk van a vonat indulásáig, ezért felfedező útra indultunk azzal a szándékkal, hogy beszerzünk némi csokoládét. Kb. 10 percnyi aluljárói bolyongás után úgy döntöttünk, inkább kimerészkedünk a felszínre, ahol rögtön egy bevásárlóközpontba ütköztünk, aminek -1. szintjén egy élelmiszerboltot is találtunk. Itt mindenki beszerzett egy pár nálunk egyáltalán nem vagy igen ritkán kapható édességet, többek között Dávid a kedvenc Toblerone csokiját. Én egy Mozart tábla mellett egy kekszes-epres és Eszter tanácsára egy mogyorókrémes-ostyás édesség mellett döntöttem, meg kell mondjam, helyesen.

Miedlingen még kellett kicsit várakoznunk, eközben az esti Railjet is megérkezett Pestről. Zsófi kereste az akadálymentes kocsi jelölését, eredménytelenül. De biztos, hogy van ilyen, mert hazafelé sok egyéb érdekesség mellett erről is olvastunk a Railjet prospektusában. Dávidék megcsodáltak még egy helyi dízelvonatot is, aztán végre a mi Railjetünk is befutott. Hazafelé meglehetősen kényelmesen utaztunk, Zsófival, Erzsivel és Vikivel a brüsszeli fotóimat nézegettük és jót beszélgettünk.

A Keletibe megérkezve és a programot értékelve arra jutottunk, hogy ez a nap remekül sikerült, én a magam részéről nagy várakozással tekintek a folytatás, a jövőbeni együttműködés elé.

Két és fél héttel később

Csak most tudtam befejezni az egynapos tanulmányút útinaplóját, de így legalább írhatok az azóta történtekről is. A napokban derült ki ugyanis, hogy tovább folytatódik a harc a 4-es metró akadálymentességéért és az együttműködés az állomásokat tervező építészirodával. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ők éppen a bécsi 2-es, azaz lila metrón láttak olyan megoldást, ami nekik szimpatikus volt. Mi viszont ezzel a metróvonallal egyáltalán nem találkoztunk, mindegyik másikkal igen. Lehet, hogy nincsenek véletlenek és mégegyszer vissza kell mennünk?