2009.01.18.
Kovács Ferenc
Az idén még nem jelentkeztem és bocsássa meg nekema kedves olvasó a késői jókívánságot.
Ahogy egyszer régen Nikitől hallottam "Ami késik, az nem pontos." :)
Érdekesen indult ez az évkezdet, ebben hatalmas "segítséget" nyújtott, legalábbis anyagi szempontból a területileg illetékes gázszolgáltató és a magyar államkincstár.
Elkerülte a figyelmünket, hogy a gázár támogatás nem tudom mióta de csak 2000 köbméterig jár, így kaptunk egy hatalmas gázszámlát, mejet elolvasva csillagokat láttunk.
De hála Marcsi szüleinek megoldódott a helyzet, ami azért volt olyan tragikus, mert Marcsi novemberi táppénze is megcsappantotta januári bevételeinket.
Na nem akarok panaszkodni, legalábbis nem anyagiakra, mert majd rendbejön, és nem akarok pesszimistának tünni.
Persze azért bekövetkezett a marcsi betegségének folytatása is, Január 6-án kedden telefonáltak neki, hogy 8-án feküdjön be műtétre, és 9-én meg is műtötték.
Mostmár itthon lábadozik, körülményekhez képest jól is van.
Reméljük ezt a gondot végleg leírtuk életünkből.
Most Apósom van itt és mint aféle ráérő nyugdíjas segít itt nekünk, meg főleg Marcsinak, pl. autót vezetni.
Erre szükség is van, méghozzá most nagy, mert a baj nem jár egyedül, a héten szerdán Ákos telefonált az iskolából, hogy menjen érte, mert a kedden edzésen megütött térde hülyéskedés közben megroppant és nem bir ráálni.
Miután Marcsi engem is felhívott én már a sürgősségi sebészet előtt vártam őket.
Itt hétfőig adtak időt, hogy ha nem javul, akkor akár műtétre is sor kerülhet.
Szóval így állunk, még Boti és én vagyunk talpon.
Na de azért jó dolgok is történnek.
Aki igazán ismer, az tudja rólam, hogy hobbi felhasználói szinten szeretem a számítógépet, annak rejtelmeit és drága képernyőolvasónkat a Jawst. :)
7-én ugye kijött az új verzió, most ha van időm ezt tesztelgetem, gyúrom, persze ehez hozzátartozi,k, hogy Január első hetében végre rendesen rendbe tették a gépem, egy kábel volt hibás, ez okozta a rengeteg újraindulást, az adatátviteli hibákat, stb.
Így most gép is jó, a Jaws érdekes, Ismerkedem a mostmár támogatott böngészőkkel, ezt a kis irományt, pl. ie 7 alól küldöm.:)
Dehát kell valami az embernek, ami kis időre kirángatja a mindennapi gondok közül.Ilyenkor télen, pedig kint sem lehet lenni. :)