A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) a Braille írás éve alkalmából rendezett szeminárium sorozat ötödik alkalmát 2009. június 30-án tartotta a Hermina út 57. szám alatti tárgyalóteremben. Az összejövetel témája ezúttal a felnőtt korukban látássérültté vált személyek Braille írás-olvasás oktatása volt, ám ez a téma kiterjeszthető általában véve a felnőtt korú látássérült emberek Braille-oktatására is, hiszen előfordulhat, hogy egy korábban gyengénlátó személy látásromlása felnőtt korára válik olyan mértékűvé, hogy szükségessé válik a pontírás használata mindennapjai során. A szeminárium meghívott vendégei Pászti Ágnes és Balla Ágnes, a Vakok Állami Intézete keretében működő Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportja (VERCS) munkatársai, Földiné Angyalossy Zsuzsanna, a Látásvizsgáló Országos Szakértői Bizottság , korábban az Elte Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karának munkatársa, valamint Gangl Tamás, a Siketvakok Országos Egyesületének elnöke.

A szemináriumot levezető Németh Orsolya elmondta, hogy a VGYKE 2009-ben indított Braille-írás-olvasás tanfolyamokat egy látássérült gyógypedagógus vezetésével. A tanfolyam iránt volt és van érdeklődés a tagság körében, de az egyesület látó munkatársai közül is többen önként vállalkoztak a pontírás megtanulására.

Pászti Ágnes, a VERCS munkatársa több évtizede tanít a hallgatóknak Braille-írást és olvasást. Elmondta, hogy a VERCS-en minden kliensnek felajánlják a lehetőséget, igyekeznek ismertetni a Braille előnyeit a számítógéppel szemben. A legtöbb hallgató képessé válik egyszerű, rövid jegyzetek elkészítésére, pl. kazetták megjelölése, bevásárlólista leírása. Egyesek magasabb szinten is el tudják és akarják sajátítani a pontírást, a korábbi résztvevők közül többen a mai napig is állandó olvasói a szövetség Braille könyvtárának. Számukra ez azért fontos, mert az olvasás ilyen módon más élményt ad, mint pl. a képernyőolvasó szoftveren keresztül. Az életkor tekintetében vegyes a Braille-t jól használók összetétele, mert míg az idős, gyakran cukorbeteg emberek nehezen tanulják meg a pontírás olvasását, addig a fiatalok inkább számítógép pártiak. A Braille megtanulásának időtartamát nehéz lenne meghatározni, az függ a személy érdeklődésétől, motiváltságától, attól, hogy mennyire érzi szükségét a technika elsajátításának, illetve hogy milyen a tapintóérzéke.

A hallgatóság körében több látássérült egyetemi hallgató is jelen volt. Pozsik Réka, gyógypedagógus hallgató szerint a világ ma annyira felgyorsult, hogy a számítógép használatával sokkal gyorsabban lehet bármilyen információhoz hozzájutni. Szerinte ma nagyon kell ragaszkodni a Braille-hez, hogy valaki azt valóban rendszeresen használja. A Bárczin működő Speciális Szükségletű Hallgatókat Segítő Testület tagjaként elmondta, hogy a főiskolán van lehetőség Braille-nyomtatásra, de az utóbbi időben nem nagyon volt arra igény, hogy jegyzetek vagy vizsgafeladatok ilyen formátumban elkészüljenek. Pedig még az oktatók között is többen vannak, akik megtanulták a Braille-t. A Hallgatói Önkormányzat az utóbbi időben igyekszik a faliújságok tartalmát legalább részben Braille-írással is hozzáférhetővé tenni. Ottava Nikolett az egyetemen sokat használta a pontírást, a német szakon többször is előfordult, hogy Braille-formátumban kaptak a vak hallgatók jegyzeteket vagy feladatlapokat. Ő ezt sokkal hatékonyabbnak tartja, mint a hallás utáni tanulást.

A VGYKE 2009. tavaszán egy Braille előkutatást végzett, amit Németh Orsolya ismertetett röviden. A kutatás egy pályázati program révén valósult meg, melyben civil szervezetek kaptak támogatást igényfelmérések és más kutatások elvégzésére. A Braille-írás éve apropóján választotta az egyesület a témát, a kérdés, hogy a látássérült emberek körében ez az írásmennyire ismert, mennyire használatos, mennyire népszerű. Európa-szerte nincsenek olyan kutatások, amelyek azzal foglalkoznának, hogy a látássérült emberek mekkora része ismeri és használja a pontírást, azt milyen gyakorisággal, milyen célokra, az élet mely területein alkalmazzák, milyen segédeszközöket ismernek és használnak. Ugyanakkor az egyenlő hozzáférés megteremtését támogató pályázatokban a pályázók számára komoly követelményeket támasztanak a támogatók a pontírással kapcsolatosan is, így pl. Braille információs táblákat és feliratokat kell készíteni, a tervezők pedig rendszeresen felteszik a kérdést, hogy egyáltalán ezt mennyi látássérült felhasználó fogja tudni elolvasni. Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a Braille-t ismerő látássérültek kisebbségben vannak. Amerikai becslések 10% körülire teszik a Braille-t olvasó látássérültek számát, feltehetően Európában is hasonló a helyzet.

A VGYKE kutatása nem reprezentatív mintán alapult, hanem önkéntesen vállalkozhatott bárki a kérdőív kitöltésére interneten vagy személyesen az ügyfélszolgálatokon. A válaszadóknak kb. 2/3 része nyilatkozott úgy, hogy valamilyen szinten ismeri a Braille-írást, ebből az a következtetés vonható le, hogy az ilyen jellegű kutatások általában fontosabbak számukra. A Braille-t ismerők szinte kivétel nélkül veleszületetten voltak látássérültek, vagy fiatal felnőtt korban vesztették el látásukat. A válaszadók közül szinte mindenki azt mondta, hogy gyógypedagógustól vagy más szakembertől tanulták meg a pontírást, akár speciális általános iskolában, akár rehabilitációs intézmnyben szerezték meg ezt a tudást. Nagyon kevesen voltak, akik látássérültek szervezeténél, másik látássérült személytől tanulták meg azt. A használat területei között a leggyakoribbak voltak a rövid jegyzetek készítése, a gyógyszerek felismerése, a művelődés, kapcsolattartás, munka, tanulás. A segédeszközök közül a legismertebb a Braille-írógép volt, ezt a Braille-tábla, majd a PDA és a MOST program követte. A Braille-nyomtató és a Braille-kijelző drága, speciális tudást igénylő eszközök, utóbbit tipikusan a siketvak személyek használják. Volt egy olyan kérdés is, hogy hol használnák szívesen a Braille-t, itt nem voltak előre rögzített válaszkategóriák, hanem mindenki maga írhatta be a saját ötleteit. Sokféle válasz született: közüzemi számlák, élelmiszerek szabatosságának feltűntetése, étlapok, menetrendek, információs táblák, stb. Összesen 54 kitöltött kérdőív érkezett be, a kutatás leginkább a tapasztalatszerzést szolgálta egy országos felmérés elkészítéséhez, aminek már jó alapja lehet az elkészült kérdőív, ami az előkutatás tapasztalatai alapján még fejlesztésre, módosításra szorul.

Vannak olyan témák is, amiket érdemesebbnek tűnik mélyinterjús technikával feltárni, pl. hogy miért nem akarja valaki megtanulni a pontírást. A Braille-t nem ismerők válaszaiból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mivel mindössze 12-en voltak, nagy részük nem volt veleszületetten látássérült. Leggyakrabban úgy nyilatkoztak, hogy nem lennének képesek megtanulni, de voltak egészen konkrét válaszok is, pl. még van elég maradék látása, érzéketlenek az ujjai. Érdekes kérdés lehet, hogy a fehér bot kézbe vételéhez hasonlóan megélhető-e stigmaként a Braille-írás használata. A VERCS munkatársai szerint kimondva nem érhető tetten ilyen fajta attitűd a kliensek körében, de fontos lenne ezzel a kérdéssel is foglalkozni. A kutatási beszámoló egyébként a napokban készült el, ami hamarosan a VGYKE honlapjáról (www.vgyke.com) is letölthető lesz.

Gangl Tamás, a Siketvakok Országos Egyesületének elnöke személyes érintetsége kapcsán szólt a Braille-írás megtanulásáról. Ő maga egy éve sajátította el ezt az írásrendszert Kuminka Györgyné, a Vakok Iskolájának korábbi látássérült igazgatóhelyettese segítségével, aki az egyesületben több más siketvak személynek is tart ilyen oktatást. Gangl Tamás épp úgy volt a pontírással is, mint a fehér bottal való közlekedéssel: igyekezett már akkor megtanulni, amikor még nem volt rá szüksége. Jelenleg még képes nagyító eszközök segítségével olvasni, de fontosnak tartja, hogy ne akkor kelljen hirtelen megtanulnia a Braille-t, amikor már mindenképpen szüksége lesz rá. A gyakorlás persze elengedhetetlen. Szerinte fontos motivációs tényező lehet a kíváncsiság, hiszen a Braille valami olyan, amit látásállapottól függetlenül is érdekes lehet megtanulni, vagy az önállóság biztosítása is, hogy önállóan tudjon valamit elolvasni, jegyzeteket készíteni, stb. Úgy gondolja, hogy a Braille-olvasás éppen úgy csökkenő tendenciát mutat, mint általában a látó emberek körében a könyvolvasás, aminek jelentősége szintén nagy mértékben csökken. Szerinte a pontírás olvasása sokkal személyesebb élményt ad, mint a hang alapú információszerzés. A Braille sok olyan helyzetben is hasznos lehet, amikor nincs a közelben számítógép. A pontírás haszna a siketvak emberek számára felbecsülhetetlen, ha mindkét érzékszervi funkció jelentősen károsodott, akkor a jelnyelven kívül ezl ehet az egyetlen kommunikációs eszközük. Szerencsére egyre több a siketvak emberek közül is az érdeklődő a Braille-tanfolyamok iránt. Szerinte a Braille épp úgy az írástudást jelenti, mint a látó emberek számára a síkírás.

Papp Gábor is elmondta, ő hogyan került kapcsolatba a Braille-írással. Siketen született és később veszítette el a látását, a Braille-t 20 éve használja. 1989-ben Fehér Annától, a vak gyermekekkel foglalkozó Batthyány Otthon igazgatójától tanulta meg. Szerinte nagyon fontos a Braille rendszeres gyakorlása, ma már a számítógépet és az internetet is Braille-kijelző segítségével használja.

Földiné Angyalossy Zsuzsanna olyan egyéb írásrendszereket mutatott be, melyek szintén tapinthatóak és valamilyen szempontból a Braille-hez hasonlatosak. Ezek az írásrendszerek elsősorban azoknak nyújtanak segítséget, akik a látássérülés mellett más problémával is élnek, pl. taktilis érzékenység alacsonyabb szintje, motoros koordinációs zavarok, esetleg értelmi fogyatékosság vagy más halmozott sérülés. Számukra hozták létre a Braille-íráson alapuló Tack-Tiles rendszert, melynek lényege, hogy legószerű eszközökkel lehet kirakni szövegeket Braille-írással. A készlet 320 betűt, több táblát tartalmaz, a normál betűk mellett matematikai és zenei készlet is tartozik hozzá. Az eszközt halmozottan sérülteknek és későbbi életkorban megvakult személyeknek ajánlják, akiknek problémát okoz a papíron való tájékozódás és a pontok érzékelése. Látók számára a betűk síkírással is fel vannak tűntetve, így a kommunikációt és a tanulást, gyakorlást is elősegíti az eszköz. A rendszer angol nyelvterületen használatos, magyar adaptációja nincs.

Az alternatív tapintható írásrendszerek közül a legelterjedtebb a Moon írás. Ez a rendszer 9 alapkaraktert tartalmaz, ezek elforgatásával és tükrözésével jön létre az angol ábécé 26 betűje. A Moon írás karakterei erősen emlékeztetnek a latin betűkre, ezért is könnyű lehet megtanulni annak, aki már ismeri a síkírást. A karakterekhez további pontokat is illesztettek, így jöttek létre újabb írásjelek, speciális rövidítések, amik az angol Braille-ben is használatosak, pl. az „and” vagy a „th” illetve egyéb gyakori szóvégződések jelölésére, ami helytakarékossági szempontból is fontos. A számok leírása a Braille-hez hasonló, erre a célra ugyanúgy egy számjelet és az ábécé első 10 betűjét használják. Ezt a rendszert is a későbbi életkorban látássérültté váltaknak, a tapintóérzékükben sérülteknek, illetve olyan gyerekeknek ajánlják, akik mozgáskoordinációs problémákkal vagy tanulási nehézségekkel küzdenek. A könnyebbséget a Moon esetében az jelenti, hogy a Braille-től eltérően nem kettős kódolással történik a karakterek felismerése, vagyis nem külön kell rögzíteni a pontszámot és a hozzá tartozó betűt, hanem csak a karaktert kell megjegyezni és felismerni. Van a Moonnak olyan változata is, ahol az olvasás az első sorban balról jobbra, a másodikban viszont már jobbról balra történik, a sorváltást pedig egy vezetővonal is segíti. A Moon íráshoz számítógépes fordítószoftver is létezik, a karaktereket pedig hőszublimációs nyomtatóval ki lehet domborítani, ehhez viszont nagy költséget jelent a speciális papír beszerzése. Létezik Moon-írógép és Moon-keret is, ezek az RNIB-tól szerezhetők be. A Moon írást a síkíráshoz való hasonlósága miatt a vak ember hozzátartozói is könnyebben meg tudják tanulni, ugyanúgy alkalmas tárgyak, élelmiszerek, kazetták, stb. megjelölésére, viszont a karakterek mérete miatt a Braille-nél terjedelmesebb. A Moon írás szinte kizárólag angol nyelvterületen használatos, az így nyomtatott könyvek kínálata még a Braille-nél vagy a hangoskönyvekénél is jóval szűkebb. Moon írással egyedül a siketvak olvasók számára jelenik meg folyóirat külföldön.

Másik tapintható jelrendszer a Fishburne-féle írás, amit 1972-ben hozott létre Fishburne, aki olyan vak emberekkel ismerkedett meg, akik képtelenek voltak a pontírás megtanulására. Taktilis ábécéje kifejezetten jegyzetelési és jelölési célra jött létre, a betűk a dominó alakzataira emlékeztetnek. Ezzel a jelrendszerrel is létezik egy cimkéző készülék, ami alkalmas lehet konzervek vagy kazetták megjelölésére is. Ez a jelrendszer teljesen egyéni, nagyon kevesen használják, könyvek, kiadványok ilyen írással nem készülnek.

Az Elia írást a Braille lehetséges helyettesítőjeként mutatták be egy amerikai szemészeti kongresszuson. A betűk körbe és négyzetbe helyezett egyszerű rajzokból állnak. Az írást megalkotó személy édesanyjának készítette a jelrendszert, de más látássérülteken is kipróbálták, azt tapasztalták, hogy könnyeb a karakterek elkülönítése számukra, mint a Braille olvasásakor. A rendszer megtanulását segítő gyakorló program is készült, ami interneten elérhető. Ez a rendszer is elsősorban jegyzetelésre, jelölésre szolgál.

A Braille továbbfejlesztett változatát egy Németh nevű, de amerikai származású tudós dolgozta ki, ami elsősorban tudományos matematikai jelekkel gazdagítja az írásrendszert. Valószínű, hogy ezeken kívül a világon még számos egyedi kezdeményezés van, elszigetelt településeken vagy fejlődő országokban elképzelhető, hogy számos egyéb hasonló technikát alkalmaznak, hiszen az emberi találékonyságnak nincs határa, ha valamit nagyon el akar érni. Ez a kreativitás is tetten érhető a Jakob Streit által Louis Braille életéről írt ifjúsági regényben, amikor arról ír a szerző, hogy a fiatal Louis hogyan alkotta meg saját írásrendszerének alapjait.

Balla Ágnes, a VERCS munkatársa elmondta, hogy a Moon írás magyar adaptációjának kidolgozása 2009. januárjában kezdődött el a rehabilitációs központban. A magyar nyelv kapcsán a legnagyobb kérdést az ékezetes betűk jelentették, ezekre először új karaktereket kívántak bevezetni, végül egy kliens javaslatára az ékezetes betűket egy plusz ponttal kezdték jelölni, ami bevált. A kettős betűket nem vonták össze külön karakterré, azok a síkírással megegyező módon szerepelnek, ami nem okoz problémát, hiszen a korábban látó emberek azokat eddig is így olvasták. A tesztelésbe idős és a Braille elsajátítására nem képes látássérült személyeket vonnak be. A gyakorlólapokat a munkatársak kézzel írják és hőszublimációs nyomtatóval készítik el, aminek az az előnye, hogy tetszőleges méretben tudják leírni a betűket. Egy Parkinson kórral küzdő kliens pl. nem volt képes a kis méretű betűk olvasására, egy nagyobb változattal viszont el tudta készíteni telefonnoteszét és megjelölte fűszereit. Az eddigi tapasztalatok szerint egy kellően motivált látássérült személy az adaptált Moon írást egy hónap alatt már magas színvonalon képes elsajátítani.

Péter Zsigmond, mint a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) Braille-nyomdájának munkatársa számos kérdést tett fel a technikai lehetőségek kihasználásával kapcsolatosan, pl. segíti-e a felnőtt korban látássérültté vált személyeket a ritka soros kiadványok előállítása, a betűk méretének minimális növelése, a szövegek egyoldalas nyomtatása, stb. Ezeknek megválaszolása fontos lehet ahhoz, hogy a Braille-írást minél egyszerűbben elsajátíthatóvá és közkedveltebbé tehessük.