hallótávolságon belül

Brigi ft. Angel - Nem Te Vagy Az, Aki... - Vigyázat, ez sem lámpaoltás!

Megjelent!!!
Burkus Brigi és Angel első közös daluk, a "Nem Te Vagy Az, Aki" megjelenését szinte egyszerre jelentették be hivatalos közösségi oldalaikon.
A dal önmagában is elég szokatlan - főleg angel stílusvilágát tekintve. Mégis, a visszajelzések alapján a közönség az első pillanattól fogva oda van érte.

A cím (Nem Te Vagy Az, Aki) szerintem sokat elárul. Egy olyan sráchoz szól a szöveg, aki túl sok esélyt kapott már, és mostanra ideje, hogy lelépjen. Már
nincs helye a lány életében! Brigi részét Blekmur írta, az én részem pedig természetesen én magam hoztam össze - nyilatkozta Angel egy, a Divatikon.hu számára adott interjúban.

A két lány ismerettsége nem nyúlik vissza hosszú időkig. Az idei évben ismerkedtek össze, közös alkotásukat pedig mondhatni, a véletlen tette lehetővé.

- Brigivel idén ismerkedtünk meg, és már pedzegettük egy ideje, hogy össze kéne hozni egy csajos dalt. Egyszer csak átküldte még nyersen a Nem Te Vagy Az,
Aki c. számot, én pedig poénból belerappeltem az üres részbe. Ez annyira megtetszett neki, hogy megkért rá, hogy akkor ezt a dalt hozzuk össze közösen.

A két lány nagyon élvezte a forgatás minden percét, melyet az ImagiCore-val közösen csináltak, és a veszprémi rapper, D. D. Kobe is közreműködött benne. A dal keverését egyébként a neves hazai DJ, Fernando végezte és valószínűsíthetően Brigi első önálló lemezén is helyet kap majd.

Klippremier:
Brigi ft. Angel - Nem Te Vagy Az, Aki...