Amíg az autóbusszal a főtér felé tartottunk, a képviselő úr bemutatta nekünk a várost. Elmondta, hogy ahogyan Belgium lakossága kétnyelvű, vallonok és flamandok alkotják, épp így Brüsszel városában is jelen van mind a két csoport. A két népcsoport között ősi ellentét áll fenn, ami akár végletekig is képes elfajulni, pl. a flamand postás nem viszi ki a vallon lakosoknak a levelet. Ennek ellenére Brüsszel mégis egy nagyon szerethető és élhető város sok parkkal és más zöld területtel és nagyon jó minőségű kerékpárút hálózattal. Bár az Európai Negyedben az angol és a francia nyelv egyaránt használatos, a város többi részében leginkább a francia és a holland nyelv ismert és beszélt. Az utcanevek pl. mindkét nyelven ki vannak írva. A belgák több dologról is azt gondolják, hogy ők találták fel, ide tartozik a csokoládé, a sültkrumpli, a sör, de a képregény is. Ez utóbbiakat Brüsszelben rengeteg üzletben árusítják, de az üres házfalakra is gyakran festenek képeket. Hasonlóképpen a csokoládékat és a világhírű belga söröket is számtalan helyen meg lehet kóstolni és vásárolni. A belgák kb. 400 féle sört készítenek, de van olyan söröző is, ahol a világ minden tájáról, köztük hazánkból is lehet söröket kóstolni, itt mintegy 2000 féle sört tartalmaz a kínálat. A sörhöz általában valamiféle ételt is felszolgálnak, pl. a jellegzetes vajban sült krumplit, vagy sajtot, mustárt, zöldségeket és fűszereket, pl. a jellegzetes zelleres sót. A sört gyakran a szerzetesek készítették, és ez a hagyomány a mai napig is megmaradt, de pl. az egyetemeknek is volt saját söre, ilyen pl. a ma már világszerte ismert Stella Artois.

Közben megérkeztünk a főtér közelébe, ahol még a busszal le lehetett parkolni. A főtér és környéke autóval nem megközelíthető, itt macskaköves sétálóutcák találhatóak sok kiülős hellyel, csokoládé és szuvenírbolttal, rengeteg túristával. Nagyszerű idő lévén a kerthelyiségek mind dugig voltak, de a puszta kövön is örömmel sütkéreztek. Különös volt, hogy míg mi kabátban sétálgattunk, a helyiek rövidujjú pólóban élvezték a hirtelen jött tavaszt. Útban a főtérre egy helyen kéregető cigányasszonyokkal és egy csapat cigány zenésszel találkoztunk, hát, mondhatom, rögtön itthon éreztük magunkat.

A főtér egy pompás épületekkel körülvett macskaköves terecske, ami többek szerint a világ egyik legszebb és építészetileg legegységesebb helye. Az itt található gazdagon díszített, főleg gótikus épületek nagy része ma is használatban van, pl. étterem üzemel bennük, illetve itt található a városháza is. Ugyancsak a főtéren helyezkedik el a sörfőzők székháza, ami a XV. század óta már a sörfőzők céhének a központja. Itt látható Karl Marx egykori háza is, ahol megszületett a Kommunista kiáltvány. Az egyik épület oldalán egy Pieta szobor is található, amit már fényesre simogattak a túristák, ami nem is csoda, hisz az a legenda járja róla, hogy aki ezt a szobrot megsimogatja, az visszatér ide. A téren egyébként este díszkivilágításban is megcsodálhatjuk az épületeket. Nyáron itt gyakran tartanak városi rendezvényeket, hagyományosan június elején pl. egy hetes jazzfesztivál várja ingyenesen az érdeklődőket, de rendszeresen tartanak itt más koncerteket és virágkiállításokat is.

Városnéző sétánkat alig másfél óra szabad program egészítette ki, amit leginkább arra használtunk fel, hogy a környékbeli sétáló utcákban nézelődtünk, nagy mennyiségű csokoládét és szuveníreket vásároltunk. Szerettük volna megkóstolni a belgák jellegzetes gofriját is, aminek az illata hívogatóan lengte körül a környéket, de erre sajnos már nem volt idő. A csokoládéházakban semmivel össze nem hasonlíthatóan erős, de mégis kellemes illatok fogadtak minket. Gazdag választékban vártak itt minket a különböző formájú, ízesítésű és csomagolású csokik, de kimérve is lehetett vásárolni belőlük. Sajnos az aznapi ebédnél megkóstolt kitűnő Neuhaus csokoládékkal nem találkoztunk, pedig feltett szándékunk volt, hogy abból is veszünk. Pehhünkre épp a vacsorázóhelyünknél találtunk egy Neuhaus boltot, ami pont akkor zárt be, amikor leszálltunk a buszról. Gondoltuk, nem baj, majd másnap reggel a reptéren még körülnézünk Neuhaus ügyben.

Búcsúvacsoránkat a belvárosban, egy La Tortue, azaz Teknős nevű étteremben fogyaszthattuk el. Helyi csoportvezetőnknek biztosan nagy fejtörést és kutató munkát jelentett az akadálymentes éttermek felkutatása, és most az egyszer bizony nem járt sikerrel. Az interneten akadálymentesnek hirdetett étterem bejáratánál négy meredek lépcsőn kellett beemelni a kerekesszékes vendégeket, emellett a helyen a megszokottnál sokkal rosszabb állapotok uralkodtak: kevés volt a hely, a tapéták piszkosak voltak, egy-két helyen ázásnyomok látszottak, az előtérben egy akvárium társaságában egy kb. 15 éves hűtőszekrény fogadott minket. A mosdóban érdekesen kombinálták a színeket: a falakon kék csempe és piszkossárga tapéta, az ajtók pedig pirosak. Érdekes volt, hogy a mellékhelyiség közvetlenül a konyha mellett nyílt, így amíg ott sorba álltunk, megnézhettük, hogy is készül a vacsoránk. A mosdóban kicsit érdekes szagok terjengtek, de a már megszokott kis fehér törölközők innen sem hiányoztak.

Vacsoránk legérdekesebb része az előző napról már megismert májpástétom volt, ám almamártás helyett ezúttal háromféle ízesítéssel szolgálták fel: a tányéron meggy, narancshéjjal ízesített mártás és egy hagymás szósz is volt. Főételnek végre halat ehettünk, ismét csak sok zöldséggel és egy érdekes zellerszósszal, a desszert pedig kifejezetten érdekes és finom volt: fagylalt, csokoládé krém, déli gyümölcsök és egy pizzaszelet alakú, édes és meleg sütemény. A pincér bőségesen töltögette poharainkba a fehér bort, ám a vizet külön kellett kérni. A kenyér és a vaj itt sem hiányzott az asztalról. A szűkös hely és a kellő mennyiségű bor hamar jó hangulatot teremtett. Azt viszont nem tudom, hova lettek a vacsoraasztalhoz beígért képviselő urak. No, de ez talán sose fog kiderülni.

Vacsora után ismét a szállásunkra indultunk, hogy a lehetőségekhez mérten kipihenhessük magunkat a másnap ránk váró rendkívül korai, kb. negyed ötös kelésre és a hazautazásra.