Már kb. két éve, időnként újra fel-fellángolva folyik az a vita látássérültek és szakemberek körében, melynek apropóján most ismét írásra szántam el magam. Vak vagy gyengénlátó olvasóim bizonyára tudják, a látók pedig talán látták már, hogy a budapesti 2-es metróvonal állomásain látássérült utasok informálása érdekében tapintható térképek és Braille feliratos információs táblák kerültek elhelyezésre kb. két évvel ezelőtt. A laikus közönség csodálkozva és örömmel szemlélte az újdonságot, ám az érintettek és a szakma már megosztottabbá vált, egy részük egyenesen tagadja a kezdeményezés hatékonyságát és célszerűségét, felhasználók és mozgástrénerek a mai napig vitatják a táblák alkalmazhatóságát, értelmezhetőségét.

Sokszor gondoltam már, hogy egy utam alkalmával majd megtekintek valamelyik állomáson egy-egy ilyen térképet, de mivel általában egyedül vagy látássérült utitárssal közlekedem és ritkán van időm ilyen élvezeteknek hódolni utazás során, ez a vállalkozásom eleddig nem valósulhatott meg, amit már-már kezdtem szégyelleni. Lévén hogy az utóbbi időkben sokat foglalkozom akadálymentesítéssel, és mostanában a legnagyobb problémának éppen az információs táblák és tapintható térképek kérdéskörét tekintem, nagy hiányérzetem volt, amiért még nem láttam ezeket a táblákat.

A Látássérült Személyek Rehabilitációs Szakembereinek Egyesülete (LÁRESZ) november 6-án megtartott bemutatkozó szakmai rendezvényén aztán végre szerencsém volt személyesen is találkozni a sokat emlegetett táblák egyikével, és ha már így alakult, igyekeztem hosszabb időt annak tanulmányozásának szentelni, mely elmélyült vizsgálódás tapasztalatait ebben a bejegyzésben kívánom az érdeklődőkkel megosztani.

Mindenek előtt tisztázandó, hogy ez a bejegyzés nem rosszindulatú lejáratás, nem elégedetlenkedés, még csak nemis a szó negatív értelmében vett kritika. Megírásakor élményeim, tapasztalataim megosztásának vágya vezérelt, célom annak bemutatása, hogy érintettként milyen hatást, élményt keltett bennem az információs tábla tanulmányozása, használata, és hogy az akadálymentesítésben jártas látássérült szakemberként milyen általános tanulságokat vonhatok le a témában.

Már gyermek korom óta komoly kétségeim vannak afelől, hogy látássérült, különösen pedig veleszületetten vak emberek számára a tapintható térképek valós, elképzelhető és a gyakorlatban hasznosítható információkat képesek nyújtani. A Vakok Iskolájában alsó tagozatban környezetismeret órákon már kezdtünk ismerkedni a tapintható térképekkel, közülük is a Magyarország domborzata és vizei című topográfiai térképet használtuk leginkább. Az osztályban egyetlen aliglátó tanulóként a többiekhez képest meglehetősen könnyen boldogultam a térkép használatával, és meglepődve tapasztaltam, hogy egyes, egyébként nagyon jó tanuló, ám kézügyességében nem kifejezetten erős osztálytársaimnak még a Fertő tó vagy a Mecsek megtalálása is komoly problémát okozott. Pedig a tapintható térképet egyáltalán nem kell látni, az egész fehér színű volt, ami nekem könnyebbé tette a tanulást, azok saját vizuális tapasztalataim voltak térképekről, rajzolásról, a kétdimenziós ábrázolásról, stb. Ezek a térképek műanyag fóliára készültek és néhány alapvető tájegység, domborzati elem esetében tartalmaztak Braille rövidítéseket, pl. a Dunát D betű, budapestet a bp felirat jelölte, stb.

Tapintható térképeket ma az akadálymentesítési beruházások során számos közintézmény számára készítenek, szerintem ezek használhatósága legalább ennyire problémás, de a gyakorlatban erről még egyáltalán nincsenek tapasztalatok, hazai szakirodalma gyakorlatilag nincs a témakörnek. Alap és alkalmazott kutatások, valamint gyógypedagógusok mindennapos megfigyelései által többszörösen alátámasztott tény viszont, hogy a térképeken alkalmazott kétdimenziós ábrázolás aligha feleltethető meg a vak emberek számára a maguk körül megtapasztalt háromdimenziós világnak, és a térképen egymás mellett megtalálható támpontok rendszere nehezen konvertálható át fejben útvonallá, ami általában a vak emberek tájékozódásának egységeit jelenti.

Ennyi térképészeti előismeret után, amiket csak megerősített a szintén a szakmai napon Nagy Brigitta földrajz szakos tanár és gyógypedagógus által megtartott előadás a téri tájékozódás fejlesztése látássérült gyermekeknél az általános iskolai földrajz órákon témában, talán többeknek lehet fogalma arról, milyen nehézségeket jelent egy számunkra ismeretlen terepen a tapintható térkép alapján történő tájékozódás megkísérlése.

Az előadók sorát színesítette a Gravoform KFT képviseletében Vaszkó Márta ügyvezető igazgató előadása a cég akadálymentesítési munkáiról és tapasztalatairól. Gondolom, az olvasó talán magától is kitalálná, hogy ez a cég készítette a sokat vitatott metrós információs táblákat, így természetesen ez a téma képezte az előadás gerincét. Az ügyvezető büszke arra, hogy jól prosperáló, gravírozási technológiákkal foglalkozó cégük számos jótékonysági tevékenységet felvállalhat, melyek között a LÁRESZ támogatása is szerepel, illetve az emlegetett táblák gyártása is közel nulszaldósra jött ki, vagyis anyagi haszonról ez esetben szó sem volt. A cégben nem dolgozik rehabilitációs szakmérnök és látássérült személy sem, a munkatársak mégis nagy elhivatottságot éreznek az ügy iránt.

Külföldön járva több helyen találkoztak a vak és gyengénlátó emberek számára történő akadálymentesítéssel, pl. a brüsszeli metróban megcsodálták a vezetősávokat és Braille információs táblákat. Úgy gondolták, hogy ilyen segítségre a magyar látássérülteknek is szükségük van, a 2-es metróvonal felújítása pedig jó alkalmat adott arra, hogy a témában felvegyék a kapcsolatot a BKV-val. A térképek elkészítésében az ügyvezető igazgató asszony elmondása szerint sokat segített nekik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) is, az így elkészült táblák világviszonylatban egyedülállóak.

A Gravoform tapintható térképei és tájékoztató táblái különleges technikával, szinte teljesen kézzel, egyedileg készülnek. A táblák műanyagból vannak, melybe gravírozó géppel kis lyukakat fúrnak a Braille írás karaktereinek megfelelően, hogy aztán ezekbe a lyukakba speciális, kizárólag Amerikából megrendelhető kis golyókat illesszenek egyenként, így kialakítva a Braille betűket, amelyek ezzel a technikával elkészítve nem csak esztétikusak, hanem jól olvashatók is. A latin betűs feliratok és bizonyos más jelzések, pl. a mozgólépcsők vagy a gyalogátkelők jelölése egyelőre bemarva jelenik meg, mert ez technikailag még nem oldható meg másképp.

A tábla fehér, citromsárga és fekete színeket használ, ezáltal megfelelően kontrasztos a gyengénlátó felhasználók számára, akiknek az információs felület megtalálását a feltűnő piros keret is segíti. Azt viszont már nem sikerült elérni a BKV-nál, hogy a vak emberek számára nem túl könnyen megtalálható táblákhoz taktilis vezetősávot készítsenek.

Az ebédszünetben úgy határoztam, élek a lehetőséggel, és az idő csaknem felét, kb. 20 percet az előadásra elhozott, prototípusként szolgáló térkép tanulmányozásával töltöttem. A tábla a színpadnak támasztva várta az érdeklődőket, ami számomra azt jelentette, hogy legkényelmesebben a földön ülve vizsgálgathattam, ezzel valószínűleg nem kis feltűnést keltve a rehabilitációs szakemberekből álló népes közönség körében.

A tábla méreteiről sajnos nincsenek pontos információim. Saját tippem alapján a magassága mintegy 110, a szélessége pedig kb. 80-90 cm lehet, vagyis durván egy fél ajtónyi felületet kell végigtapogatni és tudni áttekinteni a tájékozódni kívánó vak embernek. Ez önmagában nem lenne probléma, de a tábla méreteiből adódóan a tapogatás és a Braille információk olvasása igencsak nehézkes. Mások elmondásaiból tudom, hogy egyes metrómegállókban a tábla teteje kb. 2 méter magasságban van, tehát a felső részen lévő információk elérése egy alacsony növésű vak ember számára gyakorlatilag lehetetlen, de a gyengénlátóknak is nehézkes a magasban lévő feliratok olvasása. Később majd visszatérek arra, miért tartom ezt kevéssé fontosnak.

A nagyobb gond a táblák függőleges elhelyezkedéséből adódik, mivel ilyen helyzetben a pontírás olvasása meglehetősen kényelmetlen, pláne, ha az olvasandó szöveg túl magasan vagy éppen túl alacsonyan található. Érdemes lenne tehát ezeket az információkat nem egy nagy, hanem több kisebb táblán, természetesen tematizálva elhelyezni mondjuk egymás mellett. A kényelmes olvasáshoz kb. 45 fokos szögben megdöntve lenne legjobb rögzíteni ezeket az információs felületeket, ehhez viszont valószínűleg külön állványra lenne szükség. A teljes vízszintes elhelyezés, pl. egy pulton, csak akkor lenne megoldható, ha a fent javasolt módon több kisebb tábla tartalmazná az információkat, mivel a jelenlegit ilyen módon nem nagyon lehet végigtapogatni nagy kiterjedése miatt. Az is elképzelhető, hogy tapintható térképeken kevésbé jól tájékozódó sorstársainkat is jobban segítené a több kisebb tábla és az azokat egyértelműen elválasztó keretek alkalmazása, mert a jelenlegi konstrukcióban külön feladat az egyes információs egységek elválasztása, elejének és végének meghatározása is.

A tábla felépítése röviden az alábbi logikát követi. Legfelül az adott állomás megnevezése található természetesen sík- és Braille írással, valamint a metró logója és a látássérültekkel kapcsolatosan nemzetközileg alkalmazott piktogram a fehérbotos emberkével. Alatta felvázolva követhetjük a 2-es metró útvonalát egyszerű grafikus térképen és a megállók felsorolásával. Ezt követi a megálló felszíni környezetének, majd az aluljárónak az alaprajza a hozzájuk tartozó jelmagyarázatokkal, végül az éjszakai járatokról szóló információk.

A metró útvonalának igencsak sajátos megjelenítése látó emberként egyszerűen áttekinthető, míg a vakok szempontjából ez a felsorolás egyáltalán nem szerencsés. Az egyes, egymást követő megállók nevei ugyanis balról jobbra haladva, de felváltva a térképvázlat felett, majd alatt találhatók, ami Braille-írásos kontextusban nem csak szokatlan, hanem gyakorlatilag követhetetlen is, tekintve, hogy a pontírás olvasása általában lineáris, ilyen ugrálásokra ez a rendszer kevéssé alkalmas, a gyanutlan felhasználó pedig erre nem biztos, hogy rájön. Eszerint tehát a megállók listája az alábbi volt a felső sorban: Örs vezér tere, Stadionok, Blaha Lujza tér, Deák Ferenc tér, Batthyányi tér, Déli pályaudvar. Ezek tehát a páratlan sorszámú megállók, alattuk pedig a párosak voltak, ezeket most nem sorolom fel. Vakok számára szerintem sokkal logikusabb lenne, ha a megálók egyszerűen egymás mellett vagy alatt lennének felsorolva.

Lejjebb haladva a táblán az állomás környékének felszíni alaprajza következett a fontosabb közlekedési csomópontok, tömegközlekedési megállóhelyek, nevezetesebb épületek és utcák megjelölésével. A prototípusként szolgáló térkép épp az általam szinte egyáltalán nem ismert Kossuth teret ábrázolta, vagyis a célnak olyan szempontból maximálisan megfelelt, hogy éppen az adott helyen járatlan utasokat hivatott segíteni a rendszer. Némi keresgélés után fel is leltem a térképen a metrómegállót, a Parlamentet, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium épületét, a 2-es villamos sínjét és megállóit, illetve a 70-es és 78-as trolibusz végállomását. A térképen a nevezetes pontokat egyébként számok jelölik, melyek egy külön listában egymás alatt elhelyezkedve vannak definiálva, ez teljesen egyértelmű. Tartozik továbbá ide egy kurta jelmagyarázat, ami a villamossínt, a gyalogos átkelőt és valamilyen ajtót jelölt, ez utóbbit én nem találtam meg, nem is tudom, minek az ajtaja volt.

Megpróbáltam hát elméletben eljutni a metrótól a már említett minisztériumba, ami látszólag nagyon egyszerű volt, ám a valóságban bizonyára nehéz dolgom lett volna. Már ott elakadtam ugyanis, hogy a metrómegálló jelölése bár egyértelműen megtalálható volt, az már nem derült ki számomra, a csarnokból merre jutok ki, vagyis hogy azt meg kell-e kerülnöm, vagy éppen az útvonalon található gyalogátkelőnél lyukadok-e ki. De ezután is problémát okozott a magasabban és mélyebben elhelyezkedő szintek kérdése, mert eleinte azt gondoltam, hogy a bemélyedés jelöli az úttestet, de a zebra jele a magasabb felületen volt. És azt már talán meg sem kell említenem, hogy egy-egy ilyen térkép számos olyan támpont bemutatására alkalmatlan, amelyek a vakok közlekedése, útvonaltanulása során létszükségletnek tekinthetők, pl. házak fala, földsáv, stb. Tehát elvben odataláltam, ami már önmagában is nagy szó, de a gyakorlatban nem biztos, hogy sikerült volna.

A metrómegálló felszíni csarnokának térképével és a hozzá tartozó jelmagyarázatokkal folytatódik a térkép lefelé haladva. Itt a számok a csarnokban megtalálható tereptárgyakat jelölik, pl. metróújság tartó, ital automata, jegypénztár, de még maga az információstábla is kapott egy külön jelölést, ami az "Ön itt áll" jellel együtt már majdnemhogy értelmetlen számba megy. Nem sikerült viszont kitalálnom, hogy mi az a "fetó automata", merthogy az egyik szám erre utalt. Sajnos nem lehetetlen, hogy helyesírási hibának lettem áldozata, mivel a fentebbi térképen a "petrópótló" szóval kétszer is találkoztam. A csarnok térképén megjelenik a mozgólépcső is, ám arra nem találtam utalást, hogy melyik a fenti vége és hogy hol található a megközelítéshez szükséges üvegajtós bejárat.

A térkép ezen részén viszont egy mondatban utalást találunk arra, hogy a peronra érve jobbra és balra melyik irányba közlekedik a szerelvény, ami kétség kívül nem haszontalan információ, bár ha csak ezt akartam volna a tábláról leolvasni, az biztosan legalább 10 perc kitérőt jelentett volna, és ebben csak kis időt számoltam a térkép megtalálására, a nagy feladat az információ megkeresése. Hát, ennél biztosan gyorsabb, de talán egyszerűbb is megkérdezni a jegyellenőrt vagy egy segítőkész utastársat.

A tábla legalján találhatók a sokat vitatott éjszakai járatokra vonatkozó információk, ezek áttekintésére sajnos már nem maradt időm. Amit olvasás nélkül is megtapasztaltam, hogy hosszú, egybefüggőnek látszó szöveggel van itt dolga a felhasználónak, amit még a gyakorlott Braille olvasók is csak 1-2 percben mérhető idő alatt képesek áttekinteni. Javaslatként már több részről is megfogalmazódott, hogy ezek az információk kerüljenek le a táblákról, illetve hogy csak azok a járatok szerepeljenek itt, amelyek az adott állomást ténylegesen érintik.

Összességében azt kell mondjam, hogy a tapintható térképekkel kapcsolatos szkepticizmusom mit sem csökkent a metróban található információs tábla megismerése által, sőt, további fontos kérdések merültek fel bennem. Tudomásom szerint a közeli jövőben sor kerül ezen táblák felülvizsgálatára és esetleg újak készítésére. Őszintén szólva nagyon bizonytalan vagyok, milyen álláspontot is képviseljek, ha ezekre az egyeztetésekre valóban sor kerül, és azokon én is részt veszek. A döntés persze nem csak az enyém, én csak egy felhasználó és egy szakember vagyok a sok közül. Tény azonban, hogy a szakmai nap helyszínén több látássérült kollégám is megtekintette a táblát, és ők sem voltak optimistábbak. Egy mozgástréner elmondása szerint valószínűleg csak oktatási célokra használhatók eredményesen a nem hivatalos információk szerint darabonként több mint egy millió forintos táblák.