Ismét itt vagyok. Tegnap a kóruspróbán nagyon jól szerepeltünk, Andinak köszönhetően. Persze a szoprán karról tudok mondani véleményt, a mezók és altok próbáját nem hallottam, mert külön teremben voltak. Én viszont nagyon meg vagyok elégedve. Most már tudom, hogy nyugodtan mehetünk a Templomba énekelni! Persze, addig van még egy-két próba. Ez a kórus úgy kezdődött, hogy a mi osztályunk fele sport, fele énektagozatos. Talán mondanom sem kell, utóbbit képviselem, nagy lelkesedéssel. Tisztában vagyok a küldetésemmel: csak dalolni, dalolni, dalolni. Isten rám szabta a magam útját, melyet tisztességgel végigjárok. Dalolok, hogyha boldog vagyok, s hogyha fáj. Minek a könny? Száz könnynél is többet mond a dal. Minek a sóhaj? A dal mindenek felett győz! A könny felszárad, a sóhaj, mint tétova fuvallat, megy el, s talán észre sem vesszük. A dal viszont velem marad, nem megy el, a nehéz pillanatokon is átsegít. Ritmussal kelek, dallammal fekszem. Mit mondhatnék? Ez az életelemem. A mai óráknál alig bírtam állni, hogy ne fakadjak dalra. Természetesen, a szünetben ezt pótoltam. Az énekléshez hozzájárul sok kedves osztálytársam. Ami engem illet, tőlem folyhat az oktatás énekelve! Benne vagyok. Ha mást nem is, engem oktathatnak dalolva! Akár a suliban, akár egy egyéni fejlesztésen a Vakodában! :):):):)
Most viszont lassan megyek, hogy holnap ismét újult erővel kezdjek egy boldog napot drága iskolámban.