A múlt hét végén Nagyváradon jártunk kollégákkal és Zsuzsival. Mondanom sem kell, hogy Hádész sem maradt itthon. A nagyváradi egyetem hívott meg minket, hogy tartsunk érzékenyítő napot az ő egyetemi hetükön belül. Az érzékenyítés is jól sikerült, de alapvetően ez csak hab volt a tortán. Az alábbi sorokból bizonyára minden olvasó érteni fogja, hogy miért fogalmaztam így.

Vasárnap déltájban indultunk Zsuzsival és Hádival Biharkeresztesre. Úgy beszéltük meg ugyanis, hogy Biharkeresztesig vonattal megyünk, majd ott már várni fog minket a váradiak közül egy emberke kocsival. Így is történt. Szépen elértük a vonatot, mindent gondosan elterveztünk az utazást illetően, működött is a tervünk minden részlete. Jó hangulatban zötykölődtünk Biharkeresztes felé. Arra gondoltunk, hogy nyáron, ha sikerülne kuporgatni kicsit, akkor elutaznánk a saját szakállunkra Erdélybe vonattal egy kis nézelődésre. Vágányzár volt Püspökladánynál átépítések miatt, de nem késtünk egy percet sem, mert egy órával hamarabb indították vonatunkat az eredeti időponthoz képest.

Nagyváradon a szállásunk egy gyülekezeti házban volt, annak is a tetőterében. Hádit flexin elengedtem az udvaron, mert maguk a házigazdák mondták, hogy bátran elengedhetem. Hamar elvégezte a dolgait, majd vittük is fel, hogy ihasson és ehessen. Izgatottan megszaglászott mindent, majd kajálás után le is heveredett hamar.

Kis idő múlva szóltak nekünk, hogy pár perc múlva találkozás az udvaron, mert megyünk vacsorázni. Fogalmunk sem volt, hogy milyen helyre vagyunk hivatalosak, de nem kellett csalódnunk. Nagyvárad egyik legmenőbb éttermében ülhettünk asztalhoz, majd egy remek este vette kezdetét. Kedélyesen beszélgettünk, majd mivel a román törvények nem tiltják, a helyi lelkész pipára gyújtott. Én is kedvet kaptam, de mivel nem tudtam, hogy milyen helyre megyünk, a pipámat és a kellékeit a szálláson hagytam. Nem csak a hely volt elegáns, hanem maga a teríték is. A késeknek szép markolatuk volt, az italt pedig tetszetős talpas üvegpohárban szolgálták fel. Volt románul beszélő ember is a csapatban, így ha nagyon zavarban voltunk az ételek és italok neveinek tekintetében, volt segítségünk. Zsuzsival limonádét ittunk, de azt nem sejtettük, hogy igazi citromból készítik majd el és két kancsóval is kapunk. Én magyaros pizzát fogyasztottam mellé. Később tudtam meg, hogy nem csak pizzát lehetett volna rendelni, de akkorra már megrendeltük az ételeket.

Vacsora után még elengedtük Hádit a szállás udvarán, de ekkor már nem kellett flexizni, mert zárva voltak a kapuk, tehát rohangálhatott kedvére. A sétáltatás után nyugovóra tértünk. Nem kellett altatni, mert kiszívott minket az utazás rendesen.

Másnap reggel az egyetem Hök irodájában reggeliztünk, majd célba is vettük a dísztermet, ahol az egyetemi hét megnyitóján vehettünk részt. Alapvetően elmondta minden fejes a maga kötelező beszédét, melyek többünket majdnem bóbiskolásra késztettek, de azért illedelmesen meghallgattuk őket és még tapsoltunk is.

A megnyitó után volt egy kis szabad időnk az ebédig, így a szép időben kiültünk az egyetem udvarán egy padra. Ekkor már tudtam, hogy ott szabad dohányozni, tehát pipára is gyújtottam.

Az ebédet az egyetem menzáján fogyaszthattuk, de egyáltalán nem volt rossz az étel. Salátaleves volt a bemelegítés, majd sült hús következett krumplipürével és uborkával. Ilyen levest még nem ettem, de egyáltalán nem volt rossz.

Ebéd után elmentünk a szállásra, hogy a cuccokat bepakoljuk a kocsiba, majd siettünk is vissza az egyetemre, mert kezdődött a konkrét munka. Két előadást vittünk a diákoknak. Az egyiket Szilveszter tartotta, aki a siket kultúráról beszélt és maga is siket. A másikat Váradi Péter Nagytiszteletű Úr tartotta, aki Apostagon lelkész és mozgássérült. Péter az akadálymentesítésről tartott kis előadást, nagyon szemléletesen.

Az előadások után több teremben voltunk elhelyezve, ahol is konkrétabban megismerkedhettek az érdeklődők a különböző fogyatékosságokkal, segédeszközökkel. A délután fénypontja az a malomjátszma volt, amit egy bátor diákkal folytattam. Vittünk magunkkal tapintható malmot, majd felvetettem, hogy egy bátor jelentkező játszhat velem bekötött szemmel. Egy lány azonnal jelentkezett, de ekkor még nem is sejtettem, hogy milyen profi játékossal kerülök szembe. Többen figyelték a játékot, de nem vettek észre csalást, nem kukkolt ellenfelem. Becsülettel kézzel járta be a táblát. Sajnos nem volt idő lejátszani a partit, de jó ellenfél volt. A végén sportszerűen kézfogással gratuláltunk egymásnak. A többiek is azt mondták, hogy nagyon érdeklődő volt mindenki, és jó beszélgetések alakultak ki.

Az érzékenyítés után vacsora következett, majd még egy rövid fórumra voltunk hivatalosak, ahol összegezhettük a tapasztalatokat és meglátásokat. Abban maradtunk, hogy lesz még folytatás, megyünk még Nagyváradra. Örök emlék marad az a kedvesség és vendégszeretet, amiben meghívóink részesítettek minket.

A fórum után indultunk haza. Elfértünk bőven a kisbuszban, így ekkor már nem kellett vonatoznunk. Többen hamar kaptunk az alkalmon és bealudtunk a járműben. Főnököm ezt nem tehette meg, hiszen ő volt a sofőrünk.

Hajnali fél egy tájban értünk haza, de nem bántuk, mert csodálatos élményben volt részünk. A tervezett érzékenyítés a vártnál nagyobb sikert aratott, a fogadtatás és a hangulat pedig szintén szívet melengető volt. Bízom benne, hogy hamarosan újra találkozhatunk új ismerőseinkkel.