Ebben a hónapban ünnepeltük Zsuzsival az egy éves évfordulónkat. A 11-edikés hétvégét együtt töltöttük. Felidéztük a régebbi időket, igyekeztünk levonni a megfelelő tanulságokat. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de legalább beszéltünk mindenről ami fontos volt számunkra.

Ezt a bejegyzést szeretném annak az Igehirdetésnek szentelni elsősorban, melyet vasárnap hallhattunk a zuglói gyülekezetben. Már az megütötte a fülemet, hogy a Jelenések Könyvéből választott Igeszakaszt Nagytiszteletű Asszony. Kicsit óvatosan fogadom azt, mikor egy Igehirdető a Jelenésekhez nyúl, mert számtalan félreértést hallottam már. Azt sem állítom, hogy én feltétlenül jól értenék mindent, szó sincs róla. A kutatók is csak tapogatóznak, mert olyan jelképek és szóképek olvashatók benne, melyekkel óvatosan kell bánni. Az Igeszakasz: (Jel. 3,8.) "Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet."

Amikor ezt az Igeszakaszt meghallottam, már kíváncsian vártam a prédikációt, mert nem az ítéletről volt szó, nem akarta az Igehirdető Újbabilon képét Amerikára húzni stb. Bíztatást kaptam személy szerint én is, hogy reménységem lehet abban ha kitartok a nehézségek ellenére is, akkor számomra is megnyílhat az ajtó. advent és Karácsony idején aktuálisan felmerül, hogy ahogy Isten ajtót nyit számunkra úgy mi is próbálunk ajtót nyitni a másik ember felé? Mitől mutatkozik meg rajtunk, hogy Isten gyermekei vagyunk? Jézus születésével és halálával az Örök Életre nyílt ajtó számunkra. Kérdés, hogy megtartjuk-e Isten parancsait, vagy csak megyünk a magunk feje után? Az ember önfejűsége eddig még nem vezetett jóra Istennel szemben. Mire is gondolok? Az első bűnesetkor is egyértelmű parancsot kapott Ádám és Éva, hogy arról a bizonyos fáról ne egyenek. Engedtek a kísértésnek és ettek a gyümölcsből, majd jött a szokásos emberi ostoba próbálkozás, melynek során Ádám még Évára kente volna az egészet. Az úgy kezdődött, hogy ő visszaütött, meg egyébként sem én kezdtem áám. A gonosz persze ezer és ezer módszerrel támad. Példaként halhattuk azt a helyzetet, mikor az ember túlzottan tisztátalannak érzi magát ahhoz, hogy templomba menjen. Adventi időszak van, de nem megy el Istentiszteletre, mert önmagát akarja megtisztítani. Az önmegváltás önbecsapás és csapda. Betegen sem utasítjuk el az orvosi segítséget, mert túl betegnek gondoljuk magunkat ahhoz, hogy lázat mérjünk, vagy gyógyszert vegyünk be. Ember sem önmagát, sem mást nem válthat meg. A megváltáshoz Jézusra volt szükség, aki tökéletesen eleget tett az én bűneimért is. Persze ez nem azt jelenti, hogy hátra is dőlhetek és nincs tennivalóm. Azt az illúziót viszont elutasítom, mely azt hitetné el velem, hogy önmagamat megtisztíthatom. Hogyan is tehetném, mikor bűnös vagyok? Koszos ronggyal nem lehet tisztára törölni valamit, csak elkenhetem rajta a koszt. Takarítani akartam, de mégnagyobbb koszt csináltam, tehát hiábavaló próbálkozás. Van tehát reménységünk arra, mert Jézus már meghalt a mi bűneinkért, hogy nyitott ajtót találjunk Isten felé, de engedelmességgel tartozunk. Azok számára akik nem hívő olvasóim szeretném jelezni, hogy ezeket a kijelentéseket a hívő emberekre értem, nem erőszakolok senkire semmit egyáltalán.

Az alkalom után hamar eltelt a vasárnap és egy új hét kezdődött. A fronthatásoknak köszönhetően meglepett a migrénem, mely azt eredményezte, hogy kénytelen voltam gyógyszert bevenni tanítás előtt, mert közlekedni is nehezemre esett volna a fájdalomtól. A gyógyszer persze megtette a hatását és képes voltam ellátni a feladataimat, persze nehezebb volt kicsit, mint általában.

A héten még vár rám Karácsonyig az Rmk Braille nyomtatójának beállítása, valamint egy munkahelyi vacsora, amolyan évzáró jelleggel. Nyilván a fennmaradó munkanapokon más egyéb szolgálat is vár, de a karácsonyi hangulat már ébred a szívemben.