hallótávolságon belül

Egy kemény nap után

Tegnap elérkezett a műtét napja. Nem tudtam, hogy mi is várhat ránk. Nem tudtam, hogy látom-e még az én öreg vakvezetőmet élve egyáltalán.

kicsit hamarab is odaértünnk a kórházba, minta megbeszélt időpont szerint kellett volna, de úgy voltunk vele, hogy jobb előbb, inkábbbb mi várjunk, mint a főorvos. Délelőtt tíz után nem sokkal be is hívtak minket. A doki megvizsgálta ismét Doncit, majd az erre a feladatra kijelölt segéd, elvezette Dont az előkészítő helységbe. Azt mondta az orvos, hogy délután négy, félöt tájban mehetünk a fiúért. Innentől kezdve őrítő várakozás következett. Hazajönni nem volt kedvünk Anyukámmal, így kínunkban beültünk egy gyorsétterembe, majd bementünk Anyukám munkahelyére, aztán el is jött az idő, hogy visszatérjünk a kórházba.

Várakoztunk még egy darabig, majd behívtak minket. Az orvos elmondása szerint, a műtét maga sikerült, de egy nagyon komplikált műtéten esett át don. A ball szemén, a szemhéj belsején volt a daganat. Elmondta azt is, hogy ez a fajta daganat nagyon ritka. Továbbra is úgy vélik a műtéten közreműködő orvoscsoporttal együtt, hogy rossz indulatú daganatról van szó, de természetesen készül szövettani vizsgálat is. Egyszerre csak egy fiatal asszisztens kivezette a még kábult álapotban lévő Dont hozzám. Küzdöttem a könnyeimmel, mikor megérintettem Őt. Nem hittem, hogy még élve láthatom. Elképzelhető, hogy még egy kisebb korrekciós beavatkozásra szükség lesz, mert a szemhéj plasztikázására szolgáló bőrön kinőlhet a szőr, ami iritálhatja a szaruhártyát, ha befelé kezd nőlni. Megfigyelésre bent tartották még éjszakára a fiút. Ha reggelig nem adódik komplikáció, akkor hazajöhet, a varratszedés 29-én lesz, addig gallérban kell lennie, szigorúan. A szövettan eredményét is 29-én tudjuk meg.

senkinek sem kívánom ezt a napot. A rettegés, a bizonytalanság érzése, hogy látom-e még öreg barátomat, teljesen kifárasztott. Tudom, hogy Don most jó kezekben van, de még soha nem volt tőlem távol a lassan nyolc együtt töltött év alatt. Ha távol is volt, akkor Anyukámnál volt, de idegen helyen még soha sem maradt. Bízom benne, hogy szépen kialussza magát. Megérdemelne egy békés öregkort végre.

Hozzászólások

Kedves Durgi
Remélem Donci már jobban van és egy szép öreg kora lesz. Jobbulást kívánok neki