Láttad a reklámfilmet Pál Zsolttal és Máj Krisztával? (Hallgatni erről a linkről tudod.)

Azt hiszem, hogy hosszú idő óta ez az első reklámfogás, ami rátapintott a lényegre és nem álszent, nyálas, szájbarágó módon adja a többségi massza tudtára, hogy mit kellene tennie ha vakba botlik, vagy gondolni merészel reája pátosszal, szánalommal vagy tülfűtött küldetéstudattal telve.
Nem oktat, kioktat, csak végre felnyitja az első spalettát a több ezer ablakos kis adventi kalendáriumon, ami mögött - láss csodát! - ugyanaz a Jézuska szundikál a jászólban, mint aki a látós Képes Bibliában.
Ez a film nem vakoknak szól. (Nahát!)
Ezt csak azért tartom fontosnak megjegyezni, hogy jelezzem a hallgatóság számára: az üzenet a képi síkon jön le.
A lényeg a díszletekben rejtezik: ott lapul minden egyes sarokban, mozdulatban, gesztusban. Mint gerillaharcos a dzsungelben, amikor elhalad mellette az áldozat: lapít, míg mellé nem ér, majd ráveti magát és leteperi.
Ugyanígy leteper minden ártatlan látó nézőt az, ahogy Kriszta tök egyedül aprítja a krumplit bele a fortyogó lébe, leteperi az is, ahogy Zsolt dühödten vibrál, miközben csodálatos módon semmit sem ver le a felettébb zsúfolt, élettel teli konyhában és leteperi a kiengesztelő mosoly, amit minden Izaurás, Barátok köztes sorozaton szocializált nagytöbbségi ember jól ismer és a magáénak érez.
Ezek az apróságok se kerüljék el a látva mozizó nyájas közönség figyelmét. Sőt, azt hiszem, hogy erre figyeljen a leginkább! Mert szerintem az üzenetet csak és kizárólag a díszlet hodozza, a perpatvar csak a hordozórakéta.

Csak halkan jegyzem meg: talán nem a budiablakot kellett volna elsőre felszakítani, de mit számít az, ha nyilvánvaló, hogy itt kökemény provokációról van szó.
Mert igenis provokálni kell, és bizony csakis a tévé képernyőjéből jó mélyen belógva a puha fotelekbe, családi fészkekbe, mozikba, plazákba, kocsmákba.
Jó lesz ez. Még 50 év kreatív munka, és lesz látszatja.