Régen jelentkeztem bejegyzéssel, s meglehet, most írom utolsó betűimet blogomba. Tudom, ezt már többször is ígértem, ám most életem olyan stádiumban van, melyről ha sokat írnék sajnáltatásnak is tűnhetne, amúgy pedig nem túl izgalmas, a külső szemlélő számára.

Arról azért említést kell tennem, hogy Május 17-edikén, bementem átadóra Hádészhoz. Az új vizsgaszabályzat miatt, az átadási rendszer is megváltozott az Mvgyosz iskoláján, így mi már öt napig voltunk bent az iskolán Hádésszal. A hét végén, a kiképző döntötte el, hogy szükséges-e bent töltenünk két hetet, vagy már az első hét végén elmehetünk. Istennek hála, hazajöhettünk, mert nagyon jól alakult párosunk. Természetesen a vizsgánk még nincs meg, de ebben a hónapban, reménység szerint letesszük. Addig is közlekedhetünk, de lehetőség szerint felügyelettel, valamint a kiképzőkkel is gyakorolnunk kell, minden héten.

Ugyan nem most volt már egészen, de megpróbálom naponként sorra venni, az átadó főbb eseményeit.

Az első napon, kimentemaz iskolára, majd a kipakolás, elhelyezkedés után, behozták hozzám Hádészt. Mivel már ismertük egymást, nagy örömmel a nyakamba ugrott, örültünk egymásnak. Eljött aztán az első lecke hádészszámára, ugyanis ebédidő következett. Kiültünk az asztalhoz, Hádész pedig a bal lábamnál feküdt, ahogyan azt kell. Az öt nap alatt azt a szokást vezettem be, hogy vagy az asztalnál feküdt mellettem a kutya, vagy amikor a konyhában ettem, vagykaját csináltam, helybenmaradásban hagytam, az ülőgarmitúránál. Ezzel gyakorolta a helybenmaradást is, valamint az asztal melletti kultúrált viselkedést is.

Ebéd után, elkezdődött a munka. Kisbusszal elmentünk csepel egyik lakótelepére, ahol sok fel és lelépő található, remek gyakorlási lehetőség a kutyáknak. Jó félórát sétáltunk, hádész pedig szépen jelezgette a felmerülő akadályokat. Az átadón egyébként ketten voltunk, de az illető nevét csak akor közlöm majd, ha legalább írásban hozzájárul.

Este Hádész kicsit nyafogós volt, de ezt betudtam annak, hogy hirtelen kikerült a kennelből, nem egészen értette, mi is történik most vele, bár velem jól érezte magát, pár kedves szóval meg is tudtam nyugtatni Őt.

Másnap belevágtunk a munka kellős közepébe. Az egész átadó alatt, borzalmas idő volt, minden egyes munka után, ronnggyá ázva tértünk vissza az iskolára, ám nem bántam, hiszen nyilván esőben sem áll meg az élet, akkor is közlekedni kell, zogszó nélkül. Alapvetően, a vizsgahelyzeteket gyakoroltuk délelőtt, tehát pórázonvezetést, helybenmaradást, idegen, szabad területen történő behívást, vezetőmunkát utcán, lépcsőházban, liftezést, vezetőmunkát magasban, körfolyosón, ahol lelátott a mélységbe a kutya, tehát az esetleges tériszonyt próbáltuk szűrni ezzel, de Hádész ügyet sem vetett a mélységre, magabiztosan vezetett tovább.

Ebéd után, a Csepelplázában gyakoroltunk, valamint a piacon, Hádész szintén szépen dolgozott. A másik páros is szépen dolgozott alapvetően.

Lehetőség szerint, próbáltam szabadidőnkben feloldani a kutyát, sokat játszottunk, és átadós társam kutyájával is jókat futottak.

a szerdai nap délelőtt, ismét a vizsgahelyzeteket gyakoroltuk, majd délután kisbusszal elmentünk a Lágymányosi hídig, majd onnan hat lábon tovább. Kettes villamossal el a Boráros térig, majd ott megkerestük a hévet. Ahogy visszafelé mentünk a kisbusz felé, három kóborkutya indult felénk, nem éppen barátságos szándékkal. A körülöttünk lévő emberek elzavarták őket, ám ismét felbukkantak, ekkor már céltudatosan Hádész felé rontottak. Mivel éppen nem esett az eső, esőkabátomat a kiképzőre bíztam, aminek jó hasznát is vette, mert elzavarta vele a támadókat. Hádész eközben, fegyelmezetten viselkedett.

Ahogy áltunk a kisbusznál, várva a másik párost, egy másik kisbusz körül, gyanúsan pakolásztak emberekk. Hádész figyelni kezdte az akciót, majd mikor egy bizonyos idő után sem hagyták abba, halkan puffogni kezdett, de semmi több. Konstatáltuk tehát, hogy feltehetően Hádész is védeni fog, ahogy előző két kutyám is tette.

A munka után, Vitéz Lovag Rithnovszky János bácsi tartott nekünk előadást a kutyákról, kutyázásról. Mikor megtudta, hogy a harmadik kutyámat veszem át, gyakran bombázott keresztkérdésekkel, de Isten kegyelméből, nem vallottam kudarcot.

Másnap, a szövibe mentünk kisbusszal, majd a környéken gyakoroltunk. Ekkor már két mozsgástréner is felügyelt minket. A tanulságok, vélemények megvitatása után, ebéd következett, majd János bácsi előadásának második része.

Ahogy visszaértünk az iskolára, még várt ránk egy rövid előadás, az iskola állatorvosa részéről, de hasznos volt nagyon.

este aztán nagyizgalommal vártuk, hogy hogy is döntenek a szakemberek, hazamehetünk-e pénteken, vagy csak később? Egyszer aztán Momo bejött szobámba,Hádi papírjaival, ekkor már nem volt kérdés, hazamehetünk együtt. Nagy öröm járta át szívemet. Ismét szabadság, ismét függetlenség!

Másnap indultunk is hamar haza, természetesen Mia felügyelete alatt. Hádi nagyon ügyes volt. Ahogy megérkeztünk, át is mentünk a futtatóra, hogy kicsit tombolhasson kedvére Hádész. Később aztán megállapítottuk a családdal, valamint Miával is egyetértve, hogy az általunk korábban kiszemelt futtató, nem biztonságos, de már találtunk egy minden szempontból jobb helyet Hádész számára.

Feljöttünk aztán a lakásba, melyet Hádész birtokába is vett hamar. Örömmel tapasztaltam, hogy jól érezte magát első perctől a lakásban. Mindenre kíváncsi, mindent meg kell szaglászni, de ettől ő az, aki többek közt, persze még fiatal is, most múlt két éves ötödikén.

Másnap bizony bedobtam a mélyvízbe a fiút, ugyanis vizsgáznom kellett az egyetemen. Az útkereséseknél volt kicsit bizonytalan a fiú, de bíztatásomra megoldotta, tehát nem kellett beleszólnia a mögöttem jövőnek a munkánkba. Azóta pedig gyakorlunk, közlekedünk, ismerkedünk egymással, de már most jó a kapcsolatunk, a szakemberek meglátása szerint is.

az élet azonban nem habostorta, hiszen munkát kell keresnem. sajnos a Siketmisszió sem tud alkalmazni, így ajelenlegi helyzet szerint, világi vonalon kell elindulnom. Szomorúsággal tölt el mindez, hiszen én a szolgálatra tettem fel az egész életemet, középiskolás korom óta. Számomra az egyházi munka nem csupán munka volt, hanem szolgálat. Nem túlzok ha azt írom, lényegében az életem értelme volt. Most azonban hivatalosan felfüggesztettek, jogtalanul, hiszen semmit nem követtem el, a rám bízott szolgálatot végeztem. Azt még megpróbálom elérni, hogy legalább a felfüggesztésemet vonják vissza, hogy akár önkéntesként is, folytatni tudjam legalább a hitoktatást.

A munkakeresés mellett, folytatódik a vizsgaidőszak is, könyörtelenül.

Hogy mikor jelentkezem bejegyzéssel, fogalmam sincs. Minden erőmmel azon kell lennem, hogy munkát találjak, hogy ne omojon össze végképp felépített életem, hiszen ha a hitelt nem tudom fizetni, a lakásomnak is vége, amit magam vettem, és egész idáig magam tartottam. A napokban Viktor barátommal és feleségével, imaközösséget tartottunk, barátom felvetésére, életem jobbra fordulásáért, ami nagyon jól esett. Bízom abban, hogy a meggondolatlan emberi döntéseket, Isten a javamra fogja fordítani valahogy. Még nem látom, hogy miként, de Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Ami viszont majdnem kimaradt, ám örömteli dolog, hogy Don elfogadta Hádészt teljesen, időnként kicsit játszanak is, már amennyit Don bír természetesen.

Ilyen dolgok történtek tehát velem mostanság. Örömmel látom, hogy többen blogzódásba fogtak, sok sikert az újoncoknak!