Nagyon régen jelentkeztem bejegyzéssel, de immár akad mit írnom.

Írásom vegyes hangvételű lesz, hiszen jó és rossz dolgok egyaránt értek az elmúlt hónapok során. Elsőként muszáj megemlékezzek november 18-áról. Talán különös az olvasó számára, hogy nem időrendi sorrendben haladok, de hamarosan világos lesz minden. Az említett dátum azért került bejegyzésem elejére, mert ezen a napon húnyt el Látószem Don. Igen, immár visszafordíthatatlanul, megváltoztathatatlanul eltávozott az én öreg barátom, aki kitűnő példája volt a hűségnek, odaadásnak, kitartásnak, az őszinte szeretetnek. Bár várható volt, hogy ez lesz a vége, mégis hirtelen történt minden. Vasárnap még jó volt a kedve délelőtt, ám délután hasmenése lett, de az hamar elmúlt. Azt hittem, hogy csak felszagolt valamit, ám a helyzet súlyosabbá vált. Vasárnap sem volt már étvágya, de ezt még betudtam az esetleges vírusnak, vagy gyomorrontásnak. Hétfőn már kezdtem megijedni, hiszen továbbra sem fogadott el ételt, a kedve is azt mutatta, hogy valami nincs rendben. Kedden már hívtam a kezelőorvosát, hiszen továbbra sem evett, valamint annyira legyengült, hogy a parkba történő lejutás is nehezére esett. Abban maradtunk az orvossal, hogy kijuttatom hozzá az iskolára amint lehet Dont, hogy megvizsgálja. Sajnos erre csak csütörtökön került sor, mert addigra tudtam autót szerezni. Annyit mondott még az orvos, hogy ha nem is eszik, legalább folyadékot próbáljak belediktálni. Ezzel nem is volt gond, inni egész szépen ivott így azt hittem, hogy talán még menthető. Tévedtem.. Szerdán ugyanis az esti sétánál összecsukklott a lépcsőházban, ekkor már tudtam, hogy nagy a baj.

Eljött aztán a csütörtök, november 18. Mivel Don ekkor már nem volt képes felkelni, így ölben vittük az autóba, majd onnan a rendelőbe. A doki már ott volt, így hamar be is vittük hozzá Dont, hogy megvizsgálja. Sajnos a döntés hamar megszületett, altatni kell, mert menthetetlen. Összeomlott a májműködése, víz volt a tüdejében és a hasüregében. Jóformán az első szuri megtette a hatását, de természetesen az orvos biztosra ment. A vizsgálatok közben már egyértelmű volt, hogy fájdalmai voltak Donnak, mert a hasfal tapintására nyöszörgő hangot hallatott. Az összeomlás oka vagy májcirózis, vagy hasüregi daganat volt az orvos szerint. Nem lehetett volna megmenteni akkor sem, ha hamarab kerül orvoshoz sajnos. A talán sokak számára ismeretes eset miatt külön kihozták nekem a holttestet, hogy meggyőződhessek róla, valóban elhúnyt. Nem mintha nem bíznék az iskola dolgozóiban, hiszen évek óta bensőséges a kapcsolatom velük, de egyébként is elbúcsúztam volna még tőle, valamint így saját kezemmel tapasztalhattam, hogy valóban vége Don földi útjának. Vége egy szép, tartalmas földi életnek, hiszen hét évig vezetőmunkája során olyan helyekre juthatott el velem, ahová családi kutyák álmukban sem. Mindig mellettem lehetett, ami biztonságot adott neki. Egy kutya ugyanis akkor a legboldogabb, ha gazdájával lehet. Nagyon friss még az egész, de tudom, hogy már nem szenved többé. Nekem most gyászolnom kell Őt, ahogyan az méltó, de most is az ő érdekeit kell látnom, nem magamat sajnálni. Nyugodj hát békében Látószem Don! (Született 2000 október 10, elhúnyt 2010 november 18.)

Azért jó dolog is történt az elmúlt hónapokban. November elsejétől munkába álltam a Nem adom fel alapítványnál. Gyógypedasszisztensi teendőket is ellátok, valamint zenélek abban a zenekarban, mely kolégákból és a ránk bízott értelmifogyatékosokból áll. Talán sokan olvastak, vagyhallottak a job velünk a világ rendezvényről. Ezen már magam is részt fogok venni. A csapat kezd elfogadni, az útvonalat a munkahelyünkig már megtanultuk Hádésszal. Hádész szépen fejlődik, kezd rutint szerezni.

házunkban is elkezdték a fűtéskorszerűsítést és nyílászárócserét. Jelenleg a ház szigetelését csinálják kint, tehát felálványozták a ház egy részét, ami kiváló tanpálya Hádész számára. Mivel gyakran változtatják az álványok elhelyezkedését, így újabb és újabb helyzeteket kell megoldania az ifjú titánnak, de szereti a kihívásokat.

Mivel mostmár mozgalmassá vált életem ismét, így gyakrabban fogok jelentkezni bejegyzéssel. Az egyetemen is sűrűsödnek a teendők, ugyanis március végéig lekell adni a szakdolgozatot, valamint kötelező gyakorlat is van, mely vizsgatanítással zárul.

Ezt a bejegyzést zárom tehát abban a reményben, hogy visszatérnek hozzám hű olvasóim. Remélem továbbbá azt, hogy holnapra meggyógyulok, hiszen ma reggelre meglepett a láz, erős torokfájás kíséretében.