Az elmúlt időszakban rengeteg minden történt velem. Próbálom összefoglalni a fontosabb momentumokat, de mindent lehetetlenség is lenne megfogalmazni.

A Siketmisszióban lassan beindul a munka. Egy dolog azonban folyamatosan hátráltatott. Elromlott a laptopom, melyet csak részlegesen sikerült megcsináltatni, így kénytelen voltam beszerezni egy másik gépet. Az új géppel alapvetően jól jártam, a régit pedig kicsit kipofozva Zsuzsinak adtam. Tudtam, hogy szeretett volna magának saját laptopot, most teljesülhetett ez a vágya.
Ahogy elkezdődött az augusztus, rögtön munkába is fogtunk a kollégákkal.
Felvidékre voltunk hivatalosak, egy cserkésztáborba. Reggel viszonylag korán indultunk Ipolynyékre, a tábor helyszínére. Előadást tartottunk a siketek és a vakok általános életéről, én a vakok által használt segédeszközökről beszéltem főleg. Alapvetően nagy volt az érdeklődés, aminek nagyon örültünk a Csillagpont után.

Ebéd után bejártuk az egész tábort, megnéztük az altáborokat. Katonás fegyelem uralkodott a táborban. Az ebédet is csajkában kaptuk, érdekes hangulata volt az egésznek. A tábor bejárása felért egy kisebb túrával, a terep miatt, de Hádi ügyesen vezetett.

A tábor bejárása után elköszöntünk a tábor vezetőitől és elindultunk haza. Este fáradtan, de sok élménnyel tértünk haza.

Az események ezzel még koránt sem értek véget, hiszen harmadikán kiderült, hogy nekem kellene kimennem Erdélybe a Nemadomfellel, mert egy csomóan lemondták a dolgot még azok közül a zenészek közül is, akik amúgy még szerződésben álltak az alapítvánnyal. Mivel nem akartam a srácokat bajban hagyni, így vállaltam a dolgot.

Hatodikán indultunk Máréfalvára. Eszembe is jutott a kolozsvári út, melyre még a Vakmisszióval mentem 2008-ban. Aki még a régi Vakinfón olvasta a blogomat, emlékezhet rá, hogy arról az útról egy külön bejegyzést írtam annak idején. A hangulat most sem volt rosszabb, mint akkor. Akkor még Donnal mentem, most pedig Hádésszal utaztam. Annyival volt nehezebb ez az út, hogy jóval messzebbre mentünk, mint Kolozsvár, hiszen Székelyudvarhely mellé mentünk.

A saját koncertünk elejét kicsit lekéstük, de azért sikert arattunk a közönség soraiban. Fáradt voltam nagyon, de a tapsok erőt adtak a folytatáshoz.

A koncert után vacsorára hívtak bennünket, ami gulyás volt. Én másképpen képzelem el a gulyást, mint ahogy ott készítették, de természetesen elfogyasztottam készségesen.

A szállásunk kulturált volt, kényelmes matracokon aludtunk, még ágyneműt is kaptunk. Mondanom sem kell, hogy nem kellett altatni nagyon senkit sem.

Másnap bőséges reggelivel vártak bennünket a helyi asszonyok, majd indultunk is haza, hiszen kb. 14 órás út várt ránk. Utunkat beárnyékolta a tény, hogy kisbuszunk váltója meghibásodott, így kb. átlagosan 60-nal tudtunk döcögni. Arra is gondoltunk, hogy megszállunk valahol, de erősebb volt a vágy bennünk, hogy végre otthon legyünk.

Ahogy átléptük a határt, telefonáltam is Zsuzsinak, hogy megvagyok, már az országban döcögök Budapest felé. Anyukámat is értesítettem, majd válaszolgattam az idő közben érkezett sms-ekre, melyeket kollégáktól is kaptam.

Végül hajnali egy körül értünk haza Hádival. Hamar ettem kicsit, Hádit is megetettem, aztán nyugovóra tértünk. Erdély hangulata most is megfogott, de jó volt azért ismét a saját ágyamon álomra hajtani a fejemet.

A mostani időszak a munkahelyre történő beileszkedésről szól, gyakorlom az útvonalat, Zsuzsival pedig nyolc hónaposak lettünk. Történt egy fura dolog is, ami alapvetően megpecsételte egy nyaralásunk sorsát. Úgy volt, hogy Hévízre megyünk Zsuzsival és Hádival. Zsuzsi szülei rendelkeznek ott üdülési joggal, amelyből egy hetet szerettek volna nekünk adni. Örömmel el is fogadtuk, ám nem sokkal a nyaralás előtt kiderült, hogy Hádiért külön költséget számoltak volna fel, nem is keveset. Mikor jeleztük nekik, hogy vakvezető kutyával mennék, aki más elbírálás alá esik, mint egy kedvenc, akkor azt mondták, hogy elengedik az összeg felét, ami még így sem lett volna olcsó. Nem csak az összeg bosszantott fel, hanem a hozzáállás. Nem tartom tisztességesnek azt, hogy egy vakvezető kutyáért pénzt kérjenek egy szálláson, hiszen nem hobbyból viszem magammal, hanem azért, mert szükségem van a segítségére alapvetően. Még ha látóval is vagyok, akkor is adódhatnak olyan helyzetek, mikor elengedhetetlen a kutya szolgálata. Azt a döntés hoztuk tehát, hogy nem vesszük igénybe a szolgáltatást. Kaptak ugyan Zsuzsiék később egy levelet, mely szerint kivételesen talán elengedték volna a pénzt, de hát így meg úgy. A levél már bőven a nyaralásunk ideje alatt érkezett meg, tehát későn.

A hét így sem maradt eseménytelen, hiszen volt időm ügyeket intézni, megvenni az új gépemet, kipofozni Zsuzsiét stb. Úgy döntöttünk, hogy ha már így alakult, itthon próbálunk mindent kihozni ebből a hétből. Tegnap Enciékkel is találkoztunk a Reggae-ben, ami közben Jamming pizzéria lett, de a hangulat azért maradt a régi. Reménység szerint a 20-adikát is együtt töltjük békességben.

Nagy vonalakban itt tartok, de az élet zajlik tovább, mint egy vad folyó, de én tudom, hogy van egy kéz, melybe megkapaszkodhatok vihar esetén, mégpedig a Mindenható keze.