Régen nem írtam már, de mostanra összegyűlt annyi esemény és gondolat, hogy ismét billentyűzetet ragadjak.

A legfontosabb kiemelnem azt a tényt, hogy sikeres vizsgát tettünk Hádésszal. Annál is inkább öröm ez számomra, mert mi voltunk az elsők, akik az új szabályzat szerint vizsgáztunk le. Útvonalnaka legnehezebbet húztam, a ráday utcában lévő egyetememet, de megoldottuk szépen.

Másnap táborba mentünk Szóládra, ahová Viktor barátom hívott el. Több ízben szolgálhattam is, ami jól esett nagyon. Tartottam reggeli áhítatot, valamint orgonálhattam is, és a vasárnapi istentiszteleten én olvashattam az Igét, mely alapján a szóládi református lelkész prédikált. A fürdések és más egyéb dolgok mellett, egy délelőtt nagyon emlékezetes volt számomra, mikor is Viktor barátommal zsoltárokat énekeltünk. Hol én adtam a kíséretet a közösség szintetizátorán, hol barátom. Egy idő után aztán hülyülni kezdtünk a szintin, de annak is megvolt a hangulata.

Ahogy az lenni szokott, a derűre ború jött, hiszen hazaérve ismét szembesülnöm kellett azokkal a problémákkal, amik kezdenek felőrölni teljesen. A Siketmisszió nem tud alkalmazni, de újabb lépésre szántam el magam, amit meg is tettem a múlthét szerdán. Bementem a Püspökihivatalba, hogy beszéljek főtiszteletű Főjegyző Úrral, aki a Püspökhelyettes is egyben. Nem tudom, hogy mennyi eredménye volt a beszélgetésünknek, hiszen azt Isten tudja csupán. Azt viszont tudom, hogy mindent muszáj megtennem azokért az emberekért, akik rám lettek bízva. Természetesen a hittanosaimat is beleértve. Panaszt tettem tehát egyrészt, mert a Vakok Iskolájában megszűntette a Református hitoktatást önhatalmúlag a Missziói Központ vezetése. Nyilván nem személyeskedni szeretnék, ahogy Főjegyző Úrnál sem tettem, csupán a száraz tényeket közöltem vele néhány mondatban. Azt sem titkoltam, hogy szeretnék továbbra is az Egyházban szolgálni hittanoktatóként, később akár vallástanárként is, de jelenleg lehetetlen helyzetben vagyok. A héten bekéne íratkoznom az egyetemre, hogy folytassam tanulmányaimat, de mivel jelenleg nincs munkám, így a költségtérítés kifizetése nehezen, vagyinkább egyáltalán nem megoldható. Abba is belegondoltam, hogy elvégezhetem én a sulit, ha nem kapok szolgálatot, ahol tudásomat kamatoztathatom. Erre még lehet azt mondani, hogy később kaphatok, de ha képtelen vagyok kifizetni a költségtérítést, akkor végképp lehetetlenné válik küldetésem. Mivel pénteken legkésőbb bekéne íratkoznom, így azt az ígéretet kaptam Főtiszteletű Úrtól, hogy választ kapok a héten azzal kapcsolatban, hogy van-e reményem jelenleg egyházi szolgálatra, vagy sem. Biztosan tudom, hogy nincsenek véletlenek. három évet szolgáltam a Vakmisszióban, az Egyetem sem ment rosszul eddig, tehát érzem, hogy feladatom van. Talán az olvasók közül néhányan azt gondolják most, ideje felébrednem, de még álmodnék kicsit. Az ember életét gyakran az álmai szépítik meg, teszik elviselhetőbbé még a gyötrelmek közt is.