2009.08.18.
Demeter Viktor
Szeretettel köszöntöm ismét az Olvasókat!
Sok időreeltűntem, habár ígéretet tettem arra, hogy írásokat küldök be, folytatom mindazt mit elkezdtem.
Rengeteg dolog történt, melyek kissé gátoltak az írásban. Néha bizony előfordul az, hogy olyan ember, mint jómagam nem tud írni.
Lusta voltam megnézni hol is tartottam kicsiny létem ismertetésében, így hát belevágok a közepébe, és ezúton is elnézést kérek amennyiben már írtam valamiről.
Mint már korábban bizonyára említettem foglalatoskodom a Lepkeháló Közhasznú Egyesülettel, kicsiny gyermekemként, s örömmel jelenthetem, hogy az akreditációs tanusítványunk bizony már meg van.
Másodszor, rosszabb hír, hogy nem vettek fel, ezért pótfelvételi eljárásban is indultam (mint valamiféle versenyen :D), melynek ugyebár az eredménye még nem ismeretes. Költségtérítéses ez tény, dehát ... Tanulni kell.
Harmadszor kutyám képzését mással folytatjuk, mert inmár két ízben tapasztaltam meg, hogy egyik kiképző sem úgy dolgozik, ahogyan kéne.
Párom, akiről még nem írtam itt az utóbbi időben megismertette vele azt, milyen megcsalva lenni, milyen ha hazudnak az embernek, milyen ha négyszer is félre lép valaki.
Persze sokan lehetnek, akik ismernek itt s méltó büntetésnek tartják, s talán annyira rühellnek, hogy ezen büntetés is kevés ahhoz, hogy elégedetten hátra döljenek. Ha van ilyen ember, neki üzenem, hogy még mindig állok.
Ez tán paranoia... Bár az utóbbi idők történései kapcsán, csődötmondó emberismeretemet látva, azt hiszem minden okom meg van rá.
Érdemesnek tartok bizonyos dolgokat arra, hogy külön-külön postokra szedjem, és hogy a tagoltság fontosságát kiemeljem.
Következő "epizódban" azt hiszem kezdem a kutya témával, kis Frigyessel, mely talán többeket érint.
Előre is elnézést kérek mindazoktól, akiket úntatnék!
Jó olvasást!
Hozzászólások
Éljen!
Örülök, hogy visszajöttél, és mégjobban annak, hogy szakmai irányba viszed el a tematikáját a blogodnak. Várom az új bejegyzéseidet.