Koptatom a szék párnáját a számítógépem előtt, és elmélkedve emlékezem, egy kedves emberről, egy gyönyörű MOA nagykövetről. Sugárzó jelenség volt ő, egy talpra esett igazi bomba NŐ. Mennie kellett nem maradhatott, de valami óriásit itt hagyott, tiszteld és becsüld a vakot, de semmiképp se sajnáld. Bebizonyította, hogy vakon is lehet teljes életet élni, sőt mi több nem is kell ettől annyira félni, légy erős és bátor, és az élet majd segít bárhol, ne csüggedj, próbáld újra, meg újra. A vakság csak egy állapot és rajtad múlik, hogy tovább mész vagy felemészt, Ő tovább ment, és nem csak haladt, hanem szaladt, ragyogva, mosolyogva, a vakok ügyét maga előtt tolva, bárhol szívesen segített. Én kb. 10 éve találkoztam vele, amikor gyógymasszőr-nek tanult illetve épp a vizsgája letételére készült. Aranyos szerény lány volt épp a filmforgatás lázában égett, mert akkor zajlottak a szereplő válogatások, de emellett is 100% kal tudott az előtte álló feladatra koncentrálni, nagyon tetszett a gondolkodás módja és világ nézete. A teste itt hagyott minket, de a lelke mindannyiunkban tovább él, az általa tolt szekeret tovább tolhatjuk, az emlékét igaz tiszta szívvel ápolhatjuk. Valahol azt olvastam, hogy a párkák az élete fonalát galádul rövidre vágták, erről egy Kung-Fu mester mondása jut az eszembe, aki azt mondta, ha a magunkba rejlő démonokat legyőzzük,( Harag, Félelem, Gyűlölet ), egy percnyi élet is dicsőség, ha ez nem sikerül élhetünk 100 évig is, hisz az nem lesz más csak tragédia. Judit dicsőségesen élt, nem csak remélt hatalmas életművet hagyott ránk. Olyan életet éltél melyre érdemes emlékezni, nyugodj békében a TAO fényességében, dicsőségesen írom ide a neved MATATEK JUDIT a béke legyen veled…
Németh „Zatoichi” Vilmos