Az Európai Unió eredetmondái közt leltem fel az alábbi ékesen szólót, engedtessék meg nekem, hogy közzétételével melegítsek be e havi két részesre tervezett posztomhoz, melynek témája az ésszerűtlen (hangsúlyozom: CSAKIS az ésszerűtlen) akadálymentesítésekre zsákszám elszórt közpénzekről szóló siratóének.
Még gyorsan közbevetem: sírok én magam is, de igen nagyon. Mert hát látom sajnos az aránytalanságokat, látom, mert magam is több projektnek vagyok a hangos-térképezés révén alvállalkozója. Mondhatja bárki, hogy akkor maradjak nyugton, végre egy kis közpénz, amibe nekem is van belenyúlásom, de nem maradok, mert én bizony boldogtalan vagyok. Látok és hallok.

Íme hát a történet, amely nem fogja megrengetni a világot:

(...) És akkor Isten a 8. napon megteremté a fogyatékosokat.
Nem volt eredeti tervei közt, hogy külön fajként alkossa meg őket, nála még bőven belefért volna az emberi hadba bármelyikük, de a mennyügyi EU-biztos felszólt, hogy kell egy olyan ügyetlennek és bénának tűnő faj is a bolygóra, akinek regékbe lehet majd foglalni hőstetteit, embert próbáló küzdelmeit a fizikai és info-kommunikációs akadályokkal, az ostoba, jólétbe csömörlött egészségesek okulására, kordában tartására, jóléti államok kedélybetegségeinek orvoslására, közpénzek elherdálására (...)

Mert hát van-e nagyobb történelmi cselekedet, mely jó példával jár előttünk bűntudattól terhelt hibátlanok előtt, mint például kerekesszékkel felliftezni az 1000 lelkes falu düledező orvosi rendelőjének pitvarából a magasföldszinti váróba, vagy vakként eligazodni a három ajtós polgármesteri hivatal taktilis térképpel, vezetősávval, braille-feliratokkal felpaszományozott ügyfélterében?

Kit nem jár át - még most is, ennyi év után, az esélyegyenlőségi törvény megalkotásának 125. évfordulóján - a borzongás annak az esetnek a hallatán, amikor a megdicsőült Kerekes Sándor amatőr etnográfus, falukutató mozgássérült magyar állampolgár segítséget volt kénytelen kérni a tanácsházába kis nehézség árán bejutván az ott dolgozó Erzsikétől, hogy ugyan már szóljon a fűtő Gyurkának, le kéne ereszteni őtet az irattárba, hogy megtalálják az 1812-1818. évi anyakönyveket.
Nem ok nélkül volt hetekig vezércikkek témája eme vérlázító esemény, amely lángra gyújtotta a közéletet, fejek hullottak miniszteriális szinten, és felírták minden középület falára vörös betűkkel: Méltóságot Sanyi Bácsinak!
Népmozgalmak éledtek, rámpakommandók járták az utcákat, és minden szintkülönbséget, lépcsőt elboronáltak, önkéntes honleányok álltak az OTP-kben, és hangosan kiabálták a hívószámokat, vakszakkörök alakultak, a rádióban jeltolmács tanfolyamok indultak, és még sorolhatnám... Megmozdult az egész haza, senki nem maradt tétlen.
Mert hát milyen szégyentelen ország az olyan, ahol a sérült ember nem mehet le egyedül egy irattárba, ha úgy hozza kedve, hogy turkáljon egy kicsit ősei múltjában? Éppen ezért, csak azért is kijár Kerekes úrnak egy fájin akadálymentes lift 6 millióért, és rámpa mindkét oldali ráközelítéssel, korláttal!
És mivel hogy jön szegény Sanyi bátyára erősen a szürkehályog, hát nem joggal követeli-e a vezetősávot is 200 ezerért, az akadálymentes számítógépes munkaállomást 400-ért, és a kontrasztos, korlátos bazi nagy budit (vízhajtót szed szegény) félmillióért? Had’ ne mondjam, hogy rosszul is hall már újabban a nyomorult, de álljunk is meg itt rögvest, még mielőtt az indukciós hurok a nyakára tekeredik, és megöli egészen.
De jaj Istenem, miket nem beszélek!
Meg ne haljon Sanyi bátyó, maga a falu egyetlen fogyatékosa, és ha odalesz, akkor ki fog itt ezentúl felszabadultan ki-be mászkálni a 8 657 000 Ft pályázati pénzből akadálymentesített Tanácsba?
Ugye Sanyi bácsi boldog, hogy emberszámba vesszük végre?
(A kérdés költői, merthogy Sanyi bácsi válaszaira valójában senki nem kíváncsi.)

Egyszer viszont majdnem baj lett abból, hogy Sanyi bácsit nem a helyén kezelték! Az egyik sajtótájékoztatón történt az eset, ahol Sanyi bácsival eljátszatták a gond nélkül ki-be mászkáló karneváli hangulatban lubickoló fogyatékos ügyfelet, ahogy éppen a mindenséghez való hozzáférést végezte nagy vehemenciával.
Ahogy így végezte, végezgette a dolgot a maga keresetlen fogyatékosságával, egyszer csak megállt, visszapördült a stáb felé, majd minden előzmény nélkül kicsattanva magából, indulatosan belemordult a kamerába: „Gyerekeim, hát nem sajnáljátok azt a sok pénzt? Hol van a fűtő Gyurka? Felrobban a kazán, ha egy kicsit engem kell egrecíroztatnia? Büdös vagyok már neki, vagy mi? Adnátok oda a falunak azt a pénzeszközöt inkább, hogy mindenkinek jó legyen velem egyetemben. Fogok én itt parádézni nektek!? Nem tanácsháza ez már, hanem múzeum, ezzel a sok hülyeséggel. Hagyjatok elgurulni innét, ne akadályozzatok már az életemben!”

Nahát kérem, ezt mondta az a becstelen Kerekes Sándor, bele a kamerába, élő, egyenes adásban, egyetlen szuszra.
Nem elég, hogy béna, vak, siket, ráadásnak most itt van még ez is: az agyérmeszesedése miatt elhülyült egészen.
Bár a rossz nyelvek szerint semmi baja. Egyesek azt állítják, hogy csak a jogosulatlan előnyök, juttatások és a közszolgáltatásokhoz való akadálymentes hozzáférés lehetősége miatt adja ki magát fogyatékosnak.
Megmondom őszintén: nem csodálkozom. Én is szívesen lennék fogyatékos ebben az országban.
Csakazértis: Méltóságot Sanyi Bácsinak! Ha akarja, ha nem.
(folyt. köv.)