2009.08.18.
Demeter Viktor
Kedves Olvasók!
Nos ahogyan ígértem, ebben a részben már Frigyesről a kicsi németjuhászomról lesz szó, akiről már szólottam korábban, ám úgy érzem keveset.
Kezdjük hát az elején!
2007-ben kaptam őt egy olyan lánytól, aki két hónapig barátnőm volt (nem szeretem ezt a szót) ám később baráttá vált. - a kapcsolat azóta megromlott úgy, hogy részben az én hibám, részben az ő hibája, bár bízom abban, hogy egy nap talán folytatható lesz, ha mindketten változunk, mert hiszek abban hogy nem csupán nekem kell változnom. Viszont szeretem őt, ez kétségtelen. -
Szóval Elizától decemberben megkaptam Frigyest, aki szerencsétlen - híven gazdája hülyeségéhez - eléggé meglepő, szokatlan nevet kapott. Nos tény, egy németjuhász kutyát mindenféle névvel illetnek teszem azt Cézár meg Rex, de Frigyes névvel ritkán. Nem baj, ha Isten is úgy akarja, következő kutyám még jobb lesz, Kázmér névre hallgat majd. :)
Mivel egy 35nm-es lakásban élek, ezért sejthető hogy úgy vásároltam ebet, hogy majdan vakvezetőként funkcionálva édesíthessük meg egymás napjait ő mint segítség, én mint felelős gazda.
Nevelésében Dari segítségét kértem, aki kiképzője is lett, szegénykét mindig piszkáltam kérdéseimmel amikor megette párom telefonját, meg amikor állandóan szétszedett mindent, vagy amikor húzott az utcán, stb. stb.
Eljutottunk hát szeptemberig, amikoris befutott kicist a suliba, beköltözött, s bentlakásos kis diákká vált az én Frigyesem.
Amikor hazahoztam szünetelni picit, akkor elborzadtam a körülményeken és bizony azon is, hogy alig tanult valamit. pl. a behívás nem működött Darinak, de nekem később igen.
Nos így ebből az iskolából elhoztam, nem Dari tudása miatt, hanem a körülményekből kifolyólag.
Ezután következett az iskolától elváló alapítvány, ahol már domesztosz illat fogadta a betérőt, és ténylegesen láttam, hogy foglalkoznak a tisztasággal a renddel, és láttam kiképzőnkön a szakértelmet.
Viszont az újabb váltást fél év elteltével az indokolta, hogy láttam Frigyesen, hogy a vele való foglalkozás igen ritka jelenség volt, lévén, hogy elfoglalt ember a kiképzője. Ő egy makacs németjuhász kan kutya. Ő sok türelmet és kitartást igényel.
Lényeg ami lényeg, anélkül hogy bárkiről rosszat kívánnék leírni és bárkit bántanék, új képzőre találtunk aki már megközelítésében is másképp oldja meg a képzés részleteit. Kezdjük ott, hogy sokat gyakorolok vele, és játékokon keresztül érjük el hogy csinálja a dolgokat. Egyelőre nagyon is pozitív amit látok. Látom ahogy lelkesül és ahogy megy neki. :)
Emellett pedig ő volt az első ember aki elküldött minket hormonvizsgálatra, pajzsmirigyen már túl vagyunk, valóban van is alulműködése... Ez korábban másnak nem jutott eszébe.
Mindenesetre sok idő és sok pénz lesz mire vége lesz mindennek, de bízom abban, hogy tökéletessé tehetjük Frigyest, mert őfelsége egy imádnivaló kis dög. :)
Nem kívánok a sulik közti háborúkba beszállni, egyszerűen annyit szeretnék elmondani, ami az én tapasztalatom: nem biztos hogy a leghangosabbak a legjobbak...
Szép napot Nektek!