Eljött Karácsony. Nehéz úgy írni erről az ünnepről, hogy ne legyek sablonos, hiszen a világnak sok hagyománya rakódott már az ünnep igazi lényegére. Van akinek a Karácsony inkább nyűg, hiszen másból sem áll, mint vásárlásból, idegeskedésből, hogy mindent sikerült-e beszerezni. A napokban találkoztam kutyasétáltatáskor egy a házunkban lakó másik kutyás bácsival, aki panaszos hangon mondta nekem, hogy elege van a Karácsonyból. Megrendített ez a mondat, így óvatosan rákérdeztem, hogy miért mondja ezt. A vásárlással indokolta. Nem szerettem volna befolyásolni, tehát csak megjegyeztem, hogy kinek mit jelent ez az ünnep, erre nagyon meglepődött az illető. Álmában nem gondolt volna mögé annak a sok sallangnak, ami eltakarja a karácsonyi fényt. Meg sem fordult a fejében, hogy talán ő értelmezi félre a Karácsony lényegét. Nem állítom, hogy mindent megértett, de legalább gondolkodik talán ezen a beszélgetésen. Jézus születésére emlékezünk ezen az ünnepen és nem a shoppingolásra. Az ajándékot sem azért adjuk, mert ez a szeretet ünnepe hanem azért, mert a napkeleti bölcsek is megajándékozták a kisdedet. Én azért e hagyomány mellett megvilágítanám a másik oldalt is. Ajándékot kaptunk Istentől, mert Jézusban született meg az a valaki, akiről Ézsaiás próféta írt az ószövettségben. Azért jött, hogy eleget tegyen a mi bűneinkért később. sokan azt várták tőle, hogy majd felszabadítja a római elnyomás alól Palesztínát, de helyette az egész emberiséget szabadította fel a bűn megkötözöttségéből. Nem lett bűntelen az ember, de esélyt kapott arra, hogy megtérjen az Úrhoz. Ez az a lehetőség, amit alapvetően nem érdemelnénk meg, de ingyen kegyelemből kapjuk. Mi ez ha nem a legnagyobb ajándék? Nem mérhető ehhez a világ legdrágább autója vagy bármilyen ajándéka sem, mert az életünk múlik rajta. Felmerül tehát a kérdés, hogy mi egymást mivel tudjuk megajándékozni? a válasz egyszerűnek tűnhet, de nehéz kivitelezni sajnos, mert kemény lett az emberek szíve ebben a zord világban. Ajándék lehet egyrészt egy másik embernek odaszánt pillantás, egy mosoly, egy jó szó, egy jó beszélgetés és még sorolhatnám. Azoknak az embereknek is irányt mutathat ez az ünnep, akik még nem feltétlen hívő emberek. Ha megpróbáljuk követni azt a logikát, mely szerint mi a szeretetet ajándékba kaptuk Krisztussal, akkor nem lehetünk fukarok, tehát nekünk is adnunk kell belőle a másik embernek. Szeretetet ezer és ezer módon lehet adni, de mindenki a maga szzintjén másból veszi észre. Általános igénye az embernek, hogy meghallgassák. gyakran nem tudjuk kinek elmondani nyíltan a problémáinkat, de ha akad egy alkalmasnak látszó személy, azonnal rázúdítjuk a dolgot, mert másképp összeroskadunk a terhek alatt. Hívő emberként és Református vallástanárként bizonyossággal írhatom, hogy mikor emberek nem hallgatnak meg, Isten mindig meghallgat bennünket. Az már az isten ember kapcsolat tökéletlenné válásából fakad, hogy nem érzékeljük mindig a jelenlétét, avagy nem kapunk választ azonnal a kérdéseinkre. A válasz gyakran az orrunk előtt van, de mivel nem látunk tovább a probléma szemellenzőjénél, így dalolva futunk bele az akadályba, mely felöklel. Talán ez a pár sor azon olvasóimnak is mon valamit, akik nem hívő emberek. a karácsony igazi lényege ugyanis bármilyen szemszögből is nézzük, nem a mértéktelen zabálás és vásárlás ünnepe.

Ezek után hogyan is telt a karácsonyom? istennek hála bátran írhatom, hogy békében telt. 24-én Anyukámnál voltam, a további két napot Zsuzsival töltöttem. 26-án elmentünk templomba, ahol Úrvacsorát is vettünk végre hosszú idő után. Az Istentisztelet után Zsuzsiékhoz voltunk hivatalosak ebédre. Az egész nap jó hangulatban telt, este jót beszélgettünk össznépileg, majd Zsuzsi bátyjával Matyival is. Alapvetően senkivel sincs bajom a családból, de azt látom, hogy a görcsösséget Matyi tudta levetkőzni leghamarabb velem szemben.

A két ünnep közti időszakot javarészt itthon töltöttem, ám a szilveszter megint izgalmasnak ígérkezik, hiszen ismét a békási ifivel töltjük az egyik ifisnél. Egy ember nem lát minket szívesen a társaságból akiről tudunk, ő pedig Peti. igen Peti még mindig nem nyugodott bele, hogy vesztett, Zsuzsi engem választott. Időnként próbál önmagán felülemelkedni, de aztán visszapottyan az önzés vermébe sajnos. Reménység szerint azért nem szól be nekünk semmit és nyugodtan tölthetjük majd 2011 utolsó óráit és 2012 hajnalát.

Végezetül néhány szót ejtenem kell a búcsúzó esztendőről is. Hogy is kezdődött? Az első nap jó társaságban telt, majd jöttek azért nehéz helyzetek is. Ebben az évben végezhettem el Isten kegyelméből a vallástanárit, kerülhettem vissza egyházunk kötelékeibe szolgatársként is. Egy éve álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha még lesz szhholgálati helyem. Az anyagi dolgok persze engem is megviseltek ebben az évben is, de reménység nélkül nem lehet folytatni.

A 2012-es évről regélik, hogy nehéz év lesz, de csak remélni tudom, hogy kiállom majd ennek az évnek a próbáit, hiszen nem vagyok egyedül több értelemben sem.

A sok írkafirka után pedig kívánok minden kedves olvasómnak áldott, sikerekben gazdag új évet! Találkozzunk 2012-ben is!