Mi, fogyatékos emberek bizony gyakran bosszankodunk az akadálymentesítés címen elkészült, ám gyakran használhatatlan és pénzkidobásnak látszó beruházásokon. Mindenki látott már lesüllyesztett helyett megmaradt járdaszegélyt vagy keresztbecsíkos mintázattal lerakott vezetősávot, amire netán még pad vagy virágcserép is került utólag. És ilyenkor kit szid vagy hibáztat a gyanútlan felhasználó? Hát, bizony az esetek túlnyomó többségében a beruházót, akinek "fogalma sincs a fogyatékos emberekről és igényeikről", a rehabilitációs szakmérnököt, aki csak "felmarkolja a sok pénzt", a támogatót, aki "ilyen rossz minőségű munkára komoly pénzeket kidobott", stb. És vajon gondolunk-e arra, mennyi múlik a kivitelezőn, aki a mérnökök által gondosan megtervezett átépítést megvalósítja.

Gondolunk-e ilyenkor az egyszerű szakmunkásra, akinek csak a tévéből elcsippentett hírfoszlányokból derengve ismerős az esélyegyenlőség vagy az akadálymentesítés fogalma, mint magasztos, elvont eszme, ami a tőle oly távol élő fogyatékos emberekről szól, de számára oly megfoghatatlan és oly keveset jelent? Nos, ha eddig nem tettük, ezután őket se hagyjuk ki a számításból!

A Budapesti Műszaki Egyetem és a Motiváció Alapítvány is részt vett abban a hat szervezetet és öt országot magában foglaló nemzetközi Leonardo da Vinci egész életen át tartó tanulás program keretében megvalósult AWARD projektben, melynek során olyan elektronikus tananyag modulok készültek szakképzésben tanuló fiataloknak, melyek az akadálymentes környezet kialakításáról adnak tájékoztatást. Az oktatási anyagok részletesen foglalkoznak az épületen belüli és utcai közlekedés kialakításával, ezen belül pedig fogyatékossági csoportokra, szakmákra és környezeti egységekre lebontva is tanulmányozhatók az egyes témakörök. A tananyag a vonatkozó nemzetközi és az adott országban érvényes jogszabályok, szabványok, jó és rossz gyakorlatok ismertetése és bemutatása mellett olyan speciális modulokat is tartalmaz, mint pl. a különböző típusú látássérülések szimulációját segítő manipulált képek és videók. Ezek segítségével egy laikus is könnyen megértheti, mit jelent és milyen problémákat okoz a csőlátás, az éleslátás megszűnése, a látótérkiesés vagy a színtévesztés.

Az anyag ezúttal tehát nem mérnököknek készült, hanem olyan környezetünk kialakításával foglalkozó szakembereknek, pl. asztalosok, burkolók, stb., akik a megvalósítás gyakorlati részében kapnak szerepet. Ahhoz ugyanis, hogy tudatában legyenek, miért kerül a folyosó padlójába a hosszan elnyúló vezetővonal, vagy hogy hogyan lehet egy rámpán fölmeni a kerekesszékkel és a tetején úgy manőverezni, hogy közben még az ajtót is sikerüljön kinyitni, nos, ehhez szükséges ez az elméleti és gyakorlati tudás. A cél itt is az, hogy az egyenlő esélyű hozzáférést ne elszigetelt területeként ismerjék meg a hallgatók a mérnöki tudománynak, hanem az akadálymentesség szemlélete mindennapjaink részévé váljon.

Gyakran hallhatjuk a "szakiktól", hogy "ugyanmár, 10 centi ide vagy oda!" De vajon mindegy-e az a 10 centi, amikor rámpát építünk vagy járdaszegélyt alakítunk ki? Ugye, hogy nem!

A program keretében a meglehetősen terjedelmes, sok fotóval, animációval és videóval illusztrált tananyag elkészítése és a keretszoftver kialakítása mellett lezajlottak az első próbatanítások is a résztvevő országokban: Romániában, Írországban, Olaszországban, Szlovéniában és hazánkban is. A tananyagot természetesen minden résztvevő ország nyelvére lefordították.

A próbatanításokat a diákok pszichológiai felmérése előzte meg, melyben a fogyatékos emberekkel meglévő kapcsolatukat, a velük szembeni attitűdjeiket, a saját szakmájuknak az akadálymentesítés megvalósulásában való felelősségével és személyes felelősségükkel kapcsolatos nézeteiket vizsgálták. Az eredmények egyértelműen pozitívak, a diákok az oktatási program eredményeként átlátva és megértve a problémát, pozitívabban kezdenek viszonyulni fogyatékos embertársaikhoz. Érdekes eredmény viszont, hogy a szélsőséges viszonyulások a szakmájuk és személyes felelősségük kapcsán a program végére középre tolódtak, vagyis idővel a túlzottan lelkesedők tábora is tisztába jött a realitásokkal.

Kérdés, hogy a tananyag terjesztése és a tantervbe való beépítése az egyes országokban mennyi időn belül és milyen hatékonysággal fog megvalósulni. Magyarországon a próbatanítást "befogadó" iskolában az ügyet egy lelkes, motivált és felkészült oktató vette kezébe, így a hallgatók az elméleti oktatás mellett a gyakorlatban is találkozhattak az érintett emberekkel és a problémával az Országos Orvosi Rehabilitációs INtézetben és a Gyengénlátók Általános Iskolájában. A külföldi partnerek esetében hasonló jó gyakorlatra sajnos nem volt példa, de reményeim szerint hosszú távon bebizonyosodik, hogy az elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzésén túl fontos szerepe van a személyes élményeknek is a nyitottság és a problémaérzékenység fejlődése szempontjából.