2009. a Braille-írás éve volt sok látássérültekkel foglalkozó szervezet számára. A vakok pontírását feltaláló francia Louis Braille születésének 200. évfordulója tiszteletére világszerte sok eseményt és programot, a pontírást népszerűsítő akciót szerveztek. Ezen programok egyik célja éppen a döntéshozók és a laikusok tájékozottságának növelése volt a vakok speciális írásmódjának helyes használatával kapcsolatban. De vajon Magyarországon hogy is állunk ezen a területen?

"A papírpénzeken van Braille."
"A Braille betűk a normál írás domborított változatának felelnek meg."
"A Braille egy nyelv."

Ez csak néhány a pontírással kapcsolatos számtalan tájékozatlanságból eredő tévhit és félinformáció közül.

A tények

A Braille-írás alapkaraktere a dobókocka 6-os oldalához hasonló ún. hatpont. Ezen pontok két oszlopban és három sorban helyezkednek el, az egyes pontok sorszámmal vannak ellátva. A számozás először a bal, majd a jobboldali oszlopban föntről lefelé haladva történik. Az egyes pontok megléte adja ki az ábécé betűit, pl. az A az 1-es, a B az 1-es és a 2-es, a C az 1-es és a 4-es, a D az 1-es, a 4-es és az 5-ös, stb.

A pontok egy karakterben egyszerre vannak jelen, így jellegzetes alakzatokat alkotnak, ujjaik segítségével a gyakorlott vak olvasók ezt ismerik fel betűkként. Fontos a pontírás hatékony olvasásában a pontok átmérője és magassága, illetve a pontok és az egyes karakterek egymáshoz képest történő elhelyezkedése. A pontok, a karakterek és a sorok távolsága tizedmiliméterekben meghatározott és szabványokban rögzített, amelyekből világszerte több tucat ismeretes.

A pontírásnak a normál íráshoz hasonlóan nyelvenként és akár országonként is eltérő szabályai vannak, ezen kívül pedig speciális törvényszerűségek is jellemzik.

A legfontosabb sajátossága a pontírásnak maga a tapinthatóság. A vakok írásának lényegét nem a pontokból összeálló karakterek képe, hanem a domborúság, a tapinthatóság ténye adja, ennek hiányában az írás természetesen elveszti funkcióját. A karakterek formája csupán nemzetközi megegyezésen alapul, és mint később látni fogjuk, néha még ebben is vannak eltérések.

Fontos tudni, hogy a vak emberek által jellegzetes módon "síkírásnak" nevezett normál írástól eltérően a pontírás nem különböztet meg kis- és nagybetűket. Ez persze nem a nagybetűs írásmód teljes hiányát jelenti, csupán azt, hogy a karakterek között nem szerepelnek kis- és nagybetűk, a nagybetűs írást egy külön karakter, az ún. nagybetűjel teszi lehetővé. Ennek a jelnek országonként és nyelvenként eltérő formái vannak, manapság egyes nyelvterületeken, pl. az angolszász országokban teljesen mellőzik használatát helytakarékossági okokból. A számok írása esetében hasonló a logika, vagyis bizonyos betűk számként értelmezendők, ha azokat egy ún. számjel előzi meg, így lesz az A-ból 1-es, a B-ből 2-es, stb.

A magyar pontírás legfőbb jellegzetessége talán a kettős betűk írásában rejlik. Tekintettel a pontírás nagy helyigényére, ugyanakkor számolva a karakterek korlátozott mértékű variálhatóságával (összesen 62 lehetséges variáció használható), a Braille-írás magyar adaptációjánál a kettős betűkre, pl. SZ, CS, TY külön karaktereket vezettek be. A pontírásban nem ismertek az ékezetek, így az ékezetes betűk is külön karakterként jelennek meg valamennyi nyelvben.

Ezek tehát a tények. És akkor lássuk a legjellemzőbb tévhiteket!

"A Braille egy nyelv"

Fogalmam sincs, honnan származik az a már-már közkeletűnek is tekinthető félreértés, miszerint a pontírás önálló nyelv. Legalábbis erre enged következtetni, amikor a laikusok a normál szöveg pontírásos változatának elkészítése kapcsán egyszerű átírás helyett általában "fordítást", "lefordítást" emlegetnek. Késztetést érzek arra, hogy a magyarázatot a jelnyelv és a pontírás, mint két a köztudatban csak elméleti ismeretként élő, a fogyatékos emberek egy-egy jól körülírt csoportjához kötődő speciális kommunikációs rendszer mibenlétének keveredésével magyarázzam ezt a furcsa félreértést. De erre jelenleg még nincsenek bizonyítékaim.

"A papírpénzeken van Braille"

Sajnos mostanáig sem tudom, milyen rajzolat az a magyar papírpénzeken, amit a látó emberek rendszerint pontírásos jelölésnek hisznek. Tény viszont, hogy a magyar papírpénzeken semmilyen olyan taktilisan érzékelhető jelzés nincs, ami alapján tapintásuk segítségével a vak emberek azokat megkülönböztethetnék.

"A Braille betűk a normál írás domborított változatának felelnek meg"

A feltételezés talán ebben az esetben a leginkább érthető. Mi sem egyszerűbb annál, mint hogy a látás és a tapintás képességét analógnak véve a látható információ tapinthatóvá tételével minden problémát megoldottnak tekintsünk a vak emberek szempontjából. Hiszen a vakok oktatásának kezdetén is a latin betűk domborításával próbálkoztak. Ezen módszerek közül a Klein-írás volt a legelterjedtebb, amit hazánkban még a 60-as években is oktattak a Vakok Iskolájában.

Ugyancsak a latinbetűs írás domborítását, illetve annak egy leegyszerűsített, könnyebben tapintható változatát jelenti az ún. Moon-írás, amiről egy korábbi bejegyzésemben már részletesen írtam. Ez az írás egyelőre csak angolszász nyelvterületen terjedt el elsősorban azon személyek számára, akik valamilyen társuló fogyatékosság vagy krónikus betegség, esetleg idős koruk miatt a Braille megtanulására és hatékony alkalmazására már nem képesek.

"A pontírás szabályai megegyeznek a normál íráséival"

Mint ahogy azt fent leírtam, a pontírás nem analóg a síkírással. Ejtettem már szót pl. a magyar kettős betűk írásmódjáról. Ez az a pont, amiről azonnal felismerhető egy olyan pontírásos szöveg, amit laikus ember pusztán egy interneten megtalált Braille-ábécé alapján készít. Ugyanis nem titok, mostmár leírhatom, hogy ezt a bejegyzést azok a gyalázatosan rossz minőségű és laikus készítőkre valló megoldások ihlették, amikkel pontírást olvasó látássérültként és érdekvédelmi szervezet munkatársaként manapság már szinte nap mint nap találkozom.

Tehát a kettős betűknél tartottam. Sajnos gyakran lehet találkozni mind a gyógyszeres dobozokon, mind az akadálymentesítési kivitelezések során nem a magyar Braille helyesírási szabályainak megfelelő pontírásos feliratokkal. A kettős betűk problémáját tovább súlyosbítja, hogy számomra ismeretlen oknál fogva a Z betű magyar formája eltér a nemzetközileg elfogadottól, így tehát az ilyen módon készült felirat méginkább hibás. Hasonló a helyzet a Q betűvel, aminek nemzetközileg használt formája a magyar Ö-nek felel meg.

Mint arra fentebb már utaltam, a nagybetűjel használata sem egységes, bár ezt az információs tábláknál és rövid feliratoknál gyakran el is hagyják, ami viszont megegyezik a nemzetközi gyakorlattal.

"Minél nagyobb, annál jobb"

Nagyon súlyos problémát jelent, ha a pontírás karakterei nem az elfogadott és az olvasók által megszokott szabványos elhelyezkedésben és méretben jelennek meg. Talán többen ismerik a kb. két éve a budapesti közterületeken, elsősorban Zuglóban elhelyezett mintegy 1000 darab Braille utcanévtáblát, amelyek akkor nagy felháborodást váltottak ki a látássérült emberek és szervezeteik körében. Az csak az elvi része volt a felháborodásnak, hogy a táblák funkciójukat nem tölthetik be, hiszen azokat a tapintva olvasó vak embereknek hosszasan keresgélni kéne a falakon, kerítéseken vagy lámpaoszlopokon, ami teljesen életszerűtlen, ráadásul rettenetesen drága megoldás.. A nagyobb problémát a táblák sajátos kivitele okozta. Az eredetileg ujjbegynyi Braille karaktereket a táblákon kb. 0.5 cm nagyságú pontokból rakta össze az ötletgazda és megvalósító képzőművész, ettől pedig a karakterek olvashatósága lassabbá és nehézkessé vált, amit csak fokozott a pontok közötti távolságok megszokott arányának felborulása. Az utcanévtáblákon sem vette figyelembe a készítőjük a magyar helyesírás szabályait, így pl. a sorszámok után nem az ott használatos, hanem a mondatvégi pontot helyezte el, ami a pontírásban két különböző jel. A sajtóban csak "nagyított Braille"-ként aposztrofált írásmódra ráadásul még azt is rá akarták húzni, hogy a nagyobb méret majd segíti a rosszul látó embereket, a képzavar tehát tökéletes és teljes lett.

"Domború V.S. homorú: olyan mindegy"

Néhány éve egy iparművész hallgató kívánt köztéri információs felületet tervezni vakok számára, és ennek kapcsán tett fel kérdéseket egy nyilvános, látássérültek által látogatott fórumon. Az egyik kérdése az volt, hogy a Braille karakterek lehetnek-e domború helyett homorúak. A többség válasza természetesen nem volt. A homorú karaktereket lényegesen nehezebb lenne érzékelni és olvasni épp úgy, mint ahogy a negatív mintás vezetősávok jelzéseit is sokkal nehézkesebb észrevenni.

"Annak a bizonyos lónak a másik oldala"

Többször kaptam érdekvédőként olyan megkereséseket, hogy egy-egy cég vagy szervezet saját kiadványát vagy más anyagát tömegesen kívánta megjelentetni. A legutóbb pl. egy hipermarketlánc kívánt újságjában Braille szöveget elhelyezni hetente 3.000.000 példányban. Természetesen nem sikerült. És nem ez az egyetlen példa. Mert vannak esetek, amikor az ésszerűség mást kíván, pl. a szervezet honlapjának akadálymentes kialakítását, telefonos ügyfélszolgálati rendszer működtetését, személyi segítség nyújtását, stb.

"Sokfélék vagyunk sokféle igényekkel"

Súlyos tévedés azt gondolni, hogy valamennyi látássérült ember olvassa a Braille-t, illetve hogy a látássérült személyek kategóriája pusztán a teljesen vak emberek csoportját jelenti. A helyzet az, hogy a teljesen vak emberek csak töredékét, ám súlyosan hátrányban élő részét teszik ki a látássérült emberek csoportjának. A pontírást becslések szerint csak minden 10. látássérült személy ismeri és használja, a gyengénlátó, vagyis nyomtatott szövegek olvasására még képes többséget pedig a pontírás helyett a nagyított betűs tájékoztatás segíti. Ugyanakkor ez természetesen nem lehet ok és indok a Braille-írás teljes mellőzésére!

"Minőség V.S. jószándék"

A novemberben részletesen tanulmányozott 2-es metrós információs táblák vitathatatlanul nagy előnye, hogy nagyon szép, esztétikus és kifogástalanul olvasható Braille szöveg található rajtuk. Természetesen sok más akadálymentesítési beruházás során találkoztam jó minőségű és hibátlan feliratokkal, mindez tehát ékes bizonyítéka annak, hogy jól is lehet ezt a műfajt képviselni. A készítők jószándéka pedig a legtöbb esetben vitathatatlan.

A gyógyszeres dobozokon és más pontírásos anyagokon általában a pontmagassággal, vagyis a pontok érzékelhetőségével van a legtöbb probléma. Néhány éve találkoztam a Fővárosi Munkaügyi Központban egy információs kiadvánnyal, amit egy a pontírással korábban egyáltalán nem foglalkozó cég készített. A megszokottól eltérően a kiadvány csupán egyoldalas nyomtatással készült, tudomásom szerint a cég saját fejlesztésű technikai eszközei a kétoldalas Braille nyomtatást nem tették lehetővé. Ennél nagyobb probléma volt azonban, hogy a pontok minősége egyenetlen volt, egyszer túl hegyes, máskor alig érezhető pontokat találhatott az olvasó egyetlen oldalon belül is.

Az utóbbi hónapokban esett meg, hogy a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (FSZK) konferenciáján a hallgatóság számára kiosztott mappában, nagy örömömre egy pontírásos anyagot találtam. Később kiderült egyébként, hogy nagyított betűs információk is voltak a papíron, de ez mostani témám szempontjából lényegtelen. A szöveget olvasni kezdtem és nagyon meglepett, hogy még a saját egyébként nem túl jó olvasási tempómhoz képest is igen lassan haladok. Idő kellett, míg rájöttem, hogy a pontok gyenge érzékelhetősége mellett a szöveget olyan fényes papírra nyomtatták, amihez az ujjam mindig hozzátapadt, ráadásul a karakterek mérete és távolsága is szokatlan volt, gyakran félreolvastam a betűket. Feltűnt az is, hogy a sorok távolsága is nagyobb a megszokottnál, vagyis ez a pontírásos szöveg még a hagyományosnál is helyigényesebbnek bizonyult. Az egyébként a megszokottól eltérően nem mechanikus nyomtatással, hanem festékráviteles technológiával készült nyomat hátulján furcsa domborulatokat vettem észre. Először azt hittem, hogy ezek is betűk akarnak lenni, amik olvashatatlanok, de aztán kiderült, hogy a festékpontok átütéséről van szó. Összességében az anyag nagyon rossz minőségű volt. Zavaró és dühítő, hogy éppen a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása című projekt zárókonferenciáján adtak egy ilyen anyagot a látogatók kezébe!

Nagy valószínűség szerint ugyanezen cég termékével volt szerencsém a minap is találkozni a XV. kerületi önkormányzat által megküldött pontírásos szociális kalauz képében. A füzet szintén kombináltan tartalmazza a pontírásos és nagyított formátumot, ami azonban alapvető esztétikai kívánalmaknak sem felel meg, pl. a margók kialakítása, a tartalomjegyzék formátuma, stb. A jellegzetes hibákból természetesen azonnal rá lehetett ismerni a gyártóra.

Persze bárki mondhatja, hogy örüljenek a vakok, hogy az emberek jó szándékának eredményeként egyre több a Braille-ben hozzáférhető információ. Ez a tény valóban örvendetes, de a segítő szándék mellett épp úgy figyelemmel kell lenni a pontírás szabályaira, mintha egy normál nyomtatású szöveget állítanánk elő, ahol fontos a hibátlan gépelés, a helyesírás, az esztétikus kivitel, az olvashatóság, stb. Ezek nekünk, vak és gyengénlátó embereknek pontosan ugyanannyira fontosak, mint bárki másnak.

A pontírás érték, a látássérült emberek egyik kulturális kincse. Nekünk, felhasználóknak és érdekvédőknek a feladatunk tehát, hogy megőrizzük és ne hagyjuk, hogy rossz minőségű és használhatatlan megoldások szülessenek. Ez a cikk is azért íródott, hogy ez a cél megvalósulhasson.