Régen jelentkeztem bejegyzéssel, de mindez azért történt, mert szerettem volna kivárni, míg történik valami említésreméltó. Ami dont illeti, még kapott időt a dokitól, de a probléma továbbra is fennáll, csak még nem akkora a daganat, hogy bekellene avatkozni, ám lassan, de biztosan növekszik. Sajnos idegrendszere is labilissá vált, ami az általam megkérdezett szakemberek szerint a korából, és a lestrapáltságából adódik. A tünetek abban jelentkeznek, hogy gyakran megijed, a legkisebb nesztől is, ami aktív korában soha sem volt rá jellemző, mindig stabil idegzetű volt. Nincs mese, megöregedett a fiú.

hétfőn elérkezett viszont a nap, hogy először dolgozhattam Hádésszal. Úgy volt, hogy egy Berci nevű fekete labrador kant iskipróbálnak velem, de kiderült róla, hogy alkalmatlan lenne mellém, így mostmár bizonyosan Hádészt kapom.

Izgatottan vártam az első közös munkánkat. Sok jót hallottam róla, nagyon szépen fejlődik. Nekem kellett tehát arra vigyáznom, hogy ne idegeskedjem el a dolgot. Az első ami feltűnt, hogy megismert valamellyest, és sokat komolyodott a legutóbbi találkozásunk óta. Kiképzője kezembe adta a hámot, majd mondta, hogy hámozzam fel, és induljunk el. mivel tapasztalt kutyás vagyok, ha nem muszáj, nem szól bele. Később be is bizonyosodott, hogy nem is kellett jóformán beleszólnia. Hádész nagyon dinamikus, erős labrador kan, így figyelnem kellett és kell, a határozott vezényszókiadásra. Mielőtt elindultunk volna, Mia ismertette velem Hádész alapvető tulajdonságait, előnyeit és hátrányait. Eljött az idő, hogy elinduljunk. Az indulás előtt azonban szembesülnöm kellett azzal, hogy Hádész másképpen jön lábhoz, mint ahogy azt én régebben megtanultam, de ezt is tisztáztuk. Ahogy kezdtem volna felhámozni, beleugrott a hámba. Szimpatikus lett rögtön ez a lelkesedés. Ahogy becsatoltam a hámot, a bejárati ajtóval szemben álltunk. Hádész halk nyüsszögéssel jelezte, hogy induljunk már! Ahogy kiadtam az előre ajtóhoz parancsot, éreztem, hogy igen erőteljes kutyával van dolgom, ám ez szintén szimpatikus volt. Kimentünk a kapun, majd ballra indultunk, a Dunapart felé. Hádész erőteljes tempót diktált, amit az elején kicsit nehezen követtem, ám hamar beállt a tenpónk egész tűrhetően. Ismét egy dinamikus, fiatal kutyával mehettem. Ahogy követtem őt, süvített fülemben a friss, dunaparti levegő. Átlényegült bennem minden, és csak kettőnk munkájára figyeltem. Hádész nem is figyelt kiképzőjére, tán kétszer nézett hátra a szakember elmondása szerint, de ez nem gátolta a munkáját. Engedelmeskedett parancsaimnak, a dicséretekre pedig csóválva reagált. Hosszan sétáltunk a part felé vezető úton, majd egyszerre megcsörrent mobilom. Szándékosan nem kapcsoltam ki, mert kíváncsi voltam, hogy ebben a helyzetben hogy reagál a fiú. Megálltunk, majd leültettem lábnál. Szépen ült, míg befejeztem a beszélgetést. Határozott állítás, majd tovább előre parancs következett. Hádész határozottan, dinamikusan indult el előre. Ahogy robogtunk az úton, egyszerre kerítésekhez értünk, melyek mögül kutyák kezdtek ugatni minket. Néhány tovább szóra Hádész folytatta ugyanolyan dinamikusan munkáját, mint normál esetben. Visszafelé kellett egy gyors rántást alkalmaznom ugyanezen a szakaszon, de azonnal vette a lapot, és a tovább előre parancsra robogot tovább szépen. Jelzései határozottak, rá is feszít, így esélyem sincs ütközni, vagy megbotlani, mert izmos testével megakadályozza. A tudása már tehát megvan, csak rutint kell szereznie.

Ahogy visszaértünk az iskolára, leültünk a társalgóban. Hádészt a munka látszólag megnyugtatta, szépen feküdt lábamnál. Mia szerint jók voltunk együtt, jól kezelem a kutyát. Zárásként fegyelmezőztünk, amit szintén egész szépen megcsinált, néha motiválni kellett kis jutifalattal, de megcsinálta. Mostmár sűrűbben fogom őt látogatni. Hogy mikor vehetem át, az főleg tőle függ, hogy hogy tanul. Mivel gyorsan tanul, és megőrül a munkáért, talán nem kell sokat várnom rá.

Ma reggel pedig mire ébredtem? Határozott izomlázra a karomban, lábamban, és még más egyéb helyeken. Ennek oka Hádész dinamikus tempója, valamint az a tény, hogy Donhoz lassultam az idők során, ahogy öregedett, így most nekem is frissülnöm kell, de örömmel állok elébe.

Igen, a jó öreg Don. Nem rég még őt vettem át, most pedig már Hádész tanul azért, hogy szemem helyett, szemem lehessen. Belegondolunk vajon, hogy milyen múlandó az élet? Úgy vélem, gyakran önteltek vagyunk, az egészséget, fittséget természetesnek tartjuk. Vajon tényleg természetes volna? Koránt sem az. Don Anyukámat már kezdi megszokni, már figyel rá, jól érzi magát, a megérdemelt nyugdíjas idejében. Hogy a daganattal mi lesz, Isten mennyi időt szánt még Donnak, kár volna találgatni. Lényeg az, hogy próbálom a még hátralévő időt széppé tenni számára. Közben készülök az ifjú titán, Hádész fogadására, aki által ismét szabad lehetek majd.