Kedves Olvasók!

Pár napra ismét eltűntem, s igyekszem pótolni mindazt, mit kihagytam, ami a jelennel kapcsolatos dolgokat illeti.
A múltat jelenleg nem nézzük át részletesen, inkább fókuszálunk kicsit a közelmúltra és a mára.
Nos ugyebár írtam, hogy az andragógia szakot leváltottam financiális okokból és jött helyette egy felsőfokú okj-s képzés. Egyenlőre jó lesz ez nekem.
Épp azon gondolkodom, hogy nyelvtanulásra kéne adnom a fejem, fejlődni kell, mert másképpen az életben nem tudok elhelyezkedni - ha csak nem teremtek magamnak munkahelyet -.
Persze erről sem tettem ám le!
Úgy érzem magam néha, mint egy kutya aki a farkát kergeti ezzel az egyesületes dologgal, hogy majd én létrehozok valamit, és csak kínlódom rajta, de még semmi nem történt.
Aztán rájövök, hogy addig jó, míg lehet harcolni, míg az emberben meg van a harc vágya, a küzdelem szépsége, célok és a célok eléréséhez szükséges erőtartalék.
Erőmből van, nem tudom egészen pontosan honnan - tán feleségemből merítem -, mindenesetre akárhogyan is kétségbe esek olykor, még mindig élek és még mindig megyek.
Persze hazudnék ha azt mondanám, hogy nincsenek olyan napok, amikor sírni van kedvem, és akkoris lódítanék ha azt mondanám, soha sem sírtam kedvesem vállán, amikor úgy éreztem már betelt a pohár.
A férfiak sokszor szeretik eltitkolni, hogy bizony gyengék tudnak lenni, pedig annyi tettünk van ami gyengeségre utal. Tehát ha nem vállaljuk fel, akkoris ránk van írva, hogy el tudunk gyengülni, és ránk van írva, hogy szükségünk van a vigasztalásra, a gyengédségre azt hiszem épp úgy, ahogyan egy nőnek is szüksége van mindezekre és sok férfi kevésbé tudja vagy akarja ezt megadni a párjának, míg a nők többségükben igyekeznek ezt megtenni szinte minden férfiért.
Egyébbként érdekes, talán a nőkben fellelhető gyengédség, megértés, megértési vágy okán mindig jobban tudtam kapcsolatot teremteni nőkkel, mint férfiakkal. Kevés férfi van az életemben, kevés olyan, akit barátomnak nevezhetek. Tény, hogy barátból nem kell ezer meg ezer pontosan elegendő az a szűk kicsi kör, akik az ember mellett állnak, és akikre számíthat és akikért felelősséget tud vállalni.

Talán említettem már korábbi bejegyzésemben, hogy próbáltam képviselőket megkeresni - természetesen sok-sok céggel együtt -, hogy valamerre munkát kapjak. Ennek kapcsán volt is egy interjú a Kossuth rádión a Közelről című műsorban, azt hiszem január 29-én - de lehet hogy 28-án - az mindenesetre bizonyos, hogy csak egyetlen ember jelentkezett.
Ez az egyetlen ember pedig még nem tudni, hogy milyen munkát kínál, ma fogunk találkozni és beszélgetünk a részletekről. Bízom abban, hogy végre valami történik és, hogy nem marketingelős vagy teljesítménybéres munkára lelek ekkképp.
Engem már nem érdekel, hogy fekete-e vagy sem, lévén, hogy az egyesülettel való munkához ragaszkodom és nem akarom feladni azt az álmot, akkor pedig ha az megvalósul előbb vagy utóbb a Lepkeháló Közhasznú Egyesület lesz a munkáltatóm.
Tehát ma - úgy dél táján - már átlátom miről is szólna ez a munka! Eredetileg háttéradminisztrálásról volt szó telefonon, majd mesélek mire jutottunk! Drukkoljatok!
Eljutottam arra a pontra, hogy elsétáltam a szociális osztályra.
Halljátok az egy nagy élmény!
Vannak részegek, bűzös emberek, vannak természetesen ápoltak is, tömeg van, és átmeneti segély címszón adnak 8000FT-ot, lakásfenntartási támogatás képpen pedig mintegy 5000FT-ot. Mindezt úgy, hogy feleségemnek sem volt akkor munkája, így a járadékaimat osztották két felé, elvileg a családi pótlékot bele sem számolva... Szóval mire is megy az ember ilyen szociális rendszerrel? Mi értelme ennek?
Nem vagyok sem rasszista sem senki ellensége, ám azt irreálisnak gondolom, hogy ne kapjunk munkanélküliként semmilyen támogatást, a járadékaink okán.
Kérdezem én, hogy mire is vannak ezek a pénzek? Én azt gondolnám, hogy arra, hogy ha már vak az ember vagy bármilyen fogyatékos, akkor az életviteléhez, a normális, élhető életviteléhez szükséges dolgokat tudja megvásárolni az államtól kapott pénzből. Gondolok itt szoftverekre, bármilyen segédeszközre ami ugye ha beszél, vagy bármilyen okból speciális az általában drágább mint egy átlagos ember számára megvásárolható teszem azt vérnyomásmérő.
Na most ha ez a pénz valóban erre van, akkor miért is számolják bele bármibe, mért nem mondják, hogy akkor ha dolgoztál, tessék itt az álláskeresési járadék meg bármi ami egy átlag embert megillet?!
Ha pedig ez a járadék, amit kapunk a megélhetésre szolgál, akkor dupla ennyit kapjunk, vagy töröljük el inkább, és legyen igazán normális bérezés, nem ilyen nevetséges középfokú végzettségnél tapasztalható max 85000FT-os bértámogatás ami - mint a mellékelt ábra is mutatja - vagy van, vagy nincs.
Elégedetlenségem azt hiszem nem csak az én egyéni életemről szól, és úgy gondolom nemis vagyok egyedül ha ezekről a kérdésekről beszélek.
Egyszerűen talán abban különbözöm sok embertől, hogy vállalni akarom a gondolataimat, ki akarom fejezni, és szépen fokozatosan eljuttatni mindenkihez, hogy hallják, hogy tán értsék, hogy lássák, s bízom abban, hogy egyszer elérhető, hogy a népünk ne elbutult tv-nézőkből álljon!
Ne értsetek félre, rengeteg sorozatot nézek unalmamban!
Csakhogy ha dolgozhatnék nem unatkoznék, ha lenne munkám, akkor elvinném feleségemet színházba, étterembe, stb., ha hasznosan kelnék fel nap mint nap akkor talán nem agyam kikapcsolgatásáravágynék amikor idióta filmek ezreivel kötöm le magam, hanem csak egy kis nyugalomra, békére, és beszélgetésekre. A hosszú ideig tartó tehetetlenség és a kudarcok sora az emberben igen nagy feszültségeket idéz elő. A kérdés azt hiszem az, hogy egy ember mennyire tud megküzdeni ezekkel az őt igen-igen lehúzó, egyre lejjebb rántó tényekkel, állapotokkal.
Szerencsésnek tartom magam, hogy szeretnék családot, hogy van feleségem, hogy van egy édesanyám, és hogy szeretném látni az Ő örömüket, érezni a boldogságukat a sikereim láttán, és ez hajthat tovább, a szeretet mely az ember családjától érkezik, mint egy áramkör lehetővé teszi, hogy még menjen, még tegye, még vissza-vissza kanyarodva, saját tengelye körül forogva várhassa a kitörés pillanatát.
És persze az, hogy gyermekeket szeretnénk, no ez is igen fontos része az erőtartalékoknak.

Videóinkat későbbiekben még folytatjuk, amint Csaba barátomtól megkapjuk a többi részét.
Ugye milyen aranyosan beszélt azon a videón amit előző bejegyzésemben elérhetővé tettem?
Jó érzés volt, jó érzés volt, hogy felszólalt és jó érzés volt tudni, hogy ott volt, hogy Ő - néhány más szerettemmel együtt - olyan ember, aki szeret és akinek szavai őszintén hangzottak el, kiéreztem szavaiból az érzéseit, a szeretetét.
És ez az amiért még köszönettel tartozom a sorsomnak, az életnek, hogy vannak barátaim, van családom, vannak szeretteim tehát akikkel könnyebb.
No most zárom soraim, talán még ha hazaértem az iskolából írok a mai napon!
Szép napot Mindenkinek!