Legutóbbi bejegyzésem kicsit rendhagyó volt, mivel egy cikket idéztem teljes terjedelmében.
Bízom abban, hogy akik olvasták, talán elgondolkodnak rajta. Elgondolkodnak azon, hogy mi mindent viszünk be a szervezetünkbe anélkül, hogy igazából tudatában lennénk.

Visszatérve a hétköznapi dolgokra: az elmúlt hetekben a tél nem fukarkodott, hanem jócskán szolgált meglepetésekkel. Az a helyzet, hogy sokakkal ellentétben én igen is kedvelem ezt az évszakot, különösen akkor ha sok hóval párosul. Hóban aztán az elmúlt időszakban nem volt hiány. Valakit ez bosszant, főleg, ha közlekedni kell, engem kevésbé. Tény persze, hogy a latyakot gyűlölöm,kiváltképp az eszméletlen mértékű sózást. Elsősorban azért, mert nagyon marja a srácom lábát, másodsorban pedig azért, mivel mindent tönkretesz, fákat, az ember lábbelijét. Ha már ilyen jó tél adatott, igyekeztünk kihasználni az örömeit.
Vettünk is egy kis szánkót, amit múlt héten vasárnap ki is próbáltunk a lakásunk közelében lévő domboldalon. Mivel kicsi a szánkó mérete, ezért csak külön csúszhattunk le a dombon, de egy nagyon kedves fiatal pár kölcsön adta a két személyes szánkóját, így ketten is lecsúszhattunk.
január végén még Vica anyukájának és nagynénnyének szülinapját is megünnepeltük, és ha már ott voltunk, Pomázon, akkor a közel negyven centis hóban egy nagyobb sétát is tehettünk, miközben lovakkal is találkoztunk.
Az elmúlt hét eseménye az is, hogy vettünk egy routert is, így most már Vica is netezhet a laptopjával.
Tegnap pedig az egyik budapesti gyülekezetünkben tölthettünk el egy csodálatos szombatot. Mind délelőtt, mind pedig délután mély és megszólító igehirdetést halhattunk. megismerkedtem a gyüli hatalmasan nagyszerű orgonájával is, amely lenyűgözött. Kezdünk összebarátkozni egy fiatal házaspárral, ami külön öröm a számunkra. már csak emiatt is, meg amúgy is többször fogunk ebben a gyüliben megfordulni ezután, ha ez isten kegyelméből lehetséges lesz.
nagy erővel készülünk egy programra, amely február 28-án lesz, amikor iskolásoknak mutatjuk be, hogy miként is élnek a vakok. Amerikából érkezik hozzánk egy lelkész, aki az ottani adventista vakmisszióról tart majd előadást. Ez lesz a délelőtti program, a délutáni pedig az előbb említett játékos bemutató.
E hét szombatján pedig Egerbe megyünk szolgálni. A február ilyen szempontból tehát abszolút telített, mivel múlt szombaton Kecskeméten voltunk, most Eger következik, 28-án pedig az előbb említett program.
Csak remélni tudjuk, hogy a március kicsit pihentetőbb lesz.
A munkahelyen sincs különösebb változás, két fajta munka van, amit heti váltásban végzünk, így nem egyhangú. Az egyik egy saját céghez kötődő munka, amit nagyon szeretek, a másik pedig egy megbízásos, amihez néha bizony sok erő kell, de azért nincs hiány itt sem sikerélményekben, ami ténylegesen értelmet ad az egésznek..
Ike-kal is minden rendben van, bár hétvégente most már gyakrabban pihen, és ha nem muszály, nem visszük nagy tömegbe, tekintettel arra, hogy lassan-lassan tizenkétéves. évekig nem adtam neki hónapokig szabad napot, így most van mit bepótolni. most már ott tartunk, hogy minden nap ajándék, amit vele tölthetünk, mivel a németjuhász sajnos nagyon hamar lerobban, úgyhogy nyolcéves kor után időzített bomba a csípőízülete miatt. Gondolatban persze mindketten készülünk arra, hogy nyugdíjazni kell őkelmét, bár az is tény, hogy nem könnyű megbarátkozni ezzel. Biztos ami biztos: a csepeli kutyaiskola vezetőjének tanácsára hónapokkal ezelőtt beadtuk az igényt, hogy amikorra tényleg aktuális lesz, ne kelljen sokat várni. NaGYJÁBÓL EZEK AZOK A DOLGOK, AMIK MOSTANÁBAN ÉRDEKESEK.
Csak félve merem megígérni, hogy most már kicsit rendszeresebben fogom gondozni ezt a blogot, mivel tudom, hogy van aki olvassa. Ez örömmel tölt el, és már csak ezért is folytatom és írom tovább, hisz én is tudom, hogy van értelme.