hallótávolságon belül

Köszönet és búcsúzás

Kedves Mind!
akik kommenteztetek a blogomhoz - nem szeretnélek benneteket felsorolni, nehogy kihagyjak véletlenül valakit - és akik csak olvastatok

Nagyon szépen köszönöm Nektek, hogy figyelemmel kísértétek írásaimat, kommenteltetek. Kommentjeitekre csak a blog elején reagáltam, későbbiekben ezt sajnos - a technika ördöge és az én bejegyzés vissza nem olvasásom következtében nem tettem meg.
Ezért elnézéseteket kérem! Egyszerűen nem is volt tudomásom a kommentekről, mert nem jött email értesítő, amit beállítottam, és én meg nem néztem vissza egy bejegyzésemet sem soha megírás után.
Most azonban mindent újra végigolvastam, így a kommenteket is észleltem - végre, gondolhatjátok. A végigolvasást pedig köszönjétek a Zöld Vakond Egyesület egy lelkes önkéntesének!
Orsinak nagyon szépen köszönöm a könyvajánlókat, a kérdéseket, az érdeklődést, a támogatást. Májgombócnak a saját tapasztalatainak leírását, és a többieknek is a hozzászólásokat., kiegészítéseket, véleményeket.
Nagyon jó érzéssel töltött el mindegyik. Köszönöm, hogy megírtátok őket!
A nagy meghatódottságban viszont még egy bejelentést is tervezek e bejegyzésben közölni, miszerint befejezem blogolós pályafutásomat itt a vakinfón, és máshol sem fogom azt újra kezdeni. Az írást viszont nem hagyom abba, sőt csak most szándékozom elkezdeni igazán.
Hogy lesz e végeredmény, és hogy mi lesz az, arról majd tájékoztatom az olvasókat, hogy miként, annak módja majd adja magát úgyis, ha aktuális lesz. Ha egyáltalán lesz...
A Látótér Alapítványnak és Bíró Csabának köszönöm a blogolási lehetőséget!
Bíró Csabát pedig megkérem, ezt majd levélben is meg fogom tenni külön is, ha nem olvasná-e bejegyzést, hogy 2012. január 31. után szíveskedjen törölni a blogomat és az oda feltett írásokat a honlapról.
Még egyszer köszönöm mindenkinek a bátorító kommenteket, a lehetőséget az írásra. Ha nincsen a blog, sosem veszem magamnak a bátorságot, hogy belefogjak egy egységes könyv összeállításába. Amiből aztán vagy lesz valami, vagy nem, de legalább a lelkierő megvan hozzá.:)
Miért szeretném töröltetni az írásokat? Nem szeretném, hogy több év múlva is a honlapon árválkodjanak, mint elhagyott, gondozatlan tartalmak, mivel a fenti platformon nem lesz folytatásuk. Sok gépelési és stílisztikai hibákat is tartalmaz közűlük, ezeket javítani már nem szeretném, de azt sem szeretném, ha így maradnának fent. Nem akarom azt sem továbbá, hogy bárki, akár véletlenül is általános érvényű igazságokként kezelje egyes megállapításaimat, mert nem azok. Ezek csak az én igazságaim, másnak más igazságai vannak, melyek ugyanúgy, ha nem még jobban értékesek. Járja mindenki a maga útját!
Meg egyáltalán, nem magyarázkodom, lejárt az idejük, befejeződött blogolós életszakaszom. És így döntöttem, ennyi.
Nagyon boldog karácsonyt és új évet kívánok Mindenkinek így az ünnepek közeledtével!
Sok örömet, meghitt együttlétet, megértést és szeretetet a fa alá!
dr. Ozvári-Lukács Réka

Hozzászólások

Kedves Csaba!

Szívesen írok én is cikkeket, akár jogi témáról, akár gyereknevelésről legyen szó.
Várom jelentkezésed, hogy mire lenne igény.:)
Üdvözöllek!
Réka

Kedves Réka!
Áronhoz hasonlóan téged sem szeretnénk elengedni.
Jó lenne, ha írásaiddal tovább színesítenéd életünket, keresni foglak!

Szia, Durgi!

Köszönöm a dícséretet, jól esik.:)
A blogot két ok miatt szüntetem meg:
1. szeretném a blogolással töltött időmet másféle írással tölteni, mégpedig úgy, hogy a blogon felvetett egyes témákat összedolgozva valamiféle hosszabb lélegzetű kiadvány álljon össze. Ha a blogom megszüntetem, biztosan nem jelent kísértést, hogy oda írjak.:)
2. Mivel a bejegyzéseimet is fel kívánom használni, szeretném, ha a majdani kiadó ezen nem akadékoskodna, hogy azok már megjelentek valahol stb. Hogy a jogi szabályozás mit mond, azt őszintén szólva nem tudom, de mivel van már egy okom a blog megszűntetésére, így rövidre tudom zárni a problémát.
A könyv összeállítása nem teljesen saját légbőlkapott, nárcisztikus ötletem, miszerint én milyen frenetikusakat írok, és erre rá is jöttem, hanem az úgy volt, hogy jó sorsom összehozott egy hivatásos olvasószerkesztővel, és ő nem találta tragikusnak amiket alkotok.:) Én meg arra gondoltam, próba szerencse. Hátha nem csak mi ketten fogjuk ezt így gondolni.:) Illetve hárman, mert a felesége is ezt gondolja.:)
Üdv, és neked is áldott ünnepeket!

Réka

Szia Réka!

Én sajnálom, hogy nem írsz többé blogot, hiszen egy újabb színvonalas bloggal lesz kevesebb itt a vakinfón. Áldott Karácsonyt neked és családodnak!

Durgi