Az alábbi összefoglaló megírásakor kiemelten támaszkodtam a www.babaabilin.hu oldalon találtakra, továbbá felhasználtam Éva és Renáta gyerekeinél általam látottakat, illete az általuk elmondottakat.

Az EC - elimination communication (ürítés-kommunikáció - , azaz a baba a bilin módszer egy megközelítés, melynek során a babát születésétől az ürítés tudatos intézése felé terelgetjük. A világ még nem nyugatiasodott részein, ahol nem felejtették el, ma is ez a természetes, leginkább Ázsiában és Afrikában. A csecsemő a modernkori hiedelmekkel szemben képes kontrollálni a záróizmait, mégpedig az ellazításukat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az újszülött gyakran akkor pisil, amikor kibontják a pelenkából, természetes ösztönünk, hogy nem szeretünk magunkra üríteni, csecsemőinket mégis arra szoktatjuk, hogy ezt tegyék, és meg is tanulják hamar. Az újszülött is tudja tartani a vizeletet, különben az sfolyamatosan csorogna. Egy csecsemő esetében még nincsenek teljesen kifejlődve a záróizmok, és a visszatartás még nem lehetséges, de az ellazítás működik. A biliztetés a fenti tényt használja ki.
Ha a babát kicsi korától kezdve rászoktatjuk arra, hogy a dolgát ne véletlenszerűen a pelenkába végezze, hanem egy bizonyos testhelyzetben egy bilibe (illetve bili gyanánt használt bármiféle alkalmatosságba), akkor gyorsan megtanulja a testhelyzetet összekötni az ürítés eseményével. A testhelyzet mellett egy hangjelzést is használunk, ami szintén segít az asszociáció kialakításában. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a babát pl. guggoló helyzetben tartjuk — egy-egy kezünk a két combján, a háta a mi hasunkra simul —, a bili fölé tartjuk, azt mondjuk, hogy “psssss”, mire a baba pisil és/vagy kakil egyet. Ahogy nő a baba, a pisilést és a kakilást szét lehet választani. Ha ezt napjában elég gyakran megtesszük, a babának nem marad semmije, amit a pelenkába ereszthetne, hanem száraz marad. A gyakorlatban ezt persze nem könnyű tökéletesen kivitelezni, hiszen főleg a kicsi babák rengetegszer pisilnek keveset, és sokan igen gyakran kakilnak. De ahogy nőnek, ez lassan átvált ritkább de nagyobb mennyiségekbe.
Ez nem erőltetett biliztetés, hiszen nincsenek elvárások, szemrehányások, büntetések. Egyszerűen felajánlunk egy lehetőséget, amit a baba elfogad, ha kedve van. Ha nem, akkor nem. Később újra próbálhatjuk. A szobatisztasághoz természetesen több kell, mint egy asszociációs kondicionálás. A biliztetett babák nem is szobatiszták a klasszikus értelemben. Viszont igenis elvégzik a dolgukat, ha segítünk nekik a testhelyzettel/hangjelzéssel. Ebből aztán fokozatosan kialakul a valódi tudatosság, belenőnek abba, hogy a bili mire való, tudják, mi az, hogy pisi, kaki. A módszer célja nem a szobatisztaság elérése, ez csak a végpont, ugyanúgy, minthogy a szoptatás célja nem az elválasztás. Egyszerűen csak az elejétől kihasználjuk azt, amit a baba tud, a többi pedig ebből alakul ki.
A bababiliztetés kérdése hasonlít a szoptatással kapcsolatos tévhitekhez és félrevezetésekhez: a nagy cégeknek nem áll anyagi érdekükben, hogy a biliztetés működjön (csakúgy, mint a szoptatás esetében), mivel akkor nem lehetne nagy pénzeket akasztani eldobható pelenkákkal (szoptatásnál tápszerrel). Ehhez vegyük még a megváltozott családmodellt, melynek eredményeképp az anya és a baba sokkal kevesebb ideig és akkor is gyakran kevesebbet vannak együtt, mint régen. Kapóra is jött a jó kis papírpelenka (cumisüveg és tartozékai), és a jól hangzó magyarázatok, hogy a gyerek bizony 2-3 éves koráig alkalmatlan a tudatos ürítésre (hogy a gyereknek nem is olyan fontos az anyatej és a szoptatás élménye). Ezek a magyarázatok igaznak tűnnek, mivel naponta szembesülünk velük. Ettől persze még nem lesznek valósak.
A pelenkák használatát azonban teljesen ezzel a módszerrel sem lehet megúszni. A modern világunk és az éghajlatunk kizárja annak a lehetőségét, hogy soha ne kelljen pelenkát adni a babára. Sok olyan helyzet fordulhat elő, amikor nem biztos, hogy időben tudjuk felajánlani a bilit, vagy nem tudunk eléggé odafigyelni, viszont az sem akarjuk, hogy a baba véletlenül összepiszkítsa magát. A nagy különbség a biliztetés melletti pelenkahasználat és a hagyományos pelenkázás között az, hogy az előbbi során a pelenkának nem az a célja, hogy eleve oda ürítsen a baba, hanem mintegy biztonsági hálóként funkcionál. Érdemes viszont (legalább az első időszakban) a lehető legtöbbször elhagyni, amikor lehetőség van rá. A gyerek ritmusát így könnyebben meg tudjuk figyelni, és a kibontogatással sem kell foglalkoznunk.
Vannak babák, akik jelzik szükségletüket, de a lényeg alapvetően a kondicionálásban rejlik, ezért úgy gondolom, látássérülten is akadály nélkül alkalmazhatjuk a módszert. A módszer további eszközei: a gyerek ritmusának megfigyelése (ébredés, evés után stb.), és bátorítása, továbbá a saját megérzésünk.
Vannak időszakok, amikor a baba sztrájkol, nem hajlandó együttműködni a biliztetés terén, tipikusan a mászás, állás, járás kezdeti időszakában, később elmélyült játék közben, vagy bármikor, amikor nincs kedve. Az, hogy a baba képes ellazítani a záróizmait még nem jelenti azt, hogy ez számára bármilyen elvi jelentőséggel bírna. Ilyen időszakokban is érdemes azonban meghatározott alkalmakkor fölajánlani a bilit, és ugyanúgy folytatni a bilizésről való beszélést, hogy a tudatosságot erősítsük. Gyakran előfordul, hogy a baba több hónap sztrájk után egyik napról a másikra szobatisztává válik, akár 1,5 éves korban.
Ha az ember korán kezdi az EC-t, akkor nem is annyira megerőltető, mint amennyire azt gondoljuk első látásra, hiszen épp akkor kell jobban figyelni, amikor egyébként is többet vagyunk még együtt és mire a baba önállóbb lesz, a váratlan bepisilések is ritkábbá válnak. Ha egyébként is olyan életmódot választunk, aminek része a sok korai testi kontaktus (hordozás, együtt alvás) és az igény szerinti szoptatás, a pisiltetés már nem jelent olyan nagy különbséget, gyakorlatilag kár kihagyni épp ezt.
A bababiliztetés lényegéből fakadóan egy kommunikációra épülő módszer, semmiképpen sem okozhat kárt a babában. Erősítheti viszont a babával fennálló kapcsolatunkat, (még jobban) ráébreszthet bennünket arra, hogy a gyermekünk mennyire csodálatos lény, hozzájárulhatunk ahhoz, hogy kevesebb hulladék termelődjön, pénzt spórolhatunk a felhasznált pelenkák számának csökkentésével. Ráébredhetünk, hogy a megszokásainkat mi magunk alakítjuk, nem kell, hogy a foglyaik legyünk.