hallótávolságon belül

Közlekedve

Sziasztok
A személyes infoim között is olvasható, de aki ismer az is tudja, hogy Hajdúszoboszlón kaom, és elég sokszor szoktam bejárni Debreceni. Oda járok másik betegségemmel kontrolra, a szememmel kapcsolatos egyesület és alapítvány is ott található, na meg más fontos ügyeket is ott intézek. Nyár vége fele kezdték el építeni a 2 - es villamost, ezért elég nagy zűrzavar alakult ki a közlekedésben: buszok útvonala változott meg, és feltúrások kezdődtek meg. Az első fázisban, kb nyár vége fele a Piac utca (sétálú utca) és az Eötvös utca (ahol a Fehér Bot alapítvány található) közötti útvonalon teljesen nem működött a villamos, és villamost pótló buszon lehetett utazni. Ám ez se volt olyan egyszerű, mivel a Plázánál le kellett szállni, és egy kis séta után már fel lehetett szállni a villamosra. Ám a megálló, ahol le kellett szállni nagyon fel volt túrva, de én annó csak annyit tudtam, hogy a villamos megállójában fog megállni, és pár centi híján majdnem bele is estem egy lyukba. Elvileg körbe volt véve valamilyen sárga szalaggal, de azt bottal nem éreztem. Egy hölgy azonban segített, és sikerült eljutnom a s villamoshoz. Múlt hónapban, már egy fokkal jobb volt, mivel a villamost pótló busz az Egyetemig teljesen elment, és nem kell átszállingózni, hanem elvitt az Eötvös utcáig. Múlt hten amikor mentem, már teljesen meg volt csinálva minden. A megállóban egy nagyon új fajta jelzésre lettem figyelmes, ami nagyon megtetszett. A megállóhoz vezető emelkedő közepén két csík vezetett a tábláig, amit bottal, és simán lábbal is nagyon jól lehetett érezni. Az oszlop előtt pedig már a megszokott, de még ez is újdonsült jelölési rendszer tekinthető. Egy nézetnyi kőlapon egymás mögött pár sorban kis gümők emelkednek ki, s ez jelzi, hogy az első ajtó előtt állunk. Ezzel már sok helyen találkoztam, mivel a Klinika - Augusta előtti megállóban is felfedeztem már, s szoktam is használni. A villamos lépcsői sokkal kisebbek voltak, és a megszokott három fok helyett csak kkét kicsit kellett fellépni. A bemondó hangja is megváltozott, mivel a régi gépi hang helyett most egy színész hangja mondta be a megállókat, de nem jöttem rá, hogy melyik színészé lehet. Már nagyon várom, hogy merre fog közlekedni az új villamos, és reméelm annak a kocsijai is ilyenek lesznek