A MEOSZ székházában került megrendezésre 2009. május 5-én annak a kétnapos workshopnak az első napja, melyet a Magyar Tudományos Akadémia szervezett. A tudományos testület ugyanis egy nagyszabású kutatási projekt megvalósításának kellős közepén jár, melynek témája a fogyatékos fiatal felnőttek társadalmi integrációjának esélyeinek és lehetőségeinek széleskörű vizsgálata a mai Magyarországon.

A kutatás kiterjed a felsőoktatási intézményekre, a rehabilitációs foglalkoztatást végző cégekre és intézményekre, és a nyílt munkaerő-piacra is, de vizsgálat tárgyát képezik a fogyatékos embereknek vagy róluk szóló honlapok is. A kutatás a testi és érzékszervi fogyatékos, vagyis a látás-, hallás- és mozgássérült fiatalok helyzetét vizsgálja, nem foglalkozik az értelmi fogyatékos és autista, valamint a tanulási részképesség-zavaros vagy a beszédfogyatékos emberek társadalmi beilleszkedésének kérdéseivel. A kutatás célja a fogyatékos fiatalok életminőségének, a felsőoktatáshoz való viszonyának és munkaerő-piaci lehetőségeinek vizsgálata. A kutatás legfontosabb kérdése, hogy ezek a fiatalok hogyan tudnak érvényesülni a tudományos és gazdasági életben. A kutatás egész Magyarországra kiterjed, a bevonandó intézmények és személyek kiválasztása regionális szinten történt. Minderről Sulyok Tamás programkoordinátor számolt be.

Tibori Tímea, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos igazgatóhelyettese megnyitó beszédében néhány olyan társadalmi kérdésre hívta fel a figyelmet, amelyek a kutatás alapvető témáját is meghatározták. Évtizedek óta nem sikerül még csak megközelítőleg sem meghatározni, egyáltalán mekkora ennek a csoportnak a létszáma, ami egybe vág a más hátrányos helyzetű csoportokkal kapcsolatos kutatási eredményekkel. Az igények pontos felderítéséhez először meg kell határozni a célcsoport pontos nagyságát és összetételét, ehhez pedig elsősorban civil összefogásra van szükség. A közbeszédben a fogyatékosság közügyként jelenik meg, de az ilyen kommunikáció sok közhelyt tartalmaz, leginkább csak a társadalom lelkiismeretének megnyugtatására szolgál, valódi eredményeket viszont ritkán biztosít. A társadalmi beilleszkedés elősegítésére komoly cselekvési tervek kerültek kidolgozásra, ezek azonban csak pusztába kiáltott szavak, amik úgy tűntetik fel a magyar esélyegyenlőségi törekvéseket, mintha azok már most tökéletesek lennének. A megoldás érdekében rendszeres méréseket, kutatásokat kell végezni, és ezen eredmények fényében kell a koncepciókat tartalommal megtölteni. Bár vannak már olyan területek, ahol nemzetközi szinten is az élvonalban vagyunk, ilyen pl. a házi betegápolás vagy az idősgondozás, nagyrészt még mindig a társadalmi „be és el nem fogadás” fázisában vagyunk, az ezen való túllépéshez pedig közös felelősségérzetre és nyitottságra van szükség.

Laki Ildikó, a kutatás vezetője előadásában részletesen bemutatta a 2008. szeptemberétől 2010. áprilisáig tartó, másfél éves programot, amit a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézete számos együttműködő partner, többek között a fogyatékos emberek érdekvédelmi szervezeteinek bevonásával valósít meg. A kutatási program három fő részre bontható. Az elméleti rész, bár február végén lezárult, gyakorlatilag folyamatosan zajlik, hiszen ennek keretében történik a fogyatékosság témakörében megjelent írott és elektronikus szakirodalmak bibliográfiájának összeállítása, a vonatkozó jogszabályok összegyűjtése, a minisztériumok és önkormányzatok szakmai anyagainak áttekintése és közreadása, a fogyatékos személyek érdekében tevékenykedő szervezetek listájának összeállítása. A második elem az ún. terepkutatás. Ennek során kerül sor a felsőoktatásban tanulók kérdőíves és fókuszcsoportos vizsgálatára, valamint a foglalkoztatók felmérésére, a honlapok elemzésére. A harmadik elem keretében történik meg a kutatási eredmények elemzése, ennek alapján stratégiai dokumentumok kidolgozása, megoldási és továbblépési javaslatok megtétele.

A felsőoktatási kutatás keretében megvizsgálják, hogy a kiválasztott főiskolák és egyetemek mennyiben felelnek meg az akadálymentesítés, illetve a tananyagok esetében az egyenlő esélyű hozzáférés követelményeinek, milyen a hozzáállásuk a fogyatékos hallgatók fogadásához, hogyan segítik őket, illetve hogy alkalmaznak-e fogyatékos dolgozókat. A fogyatékos hallgatók megkérdezése fókuszcsoportos beszélgetés keretében történik, melynek témái a beilleszkedéssel kapcsolatos tapasztalataik, a diplomaszerzéssel kapcsolatos terveik, céljaik, stb. A kutatók becslései szerint egyébként megközelítőleg 1370 fogyatékos fiatal tanul jelenleg a hazai felsőoktatási intézményekben. A nem fogyatékos hallgatók kérdőíveket töltöttek ki azzal kapcsolatban, hogy mennyire ismerik a fogyatékos emberek csoportját, milyen a hozzájuk való viszonyulásuk. A megkérdezés különböző karokon történt, a humán, agrár, jogi és műszaki képzésben részt vevő hallgatók egyaránt bevonódtak a kutatásba, összesen 2800 hallgatót kérdeznek meg az ország 8 felsőoktatási intézményében. Érdekes eredmény, hogy a 350 megkérdezett szegedi diákból 213 egyáltalán nem definiálta a fogyatékosság fogalmát, ennek ellenére többségük a fogyatékos emberekről úgy vélekedik, hogy szimpatikusak és segíteni kell őket.

A munkaerő-piac felmérése során egyaránt megkérdezésre kerülnek a rehabilitációs foglalkoztatást végző intézmények, civil szervezetek, állami fenntartású cégek, önkormányzatok és profitorientált cégek. A legfőbb kérdés, hogy foglalkoztatnak-, illetve foglalkoztatnának-e elsősorban felsőfokú végzettségű fogyatékos munkavállalókat. A programba 100 foglalkoztatót vonnak be, akiknek internetes megjelenését is áttekintik a fogyatékos emberek szempontjából, már ha egyáltalán van ilyen, a foglalkoztatóknak ugyanis csak mintegy 60%-ának van honlapja. A vizsgálódás egyik legpozitívabb tapasztalata, hogy a nonprofit szervezetek relatíve nagy számban vállalják fel a diplomás fogyatékos fiatalok foglalkoztatását. További fontos tapasztalat még, hogy a foglalkoztatók körében igény lenne a fogyatékosságspecifikus menedzsment és HR ismeretekre, amiket jelenleg a szakemberek az egyetemi képzés keretében nem sajátíthatnak el, még csak szórványosan állnak rendelkezésre az önálló rehabilitációs mentor képzések is. A fogyatékos fiatalok nagy része kíván saját vállalkozást indítani, illetve önfoglalkoztatóvá válni, ám ennek a lehetőségnek a megteremtésére nem kapnak több célzott támogatást, mint bárki más, a finanszírozók pedig hagyják tönkre menni a támogatásból beindult cégeket.

A program keretében a 2008-2009-es tanév második félévétől a budapesti Zsigmond Király Főiskolán és a Szegedi Tudományegyetemen elindult egy-egy esélyegyenlőségi kurzus, ami nem csak a fogyatékos emberek helyzetével foglalkozik, hanem általában véve a társadalmi esélyegyenlőség kérdéseivel. A kurzusokra nagyon nagy volt a túljelentkezés, a hallgatók aktívak, a kezdeményezés pedig olyannyira sikeres, hogy ősztől várhatóan az ELTE is hasonló kurzust indít. Hasonló kezdeményezésről számoltak be a Debreceni Egyetemen is, ahol szintén az esélyegyenlőség illetve a foglalkozási rehabilitáció területére vonatkozó tananyagokat fejlesztettek ki és tanfolyamokat indítottak.

A konferencia délutáni szakaszában a programban részt vevő szakemberek és a partner szervezetek képviselői tartottak szakmai előadásokat saját témájukban. Ekkor került sor Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke előadására, aki bemutatta az egyesület kistérségi koncepcióját, a kistérségi egyesületek létrejöttét, feladatait, tevékenységeit és a további fejlődés irányait, lehetőségeit. Előadásának legfontosabb üzenete az volt, hogy ilyen jellegű sikereket csak ép és fogyatékos emberek szakmai alapokon nyugvó és együttműködésre épülő közös munkája eredményeként lehet elérni, illetve hogy a fogyatékos embereknek elsősorban maguknak kell nyitniuk a társadalom felé és lépéseket tenniük helyzetük javítása érdekében.

Mayer József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársa egy korábbi kutatásukat mutatta be, mely oly módon kapcsolódott a zaktuális projekthez, hogy abban a fogyatékos fiatalok középiskolai integrációjának lehetőségeit vizsgálták. A fő kérdés, hogy a mai magyar középiskola „mégis kinek az iskolája?” Nem okozott senkinek meglepetést a kiinduló alapvetés, miszerint a magyar iskola meglehetősen szelektív, és szinte egészen mostanáig nem vett tudomást sem a felnőttek tanulási szükségleteiről, sem a roma gyerekek iskoláztatásának problémáiról, sem a fogyatékos diákok speciális igényeinek kielégítésének lehetőségéről a többségi oktatásban. Ez utóbbi probléma oka éppen a speciális intézmények rendszerének fejlettségéből adódik, melyek jelenléte nem kényszerítette rá az általános- és középiskolákat az integráció feltételeinek megteremtésére. A kérdés tehát az, hogy tudnak-e ezek az intézmények úgy működni, hogy azokat bárki sikerrel igénybe vehesse. A pedagógia szóhasználatával élve sajátos nevelési igényűnek nevezett tanulók életkori megoszlása jóval egyenetlenebb, mint az épeké, gyakran későbbkerülnek középiskolába, így akár 20-22 éves korukig is bent maradhatnak a rendszerben. Az iskolák a fogyatékos fiatalokat gyakran olyan képzések felé irányítják, melyek enyhe kifejezéssel élve nem jelentenek egyenes utat a felsőoktatás vagy a munkaerő-piaci érvényesülés felé, ráadásul, bár a sérült emberek által megtanulható szakmák látszólag igen sokfélék, a valóságban ezeket országszerte csupán egy-két intézményben oktatják, tehát gyakran nem jelentenek nekik reális választási alternatívákat. A fiatalok beiskolázásánál általában a legnyomósabb érvnek a szakértői bizottságok szakvéleménye minősül, holott számos más hátrányt jelentő vagy támogató faktor lehet felelős az integrált oktatás sikeréért, pl. a szülői háttér, a korábbi tanulmányi eredmények, stb. A fogyatékos tanulók felvétele így általában igazgatói döntésen vagy egy-egy tanár elszántságán múlik. A befogadásról vagy elutasításról való döntésben természetesen nagy szerepe van az iskola ezzel kapcsolatos korábbi tapasztalatainak is, de a visszautasítás gyakran minden előzmény nélkül való. Az integrációról az egyes iskolák sokféle képpen gondolkodnak, egyesek szerint az EU-s csatlakozás miatt erőltetik azt, mások úgy vélik, a csökkenő gyerekszám miatt minden tanulóra szüksége van az iskolának, megint mások szerint ma már egyszerűen nem szalonképes azt mondani, hogy nem integrálunk. Az integrációs folyamat során jelentkező problémákat az iskolák gyakran próbálják úgy orvosolni, hogy a tanulót „kivonják” az intézményből, pl. magántanulóvá minősítik vagy felmentik az osztályzás alól, ezzel viszont éppen az integrációt magát szűntetik meg, a gyerek nem kerül kortárs közösségbe és az addiginál is kevesebb korrepetálási lehetőséghez jut. Egy korábbi vizsgálat szerint ez a szelekció már az óvodában és az általános iskolában megkezdődik, mégis az általános iskola és a középiskola között vész el a tanulók nagy többsége, kérdés, hogy mi történik az általános iskolát befejezett, de a középiskolába már be nem lépett fogyatékos tanulókkal.

Kovács Györgyi, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár régióvezetője a könyvtár mint intézmény utóbbi évtizedben történt átalakulásáról és a fogyatékos emberek számára nyújtott újszerű szolgáltatásokról beszélt. Elmondta, hogy a fővárosi könyvtárhálózat 56 intézményének már 2/3-a legalább részben bejárható a mozgássérült emberek számára, a látássérült olvasók érdekében hangoskönyvek beszerzése mellett számítógépet és beszélő szoftvereket is megpályáztak, a munkatársak közül 26-an pedig alapfokú jelnyelvi tanfolyamot is végeztek. A könyvtárban a VGYKE munkatársai is tartottak érzékenyítő tréninget, ahol a résztvevők megismerhették a vak és gyengénlátó emberek mindennapjait és a nekik való segítés helyes technikáját, miközben saját előítéleteikkel, fel nem tett kérdéseikkel is szembe nézhettek.

A kutatás keretében Kis Adrienn, egy kerekesszékes főiskolai hallgató teszteli azt a 100 kiválasztott honlapot, amelyek vagy mindenki számára nélkülözhetetlen információkat szolgáltatnak, vagy kifejezetten a fogyatékos embereknek, vagy róluk szólnak. A honlapok vizsgálatánál szempont a design, a tartalom gazdagsága, rendszerezettsége és aktualitása, valamint az, hogy mennyire könnyen használhatók fogyatékos felhasználók számára. Az előzetes eredmények alapján már jól látható, hogy a fogyatékos embereknek készült honlapokon könnyű navigálni, tematikájukat illetően általában elég gazdagok, bár ezáltal időnként kissé áttekinthetetlenek, ugyanakkor megjelenésükben gyakran túl leegyszerűsítettek, szinte üresnek tűnnek. Ezzel szemben, meglepő módon a minisztériumok honlapjai kifejezetten profi fejlesztésre vallanak, színesek, aktuálisak, tartalomgazdagok és áttekinthetőek. A konferencián a fenti elemzési szempontok alapján három honlap került bemutatásra, a Központi Statisztikai Hivatal, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Bács-Kiskun Megyei Szervezete és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány weboldalát tekinthettük meg közösen. A honlapok vizsgálatának nagy hiányossága, hogy nem kerültek elemzésre képernyőolvasó szoftver használata mellett, pedig éppen a teljesen vak vagy a monitor olvasására már képtelen látássérült személyek vannak legnagyobb hátrányban az internet használatában az összes fogyatékos ember között, a honlapok közül pedig nem csak az hozzáférhető számukra, amin fel van tűntetve a „vakbarát” megjelenítés. Remélhetőleg ennek a hiányosságnak a pótlására sort fognak keríteni a kutatást végzők!

A vizsgálat vezetőinek ígérete szerint a kutatás céljairól, jelenlegi állásáról és további fejleményeiről folyamatosan részletes információk lesznek elérhetők a projekt honlapján, a www.fogyat77.socio.mta.hu webcímen.