Nagyon sokat gondolkodtam azon, közre adjam e Laura születésének történetét, és ha igen, mennyire részletesen. Arra jutottam, hogy megosztom az olvasókkal a történteket úgy, ahogy azok végbementek, csak férjem kérésére hagyok ki egy apró részletet.
Azért döntöttem a történet megosztása mellett a maga szinte teljességében, mert úgy gondolom, sokan bátorságot meríthetnek belőle egy hüvelyi szüléshez retinaműtöttként. Mivel retinámat többször műtötték, nekem is azt javasolták a tudorok, hogy ne szüljek hüvelyi úton, én viszont utánanéztem a témának, és arra jutottam, hogy a retina nem feltétlenül válik le egy hüvelyi szülés során, még ha műtötték is azt. Köszönöm szépen, a retinám jól van, és sajnos a szüléstől sem javult a látásom, de nem is romlott, maradt az a 10%, ami eddig is volt.
Ha a történetből sok részletet kihagyok, akkor nem lesz hiteles, titkolni valóm pedig nincsen.

Íme, a történetünk:

"2010. május 29-én éjjel két óra tájban összehúzódásokra ébredek, és arra, hogy nagyon pisilnem kell. Kimegyek a wécére, pisilek, majd lefekszem, és elalszom. Hamarosan megint pisilési ingerre ébredek, és a fájások nem szűnnek. A napokban is éreztem hasonlókat, és még az ideje sincs itt a szülésnek, , úgyhogy várom, hogy elmúljanak. . A kiírt időpont június 15, de a magzat az utolsó ultrahangon még fiatalabbnak tűnt, mindössze 2300 grammnak mérték, és igen rövidnek is látták. Felmerült a terminus elszámolásának gyanúja, de nem egy, legalább két három héttel.

Közben szorgalmasan pisilgetek, de szomjas is vagyok, így iszom is. 3 óra tájban felébresztem férjemet, és öt tájban úgy döntünk, felhívjuk a dúlát. Mivel a fájások ugyan gyakoriak, de nem elég hosszúak, ezért azt javasolja, üljek be egy kád vízbe, hátha leállnak a fájások. A meleg víz kellemes, szép a reggel is itt Bicskén, jól el tudok lazulni a kádban, ott ülök majd egy órát és ejtőzöm. A fájások viszont nem szűnnek, de nem is erősödnek. A dúla azt javasolja, várjunk még, esetleg hívjuk fel a szülésznőt. Nem hívjuk, várunk.

Hamarosan jönni fognak anyuék, mert úgy van megbeszélve., hogy Sándor ezen a hétvégén lemegy velük és az 5 éves unokatesójával, Rebekával Balatonra. Nagyon várja már, egész héten erre készült. Mit tegyünk viszont, nem akarom, hogy anyukám meglássa, hogy fájásaim vannak, agyon idegeskedné csak magát, és ez senkinek nem lenne jó. Lehúzzuk tehát a redőnyöket, becsukjuk a szobaajtót, én meg úgy teszek, mintha aludnék. Bebújok a takaró alá.

Jönnek, benyitnak a szobába is, de nem vesznek észre semmit. Sándor majdnem itthon marad, mert vinni akarja a nagy maciját, melyet a Papa nem óhajt elcipelni, és azt mondja, ha a macit Sándor vinni akarja, nem viszi magával unokáját sem, csak macitlanul lehet menni. Sándor pedig ragaszkodik a macihoz. Szerencsére aztán Mamának és Apának együttes erővel sikerül meggyőzi, hogy menjen maci nélkül, nem kell az.

Végre elmennek. Éhes vagyok, de nem kívánok semmit, csak valami jégkrém tortát, ami azért is fura, mert nemigen eszem cukrot, és hadilábon állok a sütikkel is. Férjem elmegy a boltba, ahol a szőlős, túrós és tiramisus jégkrémek közül a legédesebbet, a tiramisusat választom magamat is meglepve. Közben a fájások meg csak nem szűnnek, de nem is erősödnek. Kimegyek sétálnia kertbe, gyönyörűen süt a nap, kellemes meleg van. Csend, harmónia, nyugalom.

A dúla hív, mit mondott a szülésznő, akit akkor még fel sem hívunk. Felhívjuk, mondta, induljunk a kórházba. Férjemnek, de nekem sem akarózik elindulni, itthon akkora a csend, a nyugalom, a harmónia, és semmi sürgető esemény. A fájások nem változnak. Sétálok a kertben, fájások alatt ráülök, ráhasalok néha a labdámra, keresem a pózokat, belekapaszkodom a terasz oszlopaiba. A fájdalom még e nélkül is teljesen jól elviselhető, de mégis keresem a megfelelő fájdalomcsillapítási módokat fájások alatt már.

Szól a telefon, a szülésznő az. Ő már ott van a kórházban, mi hol vagyunk. Hát itthon, de akkor tán ideje nekünk is elindulnunk. Hívjuk a mentőket, akik hamar meg is érkeznek. A fájásaim csökkennek, bizonytalan vagyok, be kell e egyáltalán mennünk. Ha nem, hát haza kell jönni, és akkor meg minek bemenni? A mentősnek mondom is, lehet, hogy feleslegesen megyünk, ő azt mondta, nem baj, inkább menjünk.

Figyeli a fájásaimat út közben, méri az időket,, és azt mondja, biztosan nem fognak hazaküldeni. Egy hosszabb fájás után kiszól a sofőrnek, és az elkezd száguldani. Repesztünk az autópályán, de ez már az Osztyapenkó, és itt sem veszünk vissza a sebességből. Ahol lehet, a villamossínen haladunk. A srác nem ismeri a várost, úgyhogy néhol vissza kell fordulnia, mikor túlmegy egy kanyaron. Tiszta rodeó. A kórházon is túlfutunk, és alig tudunk visszajutni. Mindezt azonban hatalmas sebességgel, hirtelen fordulatokkal. Vesekő ellen kiváló a kezelés, de gyerek kirázásra se utolsó.

A kórházban is körözünk egy sort a megfelelő épület megfelelő ajtajáig. A mentős felkísér, már vár a szülésznő az ajtóban. Megvizsgál, a tágulás még csak 1 cm, a méhszáj nincs felfejtődve. Ctg-t készít, közben nyilatkozatokat olvas fel, melyeket aláírok. Beleegyezés a hüvelyi szülésbe, a császármetszésbe, a gátmetszésbe, ezt mind így egyszerre. Közben egy óra is elmúlik.

A CTG után bemegyünk egy szülőszobára azzal, hogy nem biztos, hogy ma itt szülés lesz. Így nem is kérem az alternatív szobát, jó a hagyományos is. A szülőszobán pangás, szinte alig vannak. Itt is sokszor megyek pisilni, szerencsére a mentőben pont nem kellett.

Egy órát egyedül vagyunk, semmi változás, a szülésznő mondja, hazamegy, ha valami van szóljunk. Kérdezi, le szeretnék-e menni az osztályra vagy sem. Mondtam, ha lehet, itt maradnánk, itt van egy külön szobánk cd-s rádióval, fotellal. Maradhattunk.

Megéheztünk időközben, hisz két órakor már ebédelni aktuális. Rendelünk ételt Imi falatozójából a Net pincéren keresztül. Én halat sült krumplival és görögsalátát, Ádám cordon bleau-t. Közben hogy teljen az idő, szól a rádió.

……

A bőröndömet felvittem még két nappal azelőtt Mariann barátnőmhöz, hogyha bárhol lenne a szülés, a bőrönd közelebb legyen a kórházhoz. Most még nála dekkolt, a dúlát kértem, ha jön, menjen majd be érte, de mondtam, hogy csak akkor jöjjön, ha már biztos a szülés ténye, addig tartsa csak meg a kismamajógáját, elvagyunk, a cuccok sem hiányoztak nagyon. A ruháim nem voltak piszkosak, lengék voltak, kényelmesek, nem folyt belőlem semmi, így nem kellett váltás, a bőröndből semmi nem hiányzott.

Pár perc után ismét megjelent az előző szülésznő, Bea, és megvizsgált. A tágulás 2 cm, a méhszáj felfejtődött. Éljen Geréb Ági és a tanfolyamán tanult titkos megindító módszer! Bevált! Aki kíváncsi rá, látogasson el a tanfolyamra, nem csak ezért éri meg!

Írok a szülésznőnek, aki azt írja vissza fél hat-hét tájban tud jönni. Most meg három óra. Közben megérkezik az étel, rám meg rám rakják a CTG-t leültetnek. Közben ebédelünk, a hal nagyon finom, rettenetesen kívánom. Bejön a szülésznő, megró, hogy ne egyek, leveszi a CTG-t. Én viszont éhes vagyok, eszem még pár falatot, de pár falat után már nem kívánom, elég volt. Erősödnek a fájások. Sétálok a szobában fel-alá. Fájások alatt Ádámra függeszkedem, hogy gyorsítsuk a tágulást, ahogy a dúla felkészítőjén tanultuk. Ő tart a hónom alatt, én háttal állok neki, és lógok, vagy szemben állunk és miközben ő tart én a nyakában csimpaszkodva himbálódzom.

Eközben sírhatnékom támad, és ara gondolok, milyen magányos dolog megszületni, aztán arra, hogy milyen magányos dolog a szülés is, hiszen itt vannak, de nekem fáj, nekem kell szülnöm, egyedül, de a baba is egyedül van odabent, és mennyire rossz lehet kijönni, és utána az egyedüllét, az a változás, azok az éles fények. De csak annyit mondok, hogy milyen magányos dolog ez a szülés. Férjem pont úgy kezeli a helyzetet, ahogy kívánom, nem szól semmit, mintha nem is sírnék,mikor elmondom a mondatot, csak annyit mond, hogy ő itt van. A továbbiakban némán megy a függeszkedős játék, mikor jön a fájás odamegyek hozzá, ebből tudja, most felvesszük a pózt.

Azon is gondolkozom, ha ez most ennyire fáj, meg tudom e egyáltalán csinálni, hiszen még alig tartunk valahol, és még annyi hátra van. Talán császározni kellett volna mégis, de e gondolatot hamar elvetem, mert már tudom milyen az, és nem kívánok hasonlót megint, és ha most császároztatok, már lehet, hogy soha nem tudhatom meg, milyen is szülni. Tehát csináljuk a függeszkedős játékot.

Mindketten elfáradunk, az ő pólójából csavarni lehet az izzadságot, én is kimerülök. Megtalálom a labdát, letérdelek, a felső testem és a fejem a labdán nyugtatom. Mikor jön a fájás, hinbálom a csípőm, rugózom a labdán. Közben férjem a hasamra teszi a kezét, jó neki a meleg. Csak lent fáj, mint a heves menstruációs görcsök.

Bejönnek vizsgálni, már 3 cm. Megérkeznek a többiek, a dúla a bőrönddel, a szülésznő is befut. 7 óra körül lehet.

A dúla előkészíti a muskotályzsálya olajat, és bedörzsöli vele a keresztcsontomat, az orrom alá is tartja. Most éppen ez aktuális, mert 4-5 centinél járhatok. A fejem alatt a labdán a szoknyám, és csak zokni és egy póló van rajtam. A szoknya azért került le, mert a labda kellemetlenül gumis, és ráizzadok. Már nem érdekel, hogy alul semmi nincsen rajtam. Válaszolni is nehezemre esik a kérdésekre. A labdán fekszem, miközben rám rakja a szülésznő a CTG-t. A dúla kérdezi, minek ez, én mondom, nem akarom, zavar. A szülésznő szerint fontos, mert nagyon picike a baba, tudni kell, hogy van, és végig fent kell lennie a műszernek. (Három nappal a szülés előtt 2300 grammnak mérik az ultrahangon, konzíliumot is összehívnak, a szülés időpontját eltolják. ) Nagyon elkeseredem, de mégsem, mert inkább fáj. Jó pont a szülésznőnek, hogy a térdem alá rak egy szivacsot, ami puha, és nem fáj annyira a térdem. Eddig nem is éreztem, hogy fáj, csak most érzem, hogy nem fáj. Érdekes.

Kérek meleg borogatást a dúlától. Ő megmelegíti a száraz jeget, azaz vízforralóba vizet forral, és abba mártja az eszközt. Először pelenkába csavarja, de kiveszem, mert nem érzem elég forrónak. Pedig neki égeti a kezét, és mondja is a többieknek, nézzék meg, puszta kézzel megfoghatatlan, de nekem az esik jól, és nem éget meg. Zavar, hogy egyik oldalon a CTg, és vigyáznom kell rá, ne károsítsam meg az eszközt. Aztán egy idő múlva már a műszer sem érdekel, simán hozzányomom a forró párnácskát. Le van már ejtve a kórház gépparkja, és mindenki más.

Közben még hallom, hogy a szülésznőt idegesíti a rádióban levő műsor, én már jó ideje nem tudom, miről beszélnek, csak a zaj jut el. Jógás zenét rak be a dúla, de tőlem maradhatott volna a rádió is, persze ez talán kicsit ritmikusabb, jobban tudok lazítani rajta a szünetekben. Ismerem a zenét, és ez jó.

Megelégelem ezt a pózt. , elzsibbadok. Felállok, férjemhez megyek függeszkedni. Nagyon begyorsulnak a fájások, és irtó erősek, hamar elfáradok. Gondolom, hogy így gyorsan haladunk, de érzem, tartalékolni kell az erőt, ezért ismét lemegyek a földre, de a labdára most nem akarok, ezért leülök a földre és az ágyba kapaszkodom. A szivacsra lepedőt tesznek, mert az higiénikusabb, mert ugye alul semmi nincs rajtam. A labdára is lepedő kerül a szoknyám helyett, hátha visszamegyek rá majd. Vissza is megyek. Közben sötétedik. Sőt már sötét is van teljesen. Rájövök, ha a fájás alatt kiabálok, és annyira hangosan teszem, mint amilyen a fájás, akkor könnyebb. S mivel már nem érdekel semmi, ezért ordítok, hogy áááá a fájások alatt. Ha nem tenném, nem tudnám a dúla utasítását teljesíteni, miszerint ne szorítsam össze a számat, mert a száj és a méhszáj spirituális kapcsolatban vannak, és lassabb a tágulás csukott szájjal. Meg így a légvételeket is jól tudom csinálni, mikor kiabálok biztosan kilélegzem, és így magamtól tudom a ritmust. Előtte férjemet kértem, hogy segítsen tartani a lélegzetek ütemét, lélegezzen velem, de ezt mindig elfelejtette, és már utáltam kérni, és mondani, hogy csinálja, pedig a végén csak nyögtem egy fél szótagot a lélegzés szóból. Na, a visítással minden megoldódott.

Közben vizsgálnak, ehhez fel kell feküdni az ágyra. Vizsgálnak 4 és 8 centinél. Ez maga a pokol, iszonyú felfeküdni oda a kínpadra, és még benyúlnak és jön a fájás, mert annyira jön, hogy nem tudnak a kettő között vizsgálni.

Érzem, hogy kakilni kell, jön a kitolás, mondják. Asztalra fel, és le se mehetek. A támlát viszont felállítják, hogy ne feküdjek. Miért kell fennmaradnom? Mert segíteni kell a babának, hiszenm picike, én ennyit értek, de a válasz , mint jóval később férjem elmondja, félnek, hogy nem tudnák elkapni a babát, ha állva tolnám ki. De felülök, felfekszem. Fura, nem is olyan vészes, lecsengnek a fájások, megszelídülnek. Úgy érzem, nem bírom tovább, nagyon elfáradtam, ezért a fekvésben, a fájások szüneteiben jól is esik pihenni kicsit most már. 10 óra körül van, mondják. Egyik lábam a dúla, másikat az orvos tartja, aki bejött időközben. Burkot repeszt, mondom minek, de nem értem a választ, csak annyit, hogy nem fog fájni, és kell a baba miatt. Legyen. Nem fáj, és a fájások teljesen szelídek lesznek az előzőekhez képest. Miközben a lábam tartják, és egyik oldalon a dúla, másikon a doktornő fogja a kezemet, fájás alatt nyomok, de csak kicsit. Valahol megszületik egy baba. A kollega megelőzött mondja a doktornő, de nekünk sincs már sok. Persze, de én azt már nem bírom ki mondom én. Már nincs sok bíztat az orvos, meg tudom csinálni, és halkan, valami szép képet fest, de alig fogom fel, a hangja viszont megnyugtató, erőt ad. Kérdezem, hogy lehet minél előbb vége már, mert nagyon fáradt vagyok. Nyomjak, mondja, mert ha nem nyomok erősen, jön ki, de vissza is csúszik mindig kicsit a baba. Hát nyomok. Aztán egyik oldalon fekve öt nyomás, majd a másik oldalon, hogy segítsük a babát befordulni a szülőcsatornába. Mikor vissza állunk a lábfelhúzós pózba, férjem fogja már az orvos helyett a lábamat és a kezemet. Tartják a talpamat. Meg tudom már érinteni a baba fejét a hüvelyemben, mondják, benyúlok, érzem a fejét, nagy haja van. De nehezen jön kifelé. Nyomom, jöjjön már ki. Végre félig kint van a feje. Megfogom. A szeme már kint van, megérintem a szemhéját, csukva. Aztán egészen kijön a fej a következő fájás alatt. A fájás végén már nem szabad nyomni. Kicsit égető érzést is érzek. Kint és bent lét határán, mondják az orvosok. Az egyik keze magas tartásban van, a jobb, mondja a szülésznő. Aztán jön az egész test is már a következő nyomással. Ennek a végén sem szabad nyomni már.

Kibújt, megvan, elvágják a zsinórt, veszik le a vért, előkerülnek a csövek a genetikai vizsgálathoz. Felsír a baba, kislány, de ezt már úgyis tudjuk, csak akkor kérdezem ezt, mikor már a hasamon fekszik. A zsinór elvágása után már ott is van egy törülközőbe bugyolálva. Nem látom jól, mert félhomály van, csak egy kis lámpa égett egész idő alatt, de nem is kell, megtapogatom. Gyönyörű.

A méhlepény sok idő még, kérdezem. 15 perc mondják, ja, már itt is van. Hamar megérkezett mi tagadás, és nem is éreztem. Elvinnénk mondom. Rendben, közlik, és előveszünk egy zacskót neki. A köldökzsinórral együtt van.

Közben a doktornő nézi, hogy a hüvelyemből kis vér szivárog. A baba keze megsértette a hüvelyt, mikor kifelé jött, az volt az égő érzés is bizonyára. Kell oda pár öltés, de a gát teljesen épen maradt. Az öltések ki fognak hullani majd maguktól mondja a doktornő, nem vészes, kis plasztikai varrás csupán, amit végez. Ad kis érzéstelenítőt, de nemigen használ, kicsit fáj a varrás, de csak egy ampulla érzéstelenítő volt, így többet nem kapok. A dúla fényképez, de csak messziről, hogy az éles fény ne zavarja a babát, mármint a vaku, és a félhomály is azért v van, hogy a babának könnyebb legyen az átmenet. Nézeget, mondja a doktornő, közben meg békésen fekszik a hasamon. Két órát leszünk most itt. Közben a doktornő megnézi kézzel a császármetszés hegét, rendben van-e. Nem is érzem, mikor a vizsgálatot végzi. Minden rendben.

A babát lemérik, felöltöztetik a hozott ruhákba, a mi ruháinkba, amelyeket a bőröndből túrnak elő. Rajtam még mindig csak a póló van. Tegyük mellre a babát mondom. Segítsenek, mert mozdulni is alig tudok. Oldalt fekszem, a doktornő eligazítja a babát, és segít neki elkapni a bimbót. Közben magyaráz, hogy a baba fejének hátra kell hajlania, mikor a férfi sört iszik, hogy jó legyen a helyzet, hasunk egymás felé legyen. A baba rákap a mellre, és szívja. Fantasztikus. Közben egy hatalmas adag vér távozik alul a szopás hatására. Húzódik össze a méh.

Menni kell az osztályra, csak egy 4 ágyas szobában van hely. A babát külön viszik. Ez volt az egyetlen időtartam, amit a mai napig külön töltöttünk, és kb. 15 percig tartott. Kerekesszékkel vittek fel, előtte letisztítottak, és rám adtak egy eldobható bugyit egy betéttel, szintén az én holmimból.

A dúla szólt, amint lehet, hozzák a babát. Hamarosan hozták is, már az első éjjel együttt voltunk, és utána végig, még a fürdetésnél is ott voltam. Az első naptól kezdve csak az én tejemet ette a kicsi lány, és nagyon ügyes volt. Vasárnap estére a súlya a születéskori 1680 grammról 1590-re esett vissza, hétfő este is ennyi volt, míg kedd reggel már 1630 gramm. Haza is engedtek már kedden. "

Orvosomat, szülésznőmet és dúlámat bárkinek tudom ajánlani, aki kórházban szeretne szépen szülni.