2012.01.01.
Írónőcske
Üdv mindenkinek!
Átléptünk a következő, azaz 2012 -e s évbe, és lezárult ismét egy év.
Ez az év tartogatott számomra rosszat és jót is magában.Januárban korházban töltött hetekkel kezdődött az évem, de kb két és fél hét után újjult erővel vetettem magam bele az iskolai teendőkbe. Az ekkori félévem nem sikerült olyan fényesen, és próbáltam év végére javítgatni rajta, de nem nagyon sikerült. Májusban sikeresen letettem informatikából az előer hozott érettségit, ám nem sikerült ez se olyan jól, a várva várt jegy helyett egy fokkal kevesebbet kaptam. Ám ezt is ki akarnám javítani, a mostani három tantárgyból valóérettségi után jövőre meg fogom csinálni mégegyszer, s remélem akkor már jobban fog sikerülni. Tanúi lehettetek, hogy nyáron milyen sok táborban és kalandban volt szerencsém, s ezzel sok új ismerősre, barátra tehettem szert. Szeptemberben elkezdődött az utolsó éven a közgázban is, de azonban már sokkal többet kellett tanulni, mivel bejöttek az ismétlős órák, s már a tételeket is gyártani kellett. Emellett verseim is gyarapodtak, mivel ha jól számolom három új verssel egészült ki eddigi csokrom, s a könyvem is sok új oldallal gyarapodott. Ám könyvem terjedelme még most sem haladja meg azt a tervezett oldal számot, amivel már ki tudnám adni, s tervben van egy másfajta témájú könyv írásának kezdete is. A jövő sok mindent tartogat magában, hiszen ott van januárra a csillag születikes meghallgatás, júniusra az érettségi, s még sok - sok dolog amit elterveztem. Ne aggódjatok, hiszen életemnek fontos pontjairól hallhattok majd ti is, hiszen erre az olvalra való bejegyzéseimet nem fogom abba hagyni. Igaz, hogy már átléptünk az új évbe, de aki rendszeresen vagy csak néha szokta olvasgatni bejegyzéseimet annak Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok!