Az elmúlt néhány napom, mozgalmasra sikeredett, de nem bántam egyáltalán.

Még a múlthéten felkérést kaptam Egyházunk Siketmisziójának vezetőjétől, hogy szolgáljak velük együtt pécsen, a Református Általános iskolában és Gimnáziumban. Mivel a Vakmisszió vezetése elengedett, így örömmel válaltam el a felkérést. Mindig szerettem a kihívásokat, az újabb szolgálati lehetőségeket.

Kedden indultunk pécsre, ám előtte délelőtt, Hádésszal is gyakorolhattam, Mia felügyelete alatt. Hádész nagyon ügyes volt, immár a Nyugati környékén mászkáltunk. Ragyogóan dolgozott Hádi, szépen kerülgette az embereket, majd a metrónál történő állólépcsőzés sem okozot neki gondot.

Délután elindultunk aztán a siketmisszió kisbuszával Pécsre. István barátom is jött velünk szolgálni, aminek külön örültem, mert már régen találkoztunk. Szerencsésen meg is érkeztünk szálláshelyünkre, mely a gimnázium kollégiuma volt. Megtörtént a szokásos kipakolás, terepszemle, majd elérkezett a vacsora ideje. Kellemes meglepetés volt, hogy sűlt hekket kaptunk, franciasalátával. Alapvetően nem szeretem a franciasalátát, de ez most egész ízletesre sikerült, a halról nem is beszélve.

Vacsora után, néhányan felkerestünk egy kisebb sörözőt, ahol én ásványvízet, a többiek sört fogyasztottak. Mivel egész kellemes idő volt, kiültünk a helység előtti padokra. A beszélgetés kellemessé tette az amúgy is símogató tavaszi estét. Úgy határoztunk aztán, hogy elindulunk vissza szállásunkra, mert reggel hatkor bizony kelés volt könyörtelenül.

Másnap reggel rövid zuhanyzás után, reggelizni indultunk Istvánnal. Reggeli után gyors fogmosás következett, majd rohantunk is az aulába, mert kezdődött az első kemény nap. Szolgálatom lényege abban állt, hogy a gimisek csendesnapján, a kibocsájtó Istentiszteleten Igét hirdessek, valamint előtte előadást kellett tartanom a Vakmisszióról, majd kiscsoportos beszélgetések során további előadásokat tartottam a látássérültek mindennapjairól, segédeszközeiről. Az igehirdetés előtt izgultam kicsit, mert nagyjából 200-250 ember számára kellett közvetítenem Isten üzenetét. Áhítatom alapja a virágvasárnapi történet volt. (lk 19, 28-41.)

a szolgálatok után megebédeltünk, majd szabad foglalkozás következett. Mi Istvánnal, a pihenést választottuk, mert kellett az erő a mai szolgálathoz is.

A mai napon, az általános iskolásokat engedte el szünetre az iskola, de most nem kellett alkalmat tartanom, csupán előadásokat kellett tartanom. A szolgálat után ebéd következett, majd gyors összepakolás és irány haza.

Alapvetően jól éreztem magam nagyon, szolgatársaimmal is öröm volt együtt lenni. Holnap vár még rám egy kántori szolgálat, a Misszió nagypénteki istentiszteletén.

Csapongok az események között, de ezt bátran betudhatja a kedves olvasó, a fáradtságomnak.

Hétfőn eljött a rettegett nap, megtudtuk Don szövettani vizsgálatának eredményét, valamint megtörtént a varratszedés is. Sajnálatos módon, a szövettan is azt igazolta, amit a szemész már előre megmondott nekünk, a daganat rosszindulatú volt, nagyon agresszív. Az orvos szerint ugyan sikerült eltávolítani, de kiújulhat bármikor. Azt javasolta, hogy vegyük fel onkológussal a kapcsolatot, adott is egy elérhetőséget. Az onkológus fogja megmondani, hogy érdemes-e még Dont további beavatkozásoknak kitenni, avagy jobb lenne neki, ha kis segítséggel elaludna szépen. Hétfőn sajnos egy azonnali műtétre is szükség volt, ugyanis a plasztikázott területen, a szőr elkezdett befelé nőlni, ami azt eredményezte, hogy megsérült a szaruhártya. Felvarrták tehát a szemhéját, hogy a szaruhártya regenerálódhasson, tehát most nem lát a ball szemére. A gallér is marad még két hétig, majd varratszedés, eközben konzultálok az onkológussal is. Nem tudom, hogy mi lesz a vége ennek, de csak azt remélem, hogy minden úgy alakul majd, ahogy Donnaka legjobb. Az emberi önzőséget itt most félre kell tenni, bármilyen nehéz is.