2012.04.24.
bcs
Meghalt Harcz Eszti. 17 éves volt. A bajai Szent László Gimnázium 10. osztályába járt. Hirtelen távozott.
Temetése 2012. április 28-án, 14 órakor lesz az öregcsertői temetőben.
Ennyi, címszavakban. Ehhez gondolatban hozzáteheti mindenki amije van. Emléke, érzése, fájdalma.
Az én emlékeim egészen kicsi korából őrződnek. Tanítványom volt kis elsősként, a Vakok Óvodájában.
Érzések is maradtak bennem abból az időből: szerettem, hogy olyan csendes, halk, de nem néma, hanem sokat mondóan, sejtelmesen szótlan. Mindig úgy éreztem, hogy van egy nagy titka, amit élete árán sem mondhat el senkinek.
Lehet, hogy mégis elmondta?
Sokat adhatott volna még a szeretteinek.
Kár, hogy egy darabig nem fogunk találkozni vele.
Hozzászólások
Eszter ma lenne 18 éves. Sajnos nem érhette meg,hogy nagykorúvá váljon. Nagyon nehéz elfogadni,hogy nem lehet velem!!! Nyugodj békében Kislányom!!!!
Nem tudom, ajánlhatok-e ilyet és talán páran megvetnek majd érte, de nekem segített...
Az eset után belemélyedtem, többször is elolvastam A. J. Christian - Mit Keresett Isten A Nappalimban című könyvét. Ebben többek közt magának a halálnak a létezéséről is szó van, az élet nagy kérdései is meg vannak említve, kitaglalva, átértékelhető formában azok számára, akik erre valóban vállalkoznak vagy éreznek magukban annyi késztetést, hogy megváljanak a világ által beléjük ültetett normáktól...
Ajánlani tudom csak, nálam a könyvei gyökeres életfelfogás-változtatást hoztak, főleg a nehezebb időszakokra...
Ahogy telnek a napok,úgy egyre nehezebb feldolgozni azt a hiányt,amit Eszter hagyott maga után! Még mindig nem tudom felfogni,hogy emberi mulasztás miatt egy ilyen fiatal élet véget érjen!!!!Még Élnie kellett volna!! Egyszerűen hihetetlen,felfoghatatlan! Nem tudom,hogy leszek képes feldolgozni! Lehet,hogy sehogy!
Köszönöm!
Kedves Tina!
Köszönöm válaszod, megrendülve és mély együttérzéssel olvastam. Felháborító és hihetetlen, hogy ez a XXI. században még mindig megtörténhet! Eszti, így ismeretlenül is, nyugodj békében!
Orsi
Eszter 17 éves,vak lány volt. A balai Szent László Ámk 10.osztályos tanulója. Egy rosszullétet követően bekerült a bajai kórházba,ahol nem körültekintően figyeltek oda rá az orvosok. Sajnos mire Szegedre került,már nagyon késő volt! Eszter a szegedi klinikára már úgy került,hogy gyakorlatilag agyhalott volt,és már nem tudtak segíteni!
Édesanyja
Sziasztok!
Ez így nagyon sejtelmes és még így is átélhető és fájdalmas. Én sajnos nem ismertem Esztit. Ki volt ő valójában és mi történt vele?
Üdv!
Orsi
Köszönjük!
Én e kicsiny (saját alkotású) verssel emlékezem meg Róla...
Óda a halálhoz
Sivár, de úr, elragadván
Lelkeket visz, űrt teremt,
Lágy csönd honol, s tudván: véle
Szembeszállni nem lehet...
Lelkekhez, kik eljövendőn
Jobb világra vártanak
Álnokul, ím lágy hang hallik
Így szól - menj hát - s elszalad
Szeméből, ki érző lelkek
Fájdalmával tudni bír
Könnyet hullat, mert az emlék
Síri csöndként elkísér...
Vége immár, nékünk mégsem
Bár ne volna fájdalom,
Kínzó árnyak, mért követtek
Sors-kövezte útakon?
Megnyugvás csak, mit kívánva
Arra kérünk, Istenünk,
Óvó kézzel, ránk vigyázván
Őrizd lényét meg nekünk!
(2012. április 24.)
Szomorú, hogy ilyen fiatalon meghalt.
Őszinte részvétem a gyászoló családnak.