Tegnap küldtem be hosszú idő után újabb bejegyzésemet. Most ismét gép elé ültem, mert eltökéltem, hogy fojtatom a blogírást. Akkor csapjunk a közepébe!
majdnem két héttel ezelőtt hívtak fel a kutyaiskolából, hogy a Kossuth rádió készít egy riportot az akadálymentesítésről. Kértek egy olyan embert, aki kutyával közlekedik. Momóék rám gondoltak, és ez nagyon-nagyon jól esett. Nagy megtiszteltetés. Örömmel vállaltam el. A rádió munkatársa fel is hívott a múlt héten, amikor meg is beszéltük, hogy ma talákozunk reggel kilenckor a Deák téren. El is jött a mai nap, és kilenc után nem sokkal ott is voltunk athosszal. Marcsi is megjelent, ő volt a riporter. Az elképzelés az volt, hogy Athosszal látogassunk meg egy bevásárlóközpontot, és néhány éttermet. Az első akadály a Deák téren a mozgólépcsőkön való feljutás, illetve az átjutás a másik metróhoz ugyancsak mozgólépcsőn.
Amikor egy alkalommal a Keletiben voltunk vicával, akkor tudtuk meg a forgalmi személyzettől, hogy a falon található egy piros gomb, amit meg kell nyomni, hogy ha segítséget szeretnénk kérni például azért, hogy állítsák le az egyik mozgólépcsőt. A gomb lenyomásával egy időben beszélni is kell a forgalmi ügyelettel. Nos, mi ezt meg is tettük. Megnyomtam a gombot, és elmondtam, mit szeretnénk. A forgalmi ügyelet dolgozói nagyon készségesek voltak, azonnal jöttek is, hogy leállítsák számunkra. Leállították a felfelé vezető lépcsőt, majd azt is, amelyiken a másik metróhoz tudtunk lejutni.
Igazán boldog voltam, hogy ilyen normális a hozzáállás, a deák téren ugyanis már volt rossz tapasztalatom jó pár évvel ezelőtt. A pillangó utcánál leszálltunk, majd bementünk a Tescoba. Gond nélkül bejutottunk úgy, hogy Athosz vezetett. Beültünk egy kávézóba, ahol semmi gond sem volt. Nagy meglepetésünkre még egy fekete labrador csengőjét hallottuk meg, aki úgy szintén vakvezető kutya volt. Egy asztalnál helyet kerestünk, miközben rendeltünk egy kávét Marcsinak, én magam pedig egy forró csokit ittam. Athosznak még sonkát is akartak hozni, amit kedvesen vissza kellett utasítanom, mivel én nem szeretem ilyen dolgokkal etetni őt. A pincérlány nagyon megértő volt, és ez is örömmel töltött el, hogy nem volt erőszakos. Marcsi eközben kérdezgetett sok mindent, miközben a diktafonja is, amivel készíti a felvételeket be volt kapcsolva. Athosz példásan, nagyonfegyelmezetten viselkedett. Majd, miután végeztünk, kimentünk, és zöld területet kerestünk Athosznak, majd lecsatoltam a hámot, és egy autómata pórázt adtam rá, amin öt méterre ki tudtam engedni. Mivel elés sok elszórt kaja volt a területen, és nem volt túl sok időnk, ezért döntöttem úgy, hogy flexin engedem el a kis lurkót, jóllehet igen jó a behívhatósága. Az is tény, hogy nem volt túl nagy a terület, ezért is úgy ítéltem meg, hogy inkább flexin engedem el. Athosz hamar elvégezte a dolgát, Marcsi pedig egy zacskóban, amit a táskámból vettem elő, össze is szedte az aknát, amit a kis kamaszom kipakolt. Majd következett egy étterem, ami nem volt messze. Bementünk, és semmi gond sem volt. Viszont szorított a szükség, ezért gyorsan asztalt kerestünk, majd leraktam Athoszt helyben maradásban, és az étterem egyik munkatársa el is kísért a mosdóhoz. Útközben megkérdeztem, hogy előfordult-e már az, hogy éttermükben vakvezető kutya volt. Ő azt válaszolta, hogy nem. Látássérült vendégük van egy rendszeresen, de ő nem kutyával közlekedik. Ennek tükrében még inkább szimpatikus volt a hozzáállásuk. A mosdóból visszatérve örömmel konstatáltam, hogy Athosz szépen helyben maradt. Ismét beszélgettünk Marcsival, miközben ittunk egy üdítőt.
Marcsi sok mindenről kérdezett: munkáról, kutyáról, családról. A beszélgetésben többször is kiemeltem, hogy optimista életszemléletem alapja az, hogy ismerem istent, hogy keresztény vagyok. Miután beszélgetttünk, elindultunk a stadionok felé, ahol még együtt szálltunk fel az 1-es villamosra. Marcsi leszállt a népligetnél, én pedig végigmentem a lágymányosi hídig, onnan pedig besétáltunk. Kettő körül értem be a munkahelyemre. Athosz fantasztikusan dolgozott, és olyan tempót diktált, amit még tőle nem igen láttam. Magabiztosan, igen határozot iramban vezetett, úgy, ahogy Ike fénykorában. Öt körül eljöttem a cégtől. Athosz gyors vezetési stílusa fojtatódott, teljesen meg voltam lepődve, hiszen eddig ahhoz voltam szokva, hogy inkább lassabban visz. Úgy látszik egyre magabiztosabb. Örömömet tetészte az, hogy a gyors iram ellenére a jelzései a lépcsőknél és a buszmegállónál félelmetesen pontosak voltak. Nagy hálát érzek a szívemben az én drága teremtőm iránt, aki egy ilyen lénnyel ajándékozott meg.
Miután kőbányára értünk, elengedtem a srácot a kutyafuttatóban, majd hazamentünk. Levettem a hámot, a pórázt a nyakörvet, és Athosz a lakásban hatalmas pörgésbe kezdett! Sugárzott a boldogságtól, és evés előtt egy hatalmasat játszott!
Igen eseménydús volt a mai nap tehát. Holnap munka után bibliakörre megyünk újpestre. biztos, hogy nagyon áldásos lesz.