hallótávolságon belül

Rock Suli

Hali újra mindenkinek
Minden hónapban szoktam bemenni a Debreceni Fehér bot alapítványhoz egy beszélgetős (szpiho) órára, és ott hallottam, hogy van Rock suli, és nem is messze található. Azon az utcán (Széchenyi u.), ahol a Busz állomástól a Főtérre (Piac u.) szoktam sétálni, abból nyílik a halköz, és ott van vala merre. Nagyon meg is röültem, amikor az utazó tanárom mondta, hogy elfogunk oda látogatni, mivel a metál bandához (ami még nincs felfüggesztve) tudnék keresni tagokat. Szóval és tettel, azaz ma hatodik óra után a fél 2 - es busszal bedöcögtem Debrecenbe, és a megállóban már várt Katiak néni, és vele mentünk el a sulihoz, mivel az útvonal még nagyon új. Épp akkor ért oda az iskola vezetője is, és vele jártuk be az iskolát. Ez az épület, ahol most a Rock suli van régen egy iskola volt, és nem csak a mostani rock suli működik itt, hanem még kézműves foglalkozások, egy nag információs fülke, és egy nagy kávézó is, szóval olyan dolgok, amik a fiatalságért vannak. Aki nem tudná, hogy a Rock suli mi lenne annak röviden sé tömören egy zene suli. Az épületben a közlekés nagyon tetszett, mivel nagyon akadály mentes, a fal mellett volt egy cső, amit én most fogva mentem előre, meg a mozgás sérülteknek lift is. Először is megkérdezték tőlem, hogy milyen hangszerek érdekelnének, és nagyon megörültem, hogy végre a közelben is lesz jó nem zongora, de szintetizátor tanár. Először az ének tanárhoz mentem, és előtte kellett énekelnem, amin nagyon izgultam. A kedvenc Turbulensed számomat énekeltem el neki a Shout up 2000 - et, és utána még hangokat kellett eltalálnom,meg vissza keltet énekelnem a leütött zongora billentyűjével leütött hangokat is. Nekem nem mondta el, de hallottam, amikor a többieknek mondta, hogy jó hangom van, amit még lehet formálni. Ez után jött a szintetizátor, amin a Halott menyasszony meséből hallott kedvenc zongra részletemet próbáltam eljátszani, csak szerintem nem volt jól behangonva. Voltak olyan billentyűi amit kicsi erővel nyomtam le és nagyon hangosan szóltak, és voltak olyanok amiket nagy erővel ütöttem le és nagyon halkan szóltak. A szintetizátor tanár észre se vette a bal kezem gyűrűs és kis ujját, csak a következő helyszín tanára. Ez után mentünk a dob terembe, ahol egy dob felszerelés mögé beültem, és ki is próbálhattam, de ezt a hangszert egyáltalán nem ajánlották. HOgy miért is? Amikor fogtam a dob ütőt a tanár észre vette, hogy milyen fura a két utolsó ujjaim, és igen, az ütőt se tudtam rendesen megfogni. A hangszerek után már csak az adatokat vették fel, és indultunk is vissza fele a busz állomásra.