2009.08.10.
orschie
Sokat beszélgettünk már arról látássérült társaságban, hogy hogyan szoktunk vagy szeretnénk kikapcsolódni, nyaralni, szórakozni, sportolni vagy művelődni. Hamar kiderült, hogy vannak köztünk, akik úgy vélik, ez kizárólag látó emberek társaságában, az ő segítségükkel valósítható meg, mások viszont akár egy egyhetes nyaralásnak is bátran nekivágnak szintén látássérült barátjukkal vagy párjukkal egy teljesen ismeretlen helyen is. És ugyanezen beszélgetések kapcsán szembesültünk azzal is, hogy mit gondol rólunk az átlag ember. Sokan tudják, hogy a Vakok Szövetségének van balatoni üdülője, még az sem ismeretlen az emberek többsége előtt, hogy a fogyatékos emberek szervezetei időnként szerveznek nyaralási lehetőséget, táborokat vagy kirándulásokat tagjaiknak, lakóiknak, stb. De hogy egy vagy több vak és gyengénlátó ember saját elhatározásból és saját szervezésben útnak induljon! Hát, ez sokak számára meredeknek, netán egyenesen kivitelezhetetlennek is hangozhat. Pedig a valóság gyakran ez. Az ilyen útnak indulások aztán általában remekül sikerülnek, de szinte elkerülhetetlen, hogy apróbb félreértések, problémák ne adódjanak.
Jómagam kaptam már vakságomra hivatkozva mozgássérültek számára akadálymentesített szobát, ami a szokatlan formájú és elhelyezésű berendezési tárgyaival, a hiányzó törölközőtartóval, a furcsa alakú és meglehetősen alacsony mosdóval, a magasított toalettel és a függöny nélküli, a padlóval egy szintben lévő zuhanyzóval gyakran igencsak kényelmetlen volt számomra. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy ez a "segítség" jó szándékkal érkezett, mint ahogy sok más esetben is megtapasztalhattam, hogy az emberek alapvetően segítőkészek irányunkban. Ezért annak megmutatása vált számomra fontossá, hogy tudnánk mi, látássérültek segíteni az átlag embereknek abban, hogy ők jól tudjanak segíteni nekünk, ha úgy hozza a szükség.
Aztán 2008. karácsonya táján pályázati referensként felfigyeltem egy pályázati lehetőségre, melynek keretében turisztikai szolgáltatások akadálymentesítésére, illetve a turisztikai szolgáltatásokat nyújtó személyek és szervezetek képzésére, szemléletformálására lehetett forrást szerezni. A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) tehát benyújtotta és meg is nyerte a pályázatot, melynek keretében többek között egy tájékoztató kiadvány elkészítésére is vállalkoztunk.
Úgy gondoltam, hogy több szem többet lát, még ha a tulajdonosaik maguk vakok is, ezért egy körlevélben igyekeztem megnyerni az ügynek a vakok hazai szervezeteit. A kiadvány elkészítését műhelymegbeszélések keretében terveztük megvalósítani, az első alkalommal mintegy 15-en vettünk részt az ötletbörze jellegű beszélgetésen. A csapat olyan látássérült szakemberekből és önkéntesekből állt, akik tapasztalattal rendelkeznek a vak és gyengénlátó emberek érdekeinek, igényeinek képviseletében, de ami ennél is fontosabb, akik maguk is szeretnek utazni, szórakozni, szívesen ismernek meg új helyeket és embereket, nyitottak az új élményekre, és fontosnak tartják, hogy sorstársaik is élhessenek a mindenki számára nyitva álló lehetőségekkel. Nagyon rugalmas, fiatalos lendületű csapat jött össze, akik egy emberként ügyüknek érezték a turisztikai szolgáltatóknak szóló tájékoztató kiadvány létrehozását. A projektben együtt dolgoztak a vak és gyengénlátó emberek egyes megyei egyesületei (Szabolcs, Szolnok), a Gyengénlátók Általános Iskolája, a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete, a Siketvakok Országos Egyesülete, az Összhang Alapítvány és a Szépművészeti Múzeum Múzeumpedagógiai Osztályának vezetője is, aki látóként is lelkesen, nagy ügybuzgalommal és példás segítő szándékkal állt az ügy mellé.
A kiadványt eredetileg egy pár oldalas kis szösszenetnek szántuk, de ahogy folyt a beszélgetés, ahogy születtek az ötletek, egyre inkább kezdte kinőni magát, végül egy A/5-ös, 24 oldalas füzetkét kaptunk. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a tájékoztató legyen színes, fotókkal illusztrált, esztétikus, valami olyan, amit az ember érdeklődéssel vesz kézbe és kezd fellapozni. A külcsín mellett persze fontosnak tartottuk a tartalomban megjelenő szemléletmód kialakítását is. Legnagyobb értékének azt tekintettük az anyagnak, hogy abban nem szakemberek, nem gyógypedagógusok, nem érdekvédelmi vezetők, hanem maguk a látássérült emberek szólnak az olvasóhoz, ezt jól kifejezi a kiadvány nyelvhasználata is. Nagy hangsúlyt helyeztünk az alig- és gyengénlátó emberek és speciális igényeik megjelenítésére, az ő segítésük mibenlétének meghatározására, illetve arra a tényre, hogy mi, látássérültek nem vagyunk egyformák, mindannyian más módon igénylünk segítséget. Ennek megfelelően az olvasó kevés konkrét "receptet" kap a kiadványból, azonban sok szituációt jelenítünk meg, illetve folyamatosan arra biztatjuk az olvasót, hogy merjen közeledni a látássérült emberhez, merjen kérdezni tőle és legyen képes elfogadni a válaszokat.
A kiadvány célcsoportjának természetesen azokat a turisztikai szolgáltatókat tekintettük, akik nap mint nap találkoznak a vendégekkel, így bármikor lehet dolguk látássérült ügyfelekkel is. Egyaránt fontosnak tartottuk a szállodák, éttermek, gyógyfürdők, sportlétesítmények, kulturális intézmények és szabadidős központok munkatársainak megszólítását, ennek megfelelően a tájékoztató ezeknek a létesítményeknek külön fejezeteket is szentel. Úgy gondoltuk, hogy egy ilyen kiadványnak túl kell mutatnia a látássérültek segítését bemutató számos tájékoztató tematikáján, ezért a helyes vezetés, az aláírás, a pénzkezelés és más hasznos apróságok mellett foglalkozunk a környezet megismertetésével, a múzeumlátogatás "szabályaival", a sportlétesítmények használatának lehetőségeivel, stb. A kiadvány végén további hasznos információk is segítik az érdeklődő olvasót: szak- és szépirodalmi ajánlónk mellett hasznos honlapok gyűjteményét is kínáljuk nekik.
A tájékoztató füzet 1000 példányban készült el, célunk, hogy azt a készítésben közreműködő és más érdeklődő szervezetek segítségével országos szinten is terjeszthessük. A kiadványból igény esetén a VGYKE szívesen ad át példányokat. Az anyag kép- illetve szöveges formátumban is elérhető és letölthető az alábbi linkekről:
www.vgyke.com/letoltes/segithetunk.doc
www.vgyke.com/letoltes/segithetunk.pdf
A programot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatta.