hallótávolságon belül

Sokoldalú programsorozat 1. Edsharp -a vakbarát szövegszerkesztő

Úgy gondolom, ez a program méltán beleillik a sorozatba, hiszen rengeteg mindent tud. Ennek egyik nagy hátránya, hogy nem egy esti olvasmány a dokumentációja, aminek főképp a tömérdek új információ lehet az oka. Az Edsharp egy nyílt forráskódú, felhasználóbarát szövegszerkesztő, mely sokak életét könnyíti meg kényelmi funkcióival. A program teljesen akadálymentes, így ezentúl nem kell szenvedni a különböző fejlesztői környezetek és szövegszerkesztők csilivili felületével. A program c# (C sharp) programnyelvben íródott, a forráskód megtalálható az Edsharp mappájában. A kód áttanulmányozása sem egy egyszerű eset, hiszen az egész cirka 11600 sorból áll.
Már a telepítés végén is bejelölhetők plusz kiegészítők, ide tartoznak a Jaws scriptek, ugyanis pár funkció megbeszéltetése a Jaws programmal csak így volt lehetséges. Konkrétan nem tudom, hogy mikhez kell, de a scriptek megléte nélkül is sok funkciója használható probléma nélkül a programnak.

A program elindításakor egy normál szerkesztőablakba kerülünk, ahol a legtöbb már megszokott szerkesztési parancs elérhető, olykor kicsit felturbózott funkciókkal. Csak hogy néhány példát említsek, ha csak egy sort szeretnénk a vágólapra másolni vagy kivágni, elég ráállni a sorra a kurzorral, és megnyomni az alt+c vagy alt+x billentyűparancsok egyikét. Ilyenkor a megadott sor a vágólapra kerül. Egy másik kényelmi funkció lehet (bár olykor zavaró is tud lenni), ha a vágólapon lévő tartalom végén nem üres sor található, akkor a kijelölt sort hozzáfűzi a program a szöveghez. Természetesen a már jól megszokott control+c/control+x billentyűparancsok is élnek, de van egy harmadik formája is a kijelölésnek. Az NVDA-t használóknak már nem újdonság a kijelölési kezdőpont és végpont beállítása. Ez annyit takar, hogy egy megadott billentyű lenyomásakor a program megjelöli a kurzor alatt lévő szöveg helyét. Ezután csak el kell mennünk a kijelölendő szöveg végére anélkül hogy a shift gombot használnánk, ahol egy másik billentyűparancs lenyomásával beállíthatjuk a szöveg kijelölésének végét. Ekkor nincs más dolgunk, mint hogy eldöntsük mit akarunk kezdeni a kijelölt résszel (másolás, kivágás, törlés, stb). A programban a kijelölés kezdetét az f8 billentyűvel, míg a kijelölés végét a shift+f8 billentyűvel tehetjük meg. A teljes szöveget is egy nagyon praktikus paranccsal, a control+f8 lenyomásával másolhatjuk vágólapra (ekkor semmit nem kell kijelölni). A problémák elkerülése végett, bekapcsolható a "csak olvasható" üzemmód, vagyis ekkor nem szerkeszthető a fájl, ezt a ctrl+f7 billentyűparanccsal tehetjük meg, természetesen a funkció kikapcsolására is van lehetőség a ctrl+shift+f7 billentyűparanccsal.
Nagyon tetszik, hogy ha egy szövegrészletre keresek, rögtön bemondja ha nincs találat, ha van, az elsőre ráugrik. Kicsit zavaró lehet elsőre, hogy mindenféle műveletet szövegként is közöl (ctrl+s =save, kijelölésnél selected, stb.), de megszokható. Természetesen ez is kikapcsolható a ctrl+shift+X billentyűparancs lenyomásával.
Rengeteg egyéb szerkesztési parancs létezik még, de mivel a bejegyzés csak egy rövid bemutatás szeretne lenni, ezért ezekre már nem térek ki.
Lehetőség van tartalom jegyzék elkészítésére egy szövegfájlból, ehhez csak pár meghatározott formátumot kell használni. Minden fejezet végén egy tíz - (mínusz)-ból álló sor zárja le az adott részt. Egy új rész előtt meg kell nyomni a ctrl+entert. Ekkor beírhatjuk a következő fejezetcímet. Ha a ctrl+page up vagy page down billentyűparanccsal lépkedünk, elhangzik az aktuális fejezet címe. A shift+f6-tal behozható a fejezetek listája. Az EdSharp dokumentációját megtalálhatja ilyen formában a program mappájában, edsharp.txt néven.
A program programozás közben is nagy segítséget nyújt. A konfigurálás olykor körülményes lehet (néha nem találja a fordítót, de ezt meg lehet adni a beállításoknál (alt+shift+c és alt+shift+m). Lehetőség van rögtön futtatni is a megírt programot (f5), a hibaüzenetet rögtön el mondja, és a hibás sorra ugrik. Ha beállítottuk a kellő programozási nyelvet a ctrl+shift+f5-tel, és létrehozunk egy új fájlt, annak a formátumában menti el. Ha valaki Pythonban programozik (ahol fontos a tabulátorral való behúzás), ellenőrizni lehet a behúzások (indentation) számát az alt+i billentyűparanccsal, az alt+shift+i megnyomásával ez minden sorban elhangzik. Az alt+page up-down billentyűparanccsal a következő és előző függvényre/osztályra ugrik.
A programban (ugyanúgy ahogy az újabb Jaws programokban) szerepel a kutatás funkció, amit az alt+shift+szóköz billentyűparanccsal hívhatunk elő. Ezek természetesen mind angol nyelvűek, de azért sokszor jól jöhet. Én csak a domain keresőt próbáltam ki, de személy szerint nekem nagyon lassú volt, és végül egy üres szövegfájlt adott eredményül.
Lehetőségünk van különböző matematikai műveletek elvégzésére, és a Latex kódok olvasására is. Ennek részletezésére ha van rá igény, egy másik bejegyzésben térnék ki.
Összegezve: Nagyon sok mindenre jó ez a program, de a nagyság átka itt is érvényesül. Egy szövegfájl megnyitása elég lassú, kb 6-7 másodpercig tart. Szerintem egy átlagos felhasználó a beépített funkciók nagy részét nem is használja, de mindenképpen szükség volt erre a programra. Én Jaws és NVDA képernyőolvasókkal próbáltam, a Latex kódokon kívül minden mást mind a két képernyőolvasó ugyanolyan jól olvasott. Ha értékelni kéne egy ötös skálán, a lassúság és egyéb hibák miatt 4/5-öt adnék a programnak.
EdSharp letöltése

Hozzászólások

Sziasztok!

Engem mint szövegszerkesztő érdekel esetleg a dolog. A kijelölésnél a kezdő és a végpont megadásával windows alatt most találkozok először, egyébként nem újdonság, már a korai 3.5-ös Norton Editor, a Microstar, a Dos edit, a Bingo, a PE2 és társaik régen tudták. Nekem legalábbis ez annó lényegesen kényelmesebb volt, mint a windowsban a shift le és fel, vagy akármerre nyilak.

Tök jó, akkor már megérte ide felraknom...

Szia Áron!

Én köszönöm, hogy felhívtad erre a programra a figyelmem, javasolni fogom a kollégáknak is.
Nem is annyira pici, de futtattam, még persze sokfélét át kell tanulmányozni, de én mindenképpen hasznát fogom venni!