2011.10.17.
Írónőcske
Helló mindenkinek
Sok sok osztály belüli szervezkedés és vita után eljött vége a szalag tűző napja.
Először is tekintsünk vissza az előtte lévő napra, ami a csütörtöki - koncertes naphoz képest nagyon sűrű volt. Reggel kontrollal kezdtem a napot, mivel az egyik betegségem miatt elég gyakran kell mennem kontrollokra. Utána gyorsan suliba, 6. órán pedig vissza az orvoshoz, ahol megtudtuk az eredmények. Hála istennek jók lettek, és négy hét múlva kell majd újra vissza jönni. Ez után otthon elkezdődött a nagy pakolás, takarítás, főzés. Én ebből annyira vettem ki a szerepemet, hogy beszedtem a ruhákat, utána az új ruhákat kiteregettem, megcsináltam a tartás mártást, a kukorica salit és a fasírtokat. Próbáltam még másban is segítgetni, de nem nagyon kellett. Másnap elég kárán keltem, mivel nyolc órára kellett mennem fodrászhoz. A fodrász ahhoz képest, hogy elég babrás hajat csinált nekem ahhoz képest egy óra alatt kész lettem, és még volt időm a fényképezés előtt haza menni. Tíz órára kellett menni a Szolgáltató házhoz, ahol a tablóhoz készítették a képeket. Amikorra odaértünk már az egyik osztály társam bent is volt a fülkében, de már mögöttem ketten vártak a sorukra. A fényképész hölgy nagyon kedves volt, de nem sok dolgom volt nekem se. Csak egy forgós székre kellett leülnöm, és a hölgy több pozícióba is beállított. Ez után elmentünk mamámért, és otthon még volt egy kis időm, hogy gépezzek egy kicsit. 11 óra körül kezdtünk el teríteni, de az asztal most a nappaliban volt, és mint a két része ki volt húzva, mivel elég sok vendéget hívtunk meg. Anya adogatta nekem a tányérokat én pedig bevittem, és próbáltam szépen elrendezni egymás mellé. 12 - kor érkeztek meg másik nagymamámék, előttük pedig pár perccel tesómék is. 1 óra körül kezdtem öltözni, anya még megcsinálta a sminkemet, és három negyed 2 - kor apa vitt el a Sport házhoz, mivel nekünk már hamarabb ott kellett lennünk. Nagyon jó érzés volt az, hogy amikor mentem be egymás után kaptam a jó bókokat: "De jó a hajad, De csini vagy" ... stb. Sikeresen megtaláltam az osztály többi tagját is, és együtt mentünk ki a hátsó udvarra, ahol még csináltak rólunk pár beállított fényképet. Még a héten megbeszéltem pár lánnyal, hogy majd csinálunk közös képet, de csak egy - két lánnyal tudtam. Három negyed három körül beálltunk, de nekem nem sokat kellett mozgolódnom, mivel ofővel mentem elöl. Kicsit féltem is, hogy lesz valami baj, de szerintem tök jók sikerült a bevonulás. Először az igazgatónőnek, igazgató helyettes úrnak, az osztály főnököknek, az A - soknak, majd végül nekünk túzték fel a szalagot. Elég sokat kellett várni addig, míg a nevemet szólították, és egy kissé el is zsibbadt a lábam. Ennek ellenére nem estem el, és ügyesen megkerülve ofőt tipegtem hátra Evus segítségével. A főpróbán úgy beszéltük meg, hogy majd egy sornak előrébb kell lépni akkor Betti szól, és ez így is volt, szóval semmit se rontottam el. Amíg a többiek öltöztek át a tánchoz engem már akkor leültettek egy székre, és onnan halogattam a zenéket, amire táncoltak. A táncok után ofővel újra bevonultunk, és elénekeltük az osztállyal közösen megtanult Demjén dalt. Nagyon meg voltam könnyebbülve, hogy végre vége, és mehetek haza. Otthon koccintattunk, és kaptam pár ajándékot is. Tesómtól szokásosan a gyertyához kapcsolodó ajándékot: egy olyan gyertya tartót amit fel lehet akasztani valahova, sé abban van maga a gyertya. Barátnőjétől, Bettitől egy karkötőt, anyum mamájától meg apum mamájától meg tesójától meg olyat amit én általában gyújtük, és végül valami hasznosra el is költök. Kb fél 7 körül indultak el, és az este további részét zene hallgatással töltöttem. Kicsit szomorú voltam, mivel az osztály többsége elmente valamerre bulizni, de nekem ez is jó volt.