A napokban szembesültem a ténnyel, mely szerint ez a bejegyzésem a századik. Talán nincs sok jelentősége ennek, de mégis elgondolkodtató. Több éven keresztül követhették a kedves olvasók életem hullámvölgyeit és egekig törő magaslatait. Minden élet egy film, mely pörög megállíthatatlanul. Rajtunk is múlik, hogy mivel töltjük ki a filmkockákat. Befolyásoló tényező nyilván az adott személy hite, meggyőződése is. Hosszan lehetne taglalni azt, hogy miként közelít meg egy adott problémát egy hívő és világi ember. Tovább lehet boncolgatni a szálakat abból a megközelítésből, hogy az illető keresztyén, vagy más vallású.
Vannak korunkban irányzatok, melyek próbálják összemosni a különböző vallásokat, hiszen úgymond egy Istent imádunk. Ebben hatalmas csapda rejlik, mert semmibe veszik Isten egyedüli, mindenható, megkérdőjelezhetetlen voltát. Nem szabad tehát kutyulni a vallásokat még akkor sem, ha késztetést éreznénk rá, hiszen a zsidó és hellenista hatások nem csak a kereszténységet érintették, hanem másokat is. Ezzel együtt nem mondható ki, hogy ugyanazt az Istent imádnánk, mint egy mohamedán embertársunk. A Biblia Isten egyértelmű kijelentése. Az már más kérdés, hogy mi emberek bizonyos dolgokat nem értünk, nehezen fogunk fel. Komoly tudással bíró professzorok fejtegetik a Biblia üzeneteit, ám gyakran csak a feltevések talaján mozognak, mert Isten teljesen nem definiálható emberi szókészlettel, fogalomvilággal. Ettől természetesen élő kapcsolatunk lehet vele, nem vonul el a világból, melyet megteremtett és igazgat.
Vajon akkor egy hívő ember mindig a topon van? Mindig megkapja a választ az adott problémára Istentől és meg is érti azt? Szó sincs erről. A hívő ember is ember, tehát esendő és bűnös természetű. Az, hogy problémák adódtak az ember életében nem Isten miatt alakult így, hanem kizárólag az ember engedetlensége okán. Isten ugyanis alapvetően jónak teremtette az egész világot, tehát magát az embert is. Legtökéletesebb jóként nem is alkothatott volna rosszat, hiszen lényével ellentétes dolgot tett volna. Az ember azonban szabad akaratot kapott, mert Isten nem bábokat teremtett. A döntés most is a miénk. Számtalan helyzet adódik, mely döntésre kényszerít bennünket. Nekünk kell mérlegelni, hogy milyen döntést is hozunk. Számomra fontos, hogy Istennek tetsző döntést hozzak. Természetesen ez nem sikerül mindig, de a törekvés még él bennem.

Miért írtam le ezt a kis elmélkedést ebbe a blogba? Nos azért, mert az elmúlt száz bejegyzés során sok olyan élethelyzetet megosztottam az olvasókkal, melyek döntés elé állítottak. Talán sokan vitatták egy-egy döntésemet miközben olvasták a blogomat, de nincs is ezzel baj. Nem állítom, mert nem is állíthatom, hogy mindig jó döntést hoztam. Az bizonyos, hogy törekszem keresztyén emberhez méltó döntéseket hozni. Önmagamtól kevés lennék, de mindenkor kérem Isten segítségét.

Vajon mi várható a századik bejegyzés után? Nehéz lenne jósolgatni, alapvetően értelmetlennek is tartom. Azt megígérhetem, hogy továbbra is az életem fogja íratni velem a bejegyzéseket. Nem kitalált történetek lesznek bejegyzéseim törzsében, hanem a kőkemény valóság. Tisztában vagyok persze azzal is, hogy egy blogban nem közölhető minden, valamint a formai jellemzők és a megfogalmazás is cizelláltabb egy blogban, mint akár egy személyes beszélgetésben, vagy egy papírra vetett naplóban, melyet általában önmagának ír az ember. A film tehát forog tovább, avagy életem regénye még mindig íródik. Ebbe a folyamatosan alakuló regénybe nyerhet betekintést az olvasó a továbbiakban is.