hallótávolságon belül

Szegregált vs. integrált, használható és/vagy esztétikus? - Hamarosan megújul a BKV honlapja

Hálátlan dolog valamit akkor véleményezni, amikor már készen van. És még hálátlanabb a feladat, ha ezt az ember nem öncélúan, hanem mások képviseletében, szakmai elkötelezettségből teszi. Hálátlan, mert ami már kész van, az kész van, még ha elvben és szóban ott is az esély és a lehetőség a változtatásra. A készítők, fejlesztők a leendő felhasználóktól és azok képviselőitől ilyenkor dicséretet, lelkesedést, de legalábbis elégedettséget várnak, a megerősítést, hogy jó munkát végeztek. Nem dicsérni, nem együtt örülni, hanem őszinte véleményt mondani már-már ünneprontás számba megy. Gyakran mégis ezt kívánja meg a szakma és a lelkiismeretünk.

Pénteken hívatlan vendég voltam, már nem először és bizonyosan nem is utoljára. Az információ, mint annyiszor, ismét kerülőúton, de szerencsére még épp időben érkezett. Az eredetileg péntek 13-án 13 órára tervezett egyeztetés mi másra is lehetett volna ítéltetve, mint hogy technikai okok miatt elmaradjon, ez volt az én szerencsém. Vagyis a mi szerencsénk.

Főnököm figyelmeztetett múlt pénteken, hogy a Mozgássérültek Budapesti Egyesületétől szóltak, hogy valami szeánsz lesz a BKV-nál. Mondta, hogy el kéne menni. Én akkor már vidéken voltam, de közben ki is derült, hogy a találkozót egyes meghívottak megbetegedése miatt új időpontra fogják összehívni.

Megjött a továbbított meghívó, kiderült, hogy a közlekedési vállalat a honlapját szeretné megújítani, vagyis már az új honlapját bemutatni. Gondoltam, ennek a fele se tréfa, ide szakember kell, úgyhogy már ment is tovább a meghívó az Informatika a Látássérültekért Alapítványhoz. A válasz pedig hamar jött: persze, menjünk együtt.

Hát, így keveredtünk Szatmári Péterrel péntek reggel 9 előtt pár perccel a hírhedt Akácfa utcai BKV székházba. Tárgyaló a harmadik emeleten, projektor, pogácsa, ásványvíz és BKV logós szalvéta, láthatólag minden a legnagyobb rendben. Ja, és több ember, mint amennyire én számítottam.

Legnagyobb meglepetésemre egy Jaws hangja fogadott a terembe lépve, hamar kiderült, hogy más látássérültek is vannak az egyeztetésen, amiről úgy tudtuk, hogy oda a vakokat meg se hívták, vártuk is, hogy majd nagyot néznek, hogy mit keresünk mi itt. Nem meglepő módon az MVGYOSZ két fiatal és érdekvédelemben tapasztaltnak nem mondható adományszervező munkatársával találkoztunk. Nem értettem, mit keresnek épp ők itt, és hogy én, mint elnökségi tag, miért nem tudok egy árva kukkot sem az egészről.

Péterrel volt egy fogadásunk, hogy az új honlapon lesz szegregált akadálymentes oldal, és egy megegyezésünk, hogy botrány lesz. Mindkettő lett.

Némi késéssel elkezdődött a prezentáció, amit Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója nyitott meg. Pár perces késéssel befutott a médiából is jól ismert Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) vezetője, a BKV felügyelő bizottságának FIDESZ delegáltja, ez utóbbiról egyébként csak később szereztem tudomást. Sejthető volt, hogy az ő jelenléte fogja ezt az eseményt megkoronázni.

A kommunikációs igazgató bevezetőjében elmondta, hogy a BKV jelenlegi honlapját egy utas- és felhasználóbarátabb változatra szeretné cserélni, ami a korábban már megkedvelt szolgáltatások mellett újakat is tartalmaz. Mivel a vállalat szlogenje szerint az utas az első, úgy gondolták, méltányos, ha az élesben történő indulás előtt kikérik bizonyos célcsoportok véleményét. Már ekkor megfogalmazódott bennem a később szerencsére az igazgató asszony által kimondott felismerés: talán ezt az egyeztetést pár hónappal korábban kellett volna megvalósítani. Hát, igen, nem én mondtam.

Az Informatikai Főosztály vezetője éppcsak hogy nekilátott a prezentálásnak, máris komoly nehézségbe ütközött, amikor a projektoron 800X600-as felbontásban, a képernyőről részben kicsúszva köszönt vissza a honlap. Na, ez kezdetnek már jó volt, gyorsan föl is jegyeztük. A prezentáció tehát valósághűbb lett, mint amilyennek szánták.

A főoldalon, mint ahogy vártuk, ott is volt az "akadálymentes" link pár legördülő menü illetve villogó és ki-beúszó flash társaságában, amikre később még jópár csípős megjegyzés érkezett. Egyébként ezeken a mozgó felületeken jelennek meg az aktuális információk, de ugyanitt láthatjuk a sajtótájékoztatók és más céges hírek anyagát is. Ez a kis szösszenet később még komoly koncepciós vitát váltott ki.

Amint az akadálymentes aloldalra terelődött a bemutató, Péter akcióba is lendült. A "szegregált" aloldal első látásra tartalmazott minden információt, ami a főoldalról is elérhető, de az ördög ugyebár mindig a részletekben rejlik. Az osztályvezető elmondta, hogy az oldalt kipróbálták egy beszélő programmal, de az nem derült ki, melyikkel, ez nem hangzott annyira biztatóan. Szatmári Péter analógiája szerint a BKV külön buszokat sem indít a vakoknak, ám a mozgássérülteknek igen, ahelyett, hogy mindenki számára kényelmes alacsonypadlós járatok közlekednének az egész fővárosban. Elmondta, hogy a mindenki számára használható honlapok elkészítéséhez a technológiák ma már rendelkezésre állnak, az Európai Unió pedig tervezi kötelezővé tenni a W3C WCAG 2.0 szabványának alkalmazását a közérdekű, közszolgálati honlapok esetében. Hozzászólásommal megerősítettem az elmondottakat, hozzátéve, hogy a menetrend és más tömegközlekedéssel kapcsolatos információk a vak és gyengénlátó emberek számára kiemelten fontosak, mivel nekünk a tömegközlekedés mellett nincs nagyon más választásunk, ha el akarunk jutni valahová. A menetrend és egyéb információk esetében elengedhetetlen a naprakészség, a folyamatos frissülés, amit tapasztalatunk szerint a külön akadálymentes honlapok eddig még sehol nem tudtak garantálni.

Az informatikus munkatársak legfőbb ellenvetése az volt, hogy a mindenki számára használható honlap a többségi társadalom részéről sokkal több kritikát fog kapni, csúnya és elavult külsejű lesz. Gondolni kell viszont az elavult rendszerrel rendelkező, a mobiltelefont használó vagy éppen az epilepsziás, a villogó és egyéb látványingerekre érzékeny felhasználókra is - vetette ellen Szatmári Péter. Ekkor jött segítségünkre a Fővárosi Önkormányzat egy munkatársa, aki bizonyította, hogy igenis lehet mindenki számára használható és egyben esztétikus honlapot készíteni, a Főváros is épp erre készül. Na, arra egyébként kíváncsi leszek, már nagyon várom. Az úrnak egyébként a design ellen is komoly ellenvetései voltak, ezen később még jót vitatkoztak.

Úgy tűnt, hogy érvelésünket legjobban alapelveink, mint az egyetemes tervezés, az integráció és az informálásra való törekvés következetes hangoztatása fogja elősegíteni. Persze nem papagáj effektusban kell gondolkodni, csak ébernek lenni, és ezt alátámasztó megjegyzésekkel fűszerezni a beszélgetést. Ez elég jól is ment.

Közben többek javaslatára folytatódott az új szolgáltatások számba vétele és bemutatása, és ekkor jött Vitézy Dávid a maga "kellemetlen" kérdéseivel. Kellemes csalódásként hatott rám ez a szimpatikus, jól kommunikáló, határozott fiatalember, aki láthatóan nem csak a levegőbe beszél, szavai mögött komoly felkészültség és hatalmas ismeretanyag volt. Engem meggyőzött, és úgy tűnt, a vállalati alkalmazottak is igyekeztek fontolóra venni egyes javaslatait. Kérdéseire jórészt az volt a válasz, hogy ezek a fejlesztés második ütemében valósulnak majd meg, így a mobiltelefonról elérhető változat, a menetrend információk összehangolása az aktuális forgalmi helyzettel, az egyszerűsített vonalhálózati térképek elkészítése, stb. Dávid végül arra jutott, hogy ezek szerint jelenleg csupán egy egyszerű design váltásról van szó, nem pedig komoly tartalmi fejlesztésről. Meglátása szerint az új honlap sokkal inkább politikusoknak, újságíróknak és hivatalnokoknak szól, akik természetesen korántsem fedik le a célcsoportként meghatározott teljes utazó közönséget. A vita ekkor már koncepcionális kérdésről folyt: a honlap utastájékoztatási vagy kommunikációs eszköz?

A BKV mentségére szóljon, hogy az új honlap üzembe helyezésével hamarosan elindulhat néhány olyan szolgáltatás, ami korábban nem létezett. Létrejött az online ügyfélszolgálat, melynek segítségével az érintettek, panaszosok az interneten keresztül is tudnak bejelentést, panaszt tenni, ráadásul ennek összeállításához tartalmi útmutatást is találnak az oldalon. Ugyancsak újdonság az online kapcsolat a diszpécserszolgálattal, aminek eredményeként percek alatt felkerülhetnek a honlapra a forgalmi változások, balesetek, fennakadások hírei. Ezek bizonyosan nekünk is jól fognak jönni, ha valóban elérhetőek lesznek számunkra is. Ugyancsak teljesen megújul a korábban sok kritikát kapott Útvonaltervező, ami már gyalogos információkat is fog adni, remélem, ezek számunkra is elérhetőek lesznek, legalábbis a térképekkel foglalkozó szakember nagyon intenzíven érdeklődött ennek vakos megoldásai iránt Péternél. Újdonság még, hogy az oldal angol és német nyelven is elérhető lesz, ami azt illeti, épp ideje.

Koncepcionálisan elfogadhatatlannak, vagy legalábbis nehezen védhetőnek tartottuk Péterrel az indokokat, hogy miért is olyan sürgős most ennek az új honlapnak az elindítása. Tény, hogy a 2004-ben még az év honlapjának választott BKV portál felett mára eljárt az idő, az oldal és a szolgáltatások sok kritikát kaptak, sokan áttekinthetetlennek, statikusnak, ódivatúnak látják, és a képernyőolvasó vagy nagyító szoftvert használók számára sem valami kényelmes a régi rendszer. Fontosnak tartották még elmondani, hogy a BKV jelenleg komoly összeget fizet havi szinten a honlap fenntartásáért, nem náluk van a forráskód, így azt nem tudják kellő intenzitással frissíteni, az új rendszer bevezetésével ez is megoldódna. Ugyanakkor mégsem értem, hogy at íz éves honlapot miért kéne most néhány hét alatt lecserélni, miért az a szemlélet, hogy "csak szabaduljunk már a régitől", mint ahogy ezt ott egy szakember ki is mondta, és miért nem úgy gondolkodnak, hogy alapos munkával, széles rétegek igényeinek figyelembe vételével készítsenek egy új honlapot, ami méltóképpen felválthatja a régit.

A kommunikációs igazgató szerint lehet, hogy az újonnan bevezetett honlap nem lesz rögtön mindenki számára megfelelő, de majd... Mivel nyilvánvaló volt, hogy ez az üzenet nekünk is szólt, hát válaszoltam: egy analógiát állítottam fel az akadálymentes épületekről és honlapokról. Szakmai körökben szerencsére már köztudomású, hogy az új épületeket sokkal olcsóbb már eleve akadálymentesre tervezni és építeni, mint utólag kiszélesíteni az ajtókat, folyosókat, beépíteni a liftet vagy az akadálymentes mosdót, megszűntetni a lépcsőket és más akadályokat. Egy honlapnál pedig ugyanez a helyzet munka és költségek tekintetében egyaránt. Ebben a szemléletben tehát az elkülönített akadálymentes felület szemléletbeni és technológiai értelemben is visszalépést jelent.

Az egyeztetés mintegy két órán keresztül folyt, aminek minden perce izgalmas volt, talán egy pillanatig sem unatkoztam. A teremben szerintem nem volt egyértelműen rossz a hangulat, pergő és kultúrált volt a vita, amit gyakran némi ironikus humor is élénkített. Az eredmény pedig: Fuzik Zsolt IT igazgató ígéretet tett, hogy a megjelentek tesztelés céljából kapnak egy hozzáférést az oldal béta verziójához, erről megküldhetik javaslataikat, ezeket pedig beépítik a fejlesztésbe. A folyamatra kb. két hét fog rendelkezésre állni, ami szerintem gyakorlatilag sokkal több lesz. Az eredeti tervek szerint egyébként december 1-jével kívánták átadni az oldalt, de épp a kommunikációs igazgató volt az, aki nem kívánt ebben ennyire merev maradni.

A megbeszélés lezárása után több BKV-s informatikai szakember érdeklődött bizonyos kérdésekben speciális információk után Péternél, nyitottnak és közös gondolkodásra hajlandónak tűntek. Mi elmondtuk, hogy egyáltalán nem gondoljuk, hogy az új főoldal látássérültek számára teljesen használhatatlan lenne, ilyen oldal gyakorlatilag elég kevés van. Szerintünk a problémák jó része könnyen orvosolható, a tesztelést pedig pár nap alatt le lehet bonyolítani. Most tehát várjuk a fejleményeket.

Nem tudom megállni viszont, hogy ne tegyem szóvá a cikk elején már említett MVGYOSZ-es kollégák hozzáállását. A két fiatalember csendben végigülte a megbeszélést, egyáltalán nem szóltak hozzá a vitához, sem a mi álláspontunkat nem erősítették meg, sem nem képviseltek ezzel szemben más véleményt, eltérő álláspontot. Csak találgatni tudok, miért. Talán ők már látták a vakbarát verziót, azt jónak ítélték, és most nem tudtak mit kezdeni a helyzettel? Ők is egyetértettek velünk, csak kevésbé szeretik a hangjukat hallatni, esetleg nem kívántak bennünket ismételni? Vagy egész egyszerűen nem tudtak hozzászólni a kérdéshez? Szerintem hamarosan ez is kiderül.