hallótávolságon belül

"Szép új világ" - Autót a vakoknak!"

Gyerekkoromban, úgy húsz éve a Knightrider volt a kedvenc tévésorozatom, természetesen Kitt, a csodaautó miatt. Nem elsősorban azért szerettem bele a fekete sportkocsi és gazdája kalandjait hétről hétre bemutató amerikai filmsorozatba, mert Kitt igazán jó beszélgetőtársnak, szellemesnek és jó humorúnak tűnt, bár ezek sem elhanyagolható szempontok egy mesterséges intelligenciával felszerelt autónál. Sokkal inkább az kezdett el érdekelni, hogy Kitt képes szó szerint magától menni, útvonalát megtervezni, sőt, akár a gazdáját is megtalálni és elmenni érte. Akkor persze már tudtam, hogy én felnőttként sem fogok autót vezetni, és valószínűleg mindent megadtam volna, ha Kitt egyszer legalább elvisz egy körre.

Az újságok és online hírmagazinok Tech rovataiban egyre gyakrabban lehet olvasni olyan cikkeket, melyekben önjáró, hangvezérlésű vagy mesterséges intelligenciával működő autókkal kapcsolatos kutatásokról számolnak be, melyek természetesen még csak laboratóriumi fázisban tartanak. Ugyancsak sokat látni és hallani hazai és külföldi látássérülteket, akik autót szeretnének vezetni, vagy lehetőséget kapnak arra, hogy egy versenypályán vagy repülőtéren élvezhessék a sebességet.

Ha kedves olvasóm most azt gyanítja, hogy a következő sorokban valamilyen hatalmas technikai újításról és a látássérültek autóvezetéssel kapcsolatos reményeinek valóra válásáról fogok értekezni, akkor javaslom, hogy inkább most hagyja abba az olvasást! Itt és most - sajnos - egyáltalán nem erről, hanem sokkal prózaibb dolgokról lesz szó.

Egy hamarosan módosítandó jogszabály még az idén lehetővé fogja tenni, hogy az eddig csak a mozgássérült személyek számára biztosított gépjármű szerzési támogatásban ezentúl a látássérült igénylők is részesülhessenek. Első hallásra mindenképpen pozitív hírrel van dolgunk, tudniillik egy már meglévő kedvezményezetti kör kiterjesztése történik meg. De ha csak ennyiről szólna a történet, akkor nem kezdtem volna el írni ezt a bejegyzést.

Azt bizonyára a kedves olvasó már ki is találta, hogy a vak ember mellé kell is valaki, aki ezt a járművet vezetni fogja. Nos, ez pontosan így van, méghozzá három olyan személyt is meg lehet jelölni az igényléskor, akik erre jogosultak lesznek. Mármint három hozzátartozót, bár ez a kör még nincs pontosan definiálva. Persze, vannak olyan látássérültek, akik még látó éveikben szereztek jogosítványt, ami megvakulásuk után még érvényes egy darabig, ebből aztán szoktak is jó poénok születni.

Néhány hónapja még attól zengett a sajtó, hogy a mozgássérült emberek tiltakoznak a gépjármű szerzési támogatás megváltozott feltételei miatt. Országos szövetségük sajtóközleményeiben azt lehetett olvasni, hogy az igénylőket az állam előnytelen hitelkonstrukciók igénybevételére kényszeríti, ráadásul mindössze egyetlen típusú autó megvásárlásához jár a támogatás, amely több súlyosan mozgássérült személy által nem is volt használható. Azóta állítólag valamelyest javult a helyzet, ám a hitelkényszer maradt, még ha számos különféle finanszírozási ajánlatból is választhat az igénylő. Igencsak etikátlan hozzáállásnak tűnik ez azokban az időkben, amikor számos fogyatékos ember munkája és megélhetése kerül veszélybe a bértámogatási rendszer hamarosan bekövetkező átalakítása miatt.

Vitathatatlan tény, hogy egy autó és egy jogosítvány birtokában sok mozgássérült ember számára kitárul, vagy legalábbis kitágul a világ. A gépkocsi sokaknak elvesztett önállóságukat adja vissza, lehetőséget jelent a négy fal közül való kimozdulásra, munkába járásra, a társadalmi vérkeringésbe való bekapcsolódásra. Egy olyan országban, ahol a közösségi közlekedés a mozgássérült, elsősorban a kerekesszékes személyek számára még mindig telis tele van akadályokkal, egy ilyen támogatás jóformán a szabadságot jelenti ezeknek az embereknek.

Nem így azonban a vak és gyengénlátó személyeknek. Esetünkben, mint ahogy azt bárki kitalálhatja, az autóval való közlekedéshez bizony látó segítségre van szükség. Tehát hiába lenne nekem autóm, támogatással vagy anélkül, hitellel vagy anélkül, ugyanott lennék, mint most, hiszen nincs olyan hozzátartozóm, akit mindig ugrasztani tudnék, ha éppen kedvem szottyan valahova elfurikázni. Nekünk az autó megléte nem adja meg az önállóságot, sőt, éppenhogy kiszolgáltatottá teheti a látássérült személyt, és visszaélésekre is okot adhat ez a kedvezmény.

Vannak persze olyan emberek, akiknek szükséges és indokolt, az életminőségüket valóban javító segítség lehet ez a támogatás. Ilyenek a közösségi közlekedéssel nem szállítható súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek és felnőttek, de akár az önállóan közlekedni nem képes siketvak vagy a krónikus betegségük miatt rendszeres gyógykezelésre járó fogyatékos személyek is. Ugyanígy nagy segítség lehet ez a támogatás egy olyan családnak, melynek fogyatékos gyermekét rendszeresen a tőlük távoli városban lévő oktatási intézménybe kell elvinni, illetve oda elmenni érte. Ezek azonban egyedi esetek, a látássérült emberek többségénél ezek az állapotok - szerencsére - nem állnak fenn.

A kezdeményezés, minő véletlen, briliáns módon összecseng az aktuális kormányzati szándékkal, miszerint a fogyatékos embert a családjának és a helyi közösségnek kell majd eltartania. Eszerint nincs szükség önállósági törekvésekre, az pedig már-már természetes, hogy a fogyatékos embernek szánt támogatásból a családtagok is húzhatnak hasznot.

Mondhatnánk persze, hogy ezt a rengeteg pénzt miért nem költik inkább olyan eszközök beszerzésének támogatására, ami valóban hozzásegít minket is az önállósághoz. Ilyen eszköz lehetne akár egy számítógép, egy okos telefon, egy képernyőolvasó szoftver, egy nagyító vagy olvasótévé, neadjisten egy Braille-kijelző, de sokan szerintem még egy államilag támogatott, jó minőségű fehér botnak vagy szemüvegnek is nagyon örülnének. És tényleg, miért is ne adhatnának ugyanilyen államilag támogatott hitelt mondjuk Braille-kijelzőre vagy nyomtatóra? Azt biztosan igénybe venném! De hiába álmodozunk, hiszen a fehér botok és Braille-kijelzők támogatása sem a Suzukinak, sem a Széchenyi Banknak nem lenne biznisz.

Szóval, azt hiszem, én ezzel az igényléssel megvárom az önműködő autók elterjedésének időszakát, már ha egyáltalán megérem, és ha azokra is lesz támogatás a jelenleg igényelhető egyetlen Suzuki modell mellett. Vagy "ott fent" már tudnak valamit, amit mi még nem?