Sziasztok!

Azt hiszem e bejegyzésem címe sokat elárul azoknak, akik követték e blogot, akik kicsit ismernek, viszont úgy érzem ki kell fejtenem teljes valójában mindazt, mit e sor takar. Szükségem van az írásra, arra hogy beszéljek, még akkoris, ha értelmetlen, hasztalan fecsegésnek tűnhet sokak számára.
Meglehet, hogy mint a Lepkeháló Közhasznú Egyesület elnöke, hogy mint olyan ember, aki szeretne elérni valamit sem a tegnapi írásomat nem engedhetem meg magamnak, sem a jelenlegit és talán a későbbieket sem célszerű publikálnom sem itt, sem másutt.
Mégis úgy hiszem, hogy vállalva a felelősséget le kell írnom mindazt, mi bennem van.
Tudjátok, néhány éve volt egy álmom. Egy olyan álmom, melynek megvalósításában sokan drukkoltak és várakozva nézték, hogy mi lesz a következő történése a haladásnak. Volt egy álmom, mely szemléletváltást kívánt, mely segíteni akart megannyi emberen és most, a kormány bértámogatás igénylésével kapcsolatos intézkedésével bizony lehetetlenné tette ezt.
Álmomban egy olyan szervezet nőtte ki magát a semmiből, mely fogyatékos emberekkel, az ő munkájuk által segítette volna a rászorulókat legyen a segítés formája anyagi vagy tárgyi, lelki vagy fizikális. Pszichológus, jogász, masszőr alkalmazásával kívántam megvalósítani azt, hogy minél több szolgáltatáshoz a szociálisan rászoruló emberek ingyen vagy nagyon kedvezményes áron hozzáférhessenek, hogy fordulhasson kicsit a világ!
Igen jól ólvastátok, abban bíztam, hogy kitartó munkával, igyekezettel el lehet érni azt, hogy a fogyatékos emberekre ne úgy nézzenek, mint segítségre szoruló szegény emberekre, hanem úgy, hogy egyenlőek. És nem úgy egyenlőek, hogy van diplomájuk és tudnak mozogni és élnek, hanem úgy, hogy számíthatnak ránk, hogy mi is tehetünk a társadalom különböző rétegeiért valamit.
Ez az egész viszont bértámogatás nélkül, annak megigénylése nélkül halott ötlet. Azt kell, hogy mondjam, lehetetlenné vált abban a formában ahogyan én elképzeltem.
Így is magánszemélyként vettem fel hitelt elnökségünk egy tagjával azért, hogy alkalmazni tudjuk később az embereket, hiszen a bértámogatás ellenére is vannak költségek, kezdeti költségek, melyekkel számolni kell. Ha minimum 140000FT-ot számolunk emberenként (és akkor keveset számoltunk ill. a diplomás alkalmazottakba bele sem gondoltunk), akkoris ha tíz embert alkalmaz valaki másfél millió ez egy hónapra. Ha három hónap alatt fut át a munkaügyiközpontnál a történet és ha csak három hónap múlva tudnak fizetni akkor az öt milliót bizony verdesi ez az összeg, mely elengedhetetlen.
Álmaimban már láttam pl. egy szalont, ahol kb. 500FT-os áron masszíroztuk volna az időseket, azokat akik anyagi helyzetükből adódóan nem engedhették volna meg maguknak.
Így viszont hogy tegyük? Így ha alkalmazni szeretnénk bárkit, olyan munkakörre van szükség, mely kitermelni legalább az illető bérét. Így viszont hogyan tegyen jót az ember? Hogyan tudjuk segíteni az embereket ha ismét a pénz körül foroghat a világ?
És tudjátok a borzasztó az, hogy az a bértámogatásként kapható összeg sem sok. Nem mondható rá az, hogy halálra keresi magát a fogyatékos ember, sőt...
Nem tudom mennyi időre fagyasztották be ezt a támogatást, nem tudom hogy mit lehet ilyenkor tenni. Amit egyenlőre tisztán látok az az, ahogy az álmaim romokba dőlnek, ahogyan új utakra kell lépnem, ami nem tetszik.
Szerintem ugyanis jó ötlet volt. Szép ötlet. Persze a megvalósítás lassabban haladt mint ahogyan eredetileg elterveztük, de ez bűn? Nem, nem hiszem.
Hogy élhet meg innentől az ember marad a bűnözés? Kialakítjuk a fogyatékos maffiát?
Van aki strihhelni fog, van aki futtatja a lányokat és van aki drogot árul majd egy-egy sarkon?
Kilátástalannak tűnik ez az egész. És a borzalmas az, hogy sokan nem fogják fel, mert csak azt látják, hogy most még van munkájuk. Pedig ha belegondolnak bárhogy el lehet bocsátani egy embert és bárhogyan utcára kerülhet bárki, aztán meg jön az hogy álldogál majd és nem fogják felvenni máshová, hiszen nem igényelhetnek utána már bértámogatást, és mindegy hogy milyen képesítése van.
Még masszőrnek se alkalmazzák olyan nagy arányban a vakokat, mint régen.
Azt hiszem mindenképpen el kell gondolkodni azon, hogy mit lehet tenni, és igen csatlakozni kell azokhoz akik tesznek is valamit, összefogni egyszer az életben és felállni végre. Önmagunkért, azért hogy élhetőbb világunk legyen, mert ez az ország a világunk, ami körülvesz a szobánkban az is a világunk, a leendő gyermekeink is a világot jelentik számunkra, és mindezektől ne fosszon meg bennünket senki!!!
D. Viktor