Régóta nem jelentkeztem bejegyzéssel, s ennek a szokásos oka: az elhavazódás.
Az alábbi blogbejegyzésben részletesen olvashatnak az integrációs táborról, melyben jómagam is részt vettem.
19-től 25-ig tartott.
Pénteken jött Anyukámért, Tesómért és értem a támogató szolgálat. Kivitt minket a vasútállomásra, majd egy csigalassú vonattal nagy nehezen elszötyögtünk Kelemföldig. Több, mint negyed órát kellett várni, mire a vonat beindult. Kelemföldnél aztán leszálltunk. Tesóm nagyon talpraesett volt: ő húzta a bőröndöt. A 7-es busszal elmentünk a Vakok Iskolájáig. Mondanom sem kell, hogy dögmeleg volt. A csomagjainkat elvitték kocsival, még mi tömegközlekedtünk Tahitótfaluig.
Ott végül Ági Néni beosztott mindenkit, kinek merre kell aludni. Kipakoltam és zuhanyoztam, majd egyik szobatársammal, Pálmával felmértük a terepet.
Istennek hála, Legkedvesebb Barátommal is volt szerencsém találkozni, kit még élek s mozgok, s azontúl is, szeretni fogok. Nagyon vártam, hogy beszélhessek vele, mert sajnos nem tehetem meg minden nap. Az ő jelenlétének köszönhető, hogy arcomon mindig mosoly ült. Vele egyébként eljött az unokahúga, Zsófi, aki egyébként egy okos és aranyos lány. Jó volt vele dumcsizni, mert mindig mondott valami okos dolgot, és amit külön érté nálam, hogy mindig vidám volt, ahogy én is.

Vacsora után ismerkedő játék volt, majd tendált mindenki aludni, vagy hülyéskedni. Én persze legalább éjfélig fent maradtam, s ha kellett, ha nem, röhögtettem a többieket. Elkezdtem nevetni, nem értették, mi van velem, erre a csajok is bekapcsolódtak.
A szombat nem azzal a verőfényes idővel ígérkezett, szinte egész nap esett. Kézműves foglalkozás volt. Azt mindenesetre leszögezem, hogy nem lesz belőlem szövőnő. Nem az én mesterségem. Viszont karkötőt csináltam Anyukámnak, képeslapot Apukámnak. Este pedig koncert következett. Csaba bácsi nagyon megnevettetett a saját szerzeményeivel, még mindig nevetek, ha eszembe jut. Igaz, értésemre adta, hogy nem azzal a vicces szándékkal írta a szerzeményeit, mégis, nem tudtam megállni nevetés nélkül. Csaba bácsit követte a Pirkenyő zenekar. Természetesen nem maradt el az este a jól ismert Kockadal nélkül. Majd ismét alvás következett - illetve rám ismét jött a bolondóra. Leszögezem, hogy elég gyakran lökött vagyok. :)
Vasárnap és a többi nap tartotta magát a csúnya idő. A vasárnapi programról annyit, hogy lovagolni voltunk,, este Csaba bácsi zenélt nekünk, és vetélkedő is volt.
Hétfőn volt kenuzási lehetőség, melyet kihagytam. Délelőtt a lányokkal csipetkéztünk a levesbe, délután pedig szütyőt lehetett készíteni. Én is készítettem, elraktam Tesómnak. Este pedig fiú-lány vetélkedő volt. A vetélkedő után megint rámjött a röhögés, de sokkal jobban, mint előző estéken, nagyon boldog voltam, mondhatni, hogy két méterrel jártam a Föld felett. Ez persze nem volt lehetséges, de a mondás így tartja. Csak kellett nekem hajnali fél 1-kor megszólalnom! Nem hittem volna, hogy a csajokat annyira megnevettetem. Elhallatszott a folyosó másik végébe. Hát az úgy volt, hogy beütöttem a fejem, csak úgy káprázott a szemem. Megnyugtatásul azért annyit közlök, hogy nem lettem még ütődöttebb, mint egyébként. Szóval, bevertem az "okos" fejem. Erre megint a Mamám hívom. Persze nem a mobilon, mert illetlenség lett volna ilyenkor felhívni, de azért csak megszólalok:
"Édes Mamám, nagyon szeretlek, gyere, segíts."
Erre a csajokkal annyira nevetünk, hogy szerintem felvertünk mindenkt. Benyit Csaba bácsi. Gyorsan az arcomra szorítom a kezem a visszafojtott röhögéstől. Bármit mondtam, vagy csináltam, a csajok mindig nevettek rajta, és én is. Például nekimentem az oszlopnak, amiről azt hittem, hogy áll ott valaki, és bocsánatot kértem. Az meg nem szólal meg. Miért nem figyel jobban, mikor tudja, hogy szegény vak arra jár! :) Nagy nehezen elaludtam. Arra ébredtem, hogy a folyosón járkálnak. Reggeli után bobozni mentünk volna, de esett. Ezért aztán maradtunk. Délután aztán, hideg élelemmel felpakolva, Visegrádra látogattunk el, ahol egy lovagrend tartott bemutatót, majd indultunk vissza. Este jött egy népzenekar. Tanítottak nekünk dalokat. A túl a vizen kezdetű dalnak nem értettem egy részét. Odáig eljutottam, hogy "Megvizsgálom szívedet". Én persze először azt gondoltam, hogy valami szívsebészről van szó. A folytatásnál jöttem rá, hogy nem egészen. :):)
Másnap délelőtt nem mentünk semerre, mert esett. Fürödni mentünk volna, ha nincs olyan rusnya időjárás. Délután pedig Esztergomba látogattunk el, a Duna Múzeumba, ahol előadás volt a vizek védelméről, az árvízről is. Volt egy helikopter szimulátor, ahol egy gépi hang beszélt az árvizekről. Volt ott víziorgona is. Ezeknek a megszemlélése, illetve szemléltetése után visszamentünk a táborba. A múzeumból kilépve melegebb és füllettebb idő fogadott minket, mint mikor elindultunk.
Este karaoke party volt. Dóriékkal még sokáig fent voltunk.
Majd eljött a csütörtök reggel, ami sajna az indulást jelentette. Reggeli után még összeszedelőzködtem, majd megvártuk a 10 órát. Szerencsére nekem nem kellett busszal menni, mert Legkedvesebb Barátom elvitt a Vakodáig. Nem mellesleg megjegyezném, hogy a születésnapomról sem feledkezett meg, ami múlt hónap 3-án volt. Nagyon nehezen találja meg az ember az igaz barátot, meg kell becsülni. Én viszont Istennek köszönhetően, megtaláltam.