2009.09.16.
orschie
"A tapintható lehetőség" címmel rendezett közös szakmai konferenciát 2009. szeptember 14-én a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) és Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata. A rendezvénynek a XVIII. kerületi Kondor Béla Közösségi Ház adott otthont, fővédnöke Dr. Mester László polgármester, országgyűlési képviselő, háziasszonya Oláh Anna esélyegyenlőségi referens volt.
A program a vakok írását feltaláló Louis Braille születésének 200. évfordulója tiszteletére került megrendezésre a VGYKE Braille-év rendezvénysorozata keretében. Célunk az volt, hogy a szakmán túl a laikus közönség is megismerhesse azokat a lehetőségeket, amelyeket a pontírás adott a vak embereknek a múltban, és amelyeket a XXI. Században is képes nyújtani.
Örömünkre szolgált, de egyszersmind célunk is volt, hogy a látássérült emberek szervezetei mellett más, nem szorosan szakmabeli intézmények, civil szervezetek és szakemberek is képviseltessék magukat a hallgatóság soraiban. Ez a cél ugyanakkor egyben kihívást is jelentett a szervezők számára, hiszen így olyan szakmai program összeállítása volt a feladatunk, ami egyszerre hasznos, színes, informatív és érthető a szakma és a témában kevésbé jártas érdeklődők számára.
A rendezvényt Szaniszló Sándor alpolgármester és Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke nyitotta meg, ezt megelőzően pedig Ézsiás László vak versmondó adott elő két megrendítő költeményt, ezek közül az egyik saját, Louis Braille-hez címzett, Köszönöm az írást című verse volt. A délelőtti plenáris szakaszban nyolc előadást hallgathattak meg vendégeink, melyek témájukat tekintve meglehetősen változatosak voltak.
Görgényi Miklós, mint a Braille írás egyik hazai szakértője, aki Pécsről látogatott el hozzánk, a XVIII. század második felétől egészen napjainkig vázolta fel a vakokkal való intézményes foglalkozás történetét és a pontírás kialakulásának folyamatát. Előadásának kiindulópontja a francia Valentin Haüy munkássága volt, aki 1784-ben kezdett vak gyermekek oktatásával kísérletezni, ő volt a Párizsi Vakok Intézetének megalapítója, később a szentpétervári és a berlini intézetek létrejötténél is bábáskodott. Hallhattunk tőle a Klein-rendszer és a pontírás kialakulásáról, valamint a rövidírási rendszerek és a 8 pontos Braille történetéről is. Előadását a Braille-írás és az informatika kapcsolódásával elért nagy eredmények méltatásával zárta le.
Dr. Nagy Marianna, antidiszkriminációs szakértő az esélyegyenlőségi jog alapjait vázolta előadásában, illetve beszélt a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ egyezményről, ami a kommunikáció kérdésköre kapcsán már nevesíti is a Braille-t sok más egyéb segítő technológia mellett, mint a fogyatékos emberek kommunikációs esélyegyenlőségének megteremtésének eszközét. Fodor Ágnes előadásában ezt a vonalat folytatva a gyógyszeres dobozok Braille feliratozásának jogszabályi és gyakorlati hátteréről beszélt, illetve egy átlagos házipatika készletét áttekintve hívta fel a figyelmet ezen feliratok fontosságára. Jómagam a VGYKE idén tavasszal elvégzett kutatásáról tartottam rövid beszámolót, melyben elővizsgálat formában foglalkoztunk a látássérült emberek Braille-ismeretével és használati szokásaival. A kutatási beszámoló egyébként letölthető a www.vgyke.com honlapról.
A kávészünet után Németh Tamásné Berta Edina, látássérült kottaátíró beszélt munkájáról, a Braille-kotta eltéréseiről a normál kottával szemben, illetve bemutatta azt a kottaszerkesztő szoftvert, amit kifejezetten pontírásos kották elkészítésére fejlesztettek ki. Földiné Angyalossy Zsuzsánna, a Látásvizsgáló Országos Szakértői Bizottság igazgatónője a Braille mellett létező egyéb tapintható írásrendszerekről tartott előadást. Elsősorban a Nagy-Britanniában elterjedt Moon-írást ismertette, ami a pontírást megtanulni képtelen embereknek, pl. cukorbetegek, mozgáskoordinációs problémákkal élők vagy halmozottan sérült, tanulási zavaros gyermekek oktatásában lehet hasznos eszköz. Szemléltetésként néhány betűt papíron, domborítva körbe is adott ezekből az alternatív rendszerekből, így azt az érdeklődők testközelből is megismerhették. Gangl Tamás, a Siketvakok Országos EGyesületének elnöke arról beszélt, mit jelent a pontírás a siketvak emberek életében. Szólt arról, hogy számukra a számítógép használata többnyire kizárólag ezen a rendszeren keresztül, Braille-kijelző használatával lehetséges, illetve beszélt azokról a személyközi kommunikációs rendszerekről, melyekben a Braille-írás betűit a siketvak ember kezébe "írva" kommunikálnak. Ő maga is elkezdte megtanulni a pontírást és sorstársait is erre buzdítja. A délelőtt zárásaként Flamich Mária látássérült nyelvtanár adott ízelítőt abból, mennyire megkönnyíti a pontírás használata a nyelvtanulás folyamatát egy vak személy számára. Bemutatta több idegen nyelv Braille ábécéjét, ismertette a rövidírások előnyeit, illetve fényképekkel illusztrálta egyes Braille segédeszközök használatának ismertetését. Előadását egy nyílt levél részleteinek felolvasásával zárta, amit a vakok Világszövetségének egykori főtitkára írt Louis Braille-hez, megköszönve neki az írásrendszert, ami akkora segítséget jelentett azóta sok millió vak embernek.
A délután folyamán szekcióülések közül válogathattak az érdeklődők. A kerekasztal beszélgetések keretében az informatika és a Braille-írás segédeszközeit mutatták be az Informatika a Látássérültekért Alapítvány és a KFKI munkatársai, a Szépművészeti Múzeum múzeumpedagógusa jóvoltából a múzeumi akadálymentesítés és a tapintható tárlatok világából kaphattak ízelítőt a látogatók, illetve a pontírás oktatásának pedagógiai és pszichológiai kérdései kerültek megvitatásra a Vakok Általános Iskolája és a Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportja dolgozóinak közreműködésével. Ezek mellett a bátrabbak részt vehettek a VGYKE "Túloldalról" érzékenyítő tréningjének demonstrációján is, ahol a résztvevők a látássérült emberekkel való kapcsolattartás, kommunikáció és a saját vaksághoz való viszonyuk élményeivel gazdagodhatnak a szupervízió és az önismret eszköztárát segítségül hívva.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani vendéglátóinknak, a XVIII. kerület polgármesteri hivatala munkatársainak és a közösségi ház dolgozóinak, nélkülük ez a meghitt hangulatú, színes és élménygazdag szakmai rendezvény biztosan nem jöhetett volna létre!
Hozzászólások
Jó napot kívánok!
A nevem Pikáli Sándor.
Nyomdászként nagyjából minden technikai akadályt eltakarítottam a tömeg gyártott Braille írásbeliség útjából.
De beleütköztem a totális érdektelenségbe mind a látók, mind a vakok oldalán.
Abból kiindulva, hogy a vakok fogyatékossága nem az, hogy nem tudnak olvasni, érthetetlennek tűnik előttem, hogy miért nem kapnak legalább negyedannyi írott üzenetet a világ dolgairól mint én?
A politikai pártok számára érdektelen tömeg, szóra sem érdemes, nemhogy írott tájékoztatásra, a gyártók, teszem azt a gyógyszergyárak annyira cinikusak, hogy kerek perec kijelentették, amíg nem kötelező a részletes termék leírás addig nem tesznek lépéseket. Az pedig 2012-ben lesz.
A vakok pedig nem látják, hogy nem a technikai képtelenség, hanem az emberi közöny válassza el őket ezen a téren a látóktól.