Az elmúlt tizenkét napban megint csak nem unatkozhattam. Hála Isten kegyelmének, és annak, hogy sok minden történt. November ötödikén bizonyos okok miatt nem mentem el a fogászatra, mert más dolog jött közbe. Így tehát új időpontot kértem, amit meg is kaptam a holnapi napra. november első munkahete meglehetősen átlagos volt, sokat dolgoztunk bent az irodában, és itthon pedig amikor lehetett, pihentem. Mivel nyolcadikára, szombatra semmilyen szolgálat sem volt, ezért úgy határoztunk Vicával, hogy salgótarjánba megyünk, egy ottani adventista gyülekezetbe, melynek lelkészével évek óta jó barátságban vagyok, és bizonyos okok miatt feltétlenül beszélni kellett vele. Hogy mi volt ez a bizonyos dolog, arról most még nem kívánok írni, majd ha eljön az ideje, ígérem megosztom a tisztelt olvasó közönséggel.

Szumma szummárum, szombaton reggel találkoztunk a stadionoknál, a metrómegállóban. Mivel már a pénztárnál nem tudtunk jegyet venni, ezért a buszon kellett ezt megtenni. Mind oda, mind pedig visszafelé elmondható volt, hogy egy nagyon előzékeny sofőr volt, aki Ike-kal minket rögtön előre engedett, még azelőtt, hogy az előzőleg jegyet vásárlók felszállhattak volna a buszra. Mindenképpen jól esett ez a dolog, no meg praktikus is volt, tekintettel arra, hogy jobb volt, hogy előbb szálhattunk fel a kutyával, így jól el tudtunk helyezkedni, anélkül, hogy bárkinek is nehézséget okoztunk volna.

sima útunk volt tehát, és a pontos időben meg is érkeztünk Tarjánba. János, a gyülekezet lelkésze már várt minket. Kedvesemmel hamar meg is ismerkedtek, és hamar ki is alakult a kölcsönös szimpátia. Már tartott a szombatiskolai beszélgetés, mikor odaértünk, de azért mi is be tudtunk csatlakozni a témába. Azért is különleges volt ez a szombati nap, mivel úrvacsorai istentisztelet volt. Jancsi ezt már közölte velem, még amikor telefonon egyeztettünk, így nem ért váratlanul a dolog. kedves, szívélyes kis gyülekezet fogadott bennünket. Nem voltak jó néhányan ismeretlenek, mivel régebben már szolgáltam itt, bár kétségtelen, hogy nem sokszor fordultam itt meg. még vannak halvány emlékek arról, hogy 1996- végén, vagy 1997 elején mintha már lettem volna itt egy ifjúsági program keretében. Száz szónak is egy a vége, nagyon jól éreztük magunkat mindketten. Istentisztelet után természetesen ebéd következett, ám előtte megsétáltattuk Ike-kot. a sétáltatáshoz még két gyermek is csatlakozott. Ebéd után nem sokkal kezdődött a délutáni beszélgetés, amely több témában zajlott, így változatos és tartalmas volt. Óra után pedig néhány percet beszélgethettünk Jancsival jövetelünk céljáról. Mivel indult a buszunk, így Jancsi kivitt bennünket kocsival a buszpályaudvarra. Visszafelé sem volt nehéz utunk, nagyon simán értünk haza, még előbb, mint ahogy gondoltuk, mert egy gyorsabb járatot fogtunk ki.

A másnap délelőtt főzéssel telt. Pulykapörköltet főztem, és mirelit szilvásgombócot Vicának aki megint csak nálam volt. Vica, bár vegetáriánus, zavttal azért evett egy kis tésztát, mert mindenképpen szeretett volna valami sósat enni. Ebéd után indulni kellett a Káldi utcába, ahol továbbképzésünk következő alkalma volt. Az alkalom bár nagyon tömény volt, még sem volt unalmas. isten lelkének kitapintható jelenlétét éreztük valamennyien. Én nagyon jól éreztem magam, úgy érzékeltem, hogy erővel töltődöm fel a Lélek kegyelme által. Mondom, nagyon tömény volt a továbbképzési alkalom, ezért bármennyire is áldásos volt, azt hiszem alaposan elfáradtunk szellemileg.

Hétfőn reggel pedig ismételten egy új munkahét következett. Átlagos munkanapok következtek, azzal fűszerezve, hogy két új kollégánkis szép lassan bekapcsolódott a melóba. Néhányan csináltunk személyest is, nekem pénteken sikerült, és ez igen nagy örömmel töltött el, tekintettel arra, hogy az elmúlt pár héten ez valahogy nem sikerült. Az is igaz persze, hogy Isten kegyelmére bízom a dolgokat, nem igazán szoktam görcsölni azon, ha nincs személyes, főleg azért nem, mert, úgy érzem, hogy mindent megteszek, ami tőlem tellik. isten kegyelmének hála van elég erőm a melóhoz, és így minden nap elmondhatom, hogy tiszta lehet a lelkismeretem, ami azt hiszem a legfontosabb. ma nagyon sokan úgy gondolkodnak a munkáról, hogy egy szükséges rossz, amit olyan tessék-lássék módon kell elvégezni. Én úgy látom, hogy itt is istenről, az én kősziklámról és megváltómról tehetek bizonyságot, szavak nélkül, és ez a legfontosabb. Meggyőződéssel vallom, hogy kereszténynek lenni nem elsősorban szavainkkal kell, hanem életstílusunkkal. Persze, fontosak a szavak a maguk helyén, de ha nincs a beszéd mögött egy megszentelt életstílus, tökéletes munka és magatartás az emberek között, akkor semmit nem ér a szó. A Szentírás arra tanítja a hívő embert, hogy mindig igyekezzék a legtökéletesebbet nyújtani, ami csak tőle tellik. Nem kell elhordozhatatlan terheket vállalni, hisz abba az ember belerokkan. ha mindig el tudom mondani, hogy ami tőlem tellik, megteszem, akkor nem lehet kétséges, hogy áldás kíséri az életemet. Isten ezt megígérte, és én ezt az ígéretet szeretném komolyan venni. Én is követek el hibákat, nem is keveset, de ha Isten megmutatja, és képes vagyok azokkal szakítani, akkor ígérete szerint a tenger mélységeibe veti bűneimet, ahogy egy kijelentésben fogalmaz a Biblia. E kicsiny elmélkedés után térjünk vissza a krónikához.

még régebben talán tettem arról említést, hogy vakmissziónk Miskolcra látogat. Eredetileg úgy gondoltuk, hogy október 25-én megyünk, hisz a meghívás erre a napra vonatkozott, ám bizonyosokok miatt ez a dátum meghiusult. November 15-ére került tehát a látogatásunk, ami ugyebár tegnap volt. marika, szeretett nagymamánk engem kért meg arra, hogy nézzek utána a neten a vonatoknak. meg is tettem ezt. Eközben szembesülnöm kellett a máv csodálatos honlapjával, mivel abszolút nem akadálymentes. Nekem van némi rutinom a nehezebben kezelhető oldalakban, de a tény, hogy eleinte én sem boldogultam vele könnyen. mindenesetre a máv nem igazán úgy alakította át az oldalt, hogy azt látássérültek is zökkenőmentesen tudják használni. Már pedig, ha jól tudom, a máv oldala igen csak nyilvános, és törvény írja elő azt, hogy a nyilvános oldalaknak akadálymenteseknek kell lenni. ismétlem, a Máv oldala etől olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.

Szombat reggel félnyolcra volt tehát megbeszélve a találkozó, mivel nyolc után indult a vonat. A máv megint hozta formáját, mivel késéssel indult a vonat, így majdnem tizenegyóra volt, amikor odaértünk. még jó, hogy testvéreink két kisbusszal kijöttek elénk, így nem nagy késéssel kezdődhetett el a délelőtti istentisztelet. olyan istentisztelet volt, amelyen már rég voltam. nem azért mondom, mert mi tartottuk, hanem egyszerűen tény, hogy isten lelke nagyon megáldotta ezt az alkalmat. Énekszolgálatok, versek hangzottak el, az igeszolgálatot pedig én tarthattam arról, hogy kicsoda nekünk Jézus, aki ugyanolyan próbákat és kísértéseket szenvedett el enberként, mint amiket nekünk is át kell élnünk életünkben. Fontosnak éreztem, hogy ezt az igazságot a testvérek elé tárjam, mivel úgy érzem, hogy emberként nem lehet más reménységünk, csak a mi Urunk Jézus Krisztus. Ő pedig tökéletes emberi életet élt, olyan eszközökkel, melyeket mi is alkalmazhatunk. Mert ő a csodákat sem a maga isteni hatalmát felhasználva tette, hanem kizárólag a mennyei Atya hatalmát igénybe véve. Ő is küzdött, hozzánk hasonlóan volt fáradt, éhes, szenvedett el támadást, gyakran tudatosan és szándékosan félreértették és magyarázták szavait, folytathatnám a sort. Amikor az ő életét és kísértéseit tanulmányozom, mindig rádöbbenek arra, hogy valójában nem hogy könnyeb volt az ő élete a mienknél, hanem ellenkezőleg, még sokkal nehezebb. Ezekben a nehézségekben pedig mindvégig kitartott, sőt győzelmet is aratott. ezért a mi reménységünk, hiszen ő győzött a halál felett is!!!

istentisztelet után természetesen ebéd következett. Pazar vendéglátásban volt részünk!! Drága testvéreink azt sem tudták, hogy melyik ételt kínálják nekünk. Közben sokat beszélgettem, különösen Miklóssal és az ő kedves feleségével Klárikával, akit már tízéve ismerek. Ritkán találkozunk sajnos, de minden találkozás velük élmény. Most megadtam nekik vezetékes számomat is, mivel Miskolcon Favorit plusz csomagjuk van, így ők este ingyen tudnak engem hívni.

A délutáni óra is áldásos volt a délelőttihez hasonlóan. Mint mindig, most is beszámoltunk testvéreinknek arról, hogyan is dolgozunk a vak emberekért missziónkban. Énekek és versek természetesen voltak, gazdagítva az alkalmat. Mikor véget ért a délutáni istentisztelet, még volt rövid idő a személyes beszélgetésekre. Kocsikkal kivittek aztán a vonathoz bennünket, így gond nélkül indulhattunk el. Este igen fáradtak voltunk, úgyhogy reggel tíz körül vetett ki az ágy, maratoni alvás volt ez, főleg azért, mert tizenegy óra előtt már ágyban voltam.

A mai nap kicsit lazább volt végre. Csak annyi volt a program, hogy kivettem a mélyhűtőből a még októberben lereszelt káposzta egy részét, amit bezacskóztunk Vicával. Ebből estére egy jó kis adag káposztástészta lett. Lassan fel kell dolgoznom a mélyhűtő tartalmát, mivel az ünnepek előtt le kell azt engedni, mert már igen csak vastag benne a jégréteg. Holnap pedig egy új munkahét kezdődik, kihívásokkal, és persze megannyi lehetőséggel, hogy istent dicsőítsem. Remélem, hogy lelki békém javáért élni tudok ezekkel a lehetőségekkel! istent magasztalni életemmel: ez a legfontosabb számomra, hogy áldás legyek a körülöttem lévőknek. Hiszem, hogy csak az kaphat áldást, aki maga körül békét áraszt, és humorral és derűvel tesz bizonyságot arról, hogy csakis Krisztust dicsőítve érdemes élni. Munka után pedig fogászatra megyek, úgyhogy bőven este lesz, mire hazaérek. Remélem, hogy megváltóm ott is megsegít!!