Régen jelentkeztem bejegyzéssel, de most akad írnivaló sajnos. Miért azt írom, hogy sajnos? Hamar rájönnek majd. A Don körüli hercehurcáról nem szeretnék írni, mert olyan dolog történt, amiről nem szívesen írok, főleg nem beszélek, ha nem muszáj. Nem mintha szégyelnem kéne bármit is, inkább az a szégyen, hogy praktizálnak még hazánkban etikátlan állatorvosok.. Legyen elég annyi, hogy minden nap, amit Donnal tölthetek, ajándék.. Igen, jól látják azok is, akik azt tudták, hogy meghalt, Don még él...

Hádésszal időnként gyakorlunk, szépen alakul kapcsolatunk. Talán többen hallottak már róla az olvasók közül főleg kutyások, hogy új, központi vizsgaszabályzat épett életbe a vakvezető kutyásokat illetően. Mi már e szabályzat szerint fogunk vizsgázni Hádésszal. Kicsit izgulok, mert pontosan nem tudom, hogy mi is vár ránk, de tudom, hogy Hádész lesz olyan ügyes, hogy vegye az akadályokat.

Már egy ideje levegőben lógott a dolog, hogy meddig is leszek alkalmazásban a Vakmisszióban. Nos, a tegnapi napon jött a postás, és egy ajánlott levelet nyomott a kezembe. Felbontás és szkennelés után kiderült, hogy bizony egy tömör, gyenge indokokkal megtámasztott felmondásról van szó, május végével. Mit is jelent ez? Nem csupán azt, hogy minden erőmmel kereshetek állást, hanem bizony azt is, hogy hittanoktatói szolgálatomnak is vége. Most kezdett volna pedig fejlődni valami. Szeptembertől indíthattam volna ifit, de ennek vége, mielőtt elkezdődhetett volna. Mind ezmiért? Olyan emberek döntése miatt, akiknek fogalmuk nincs a Vakmisszióról. Dicső református egyházunkat is gyarló emberek irányítják, akikről inkább többet nem is írok, mert nincs erről mit írni tovább. A rám bízott embereknek pedig majd nekem kell elmondanom, hogy május végével búcsúznunk kell.

Mivel az élet megy tovább, így ategnapi nap folyamán, felhívtam egy céget, ahol telemarketinges munkatársat keresnek. A lehetőségről, egy régi barátomtól hallottam. A hrs hölgyel annyira jutottunk, hogy várják az önéletrajzomat, tehát legalább nem küldtek el élből a fenébe. Nem ez lenne álmom állása, de muszáj megfognom a munka végét, ha nem szeretném, hogy az eddig felépített önálló életem összeomoljon. A vallástanár szakkal még nem tudom, hogy mit kezdjek, mert most egész más ösvényekre kell térnem. Az pedig kicsiny hazánk kicsiny egyházaiban már csak úgy van, hogy vak szolgálattevőt nem szívesen alkalmaznak.

Összecsaptak tehát fejem felett a hullámok, de ezt már ezerszer leírtam ide. Ha jól belegondolok, több mint két éve hullámvölgyben van az életem. Nem várok sajnálatot, nem várok én már semmit. Nagyon igaz Forrest Gump híres mondása: "Azélet olyan, mint egy doboz bombon. Az ember nem tudhatja, mit vesz belőle."