hallótávolságon belül

Vakinfó találkozó (reprint)

Újra elővettem az alábbi felhívást. Féléves kora ellenére semmit sem vesztett aktualitásából:

A Vakinfós korszak hajnalán, amikor még hemzsegtetek az oldalon, és közösségépítési terveink hasítottak mint a penge, akkor, a fülledt akólban majdnem megcsináltuk az 1. Vakinfós találkozót.
Szép számmal volt jelentkező, sokukat ismertem, de még többet nem, és gondolom így lettetek volna ezzel ti is, amikor leültök a közös asztalhoz. Ennek tudatában is eljött volna rengeteg ember.
Túlzó idealizmusomból az eltelt öt év alatt sokat vesztettem, de valamicske mégis maradhatott bennem, mert megint fészkelődni kezdtem, vakaródzni, sóhajtozni, és immáron ismét arról ábrándozom - amellett, hogy mindig mindent megbánok utólag - bárcsak összejönne egy ilyen találkozó.
Ez a kívánság persze valahol a személyes kivánságközpontomon kívül a menedzserközpontomat is stimulálni kezdte, majd az ingerület tovább futott a vezetőség felé, amely zöld utat adott, és most ide érkezett nagy pátosszal, csöpögősen mint Alien, a nyolcadik utas anno.
131 szónak is 3 a vége: Ki jön akkor?
Szervezzünk-e rá valami tematikus dolgot, vagy csak simán legyünk?
Egy, vagy két napban gondolkodjunk?
Elutaznátok vidékre is, vagy legyünk pestközelben?
Megér-e valamennyi beugrót, vagy legyen ingyenes a részvétel?
Várom a válaszokat, ötleteket elérhetőségeink valamelyikén, de leginkább itt a blogon, hozzászólás formájában, nem anonym felhasználóként.

Hozzászólások

Kedves CSB
Szerintem nagyon jó ötlet, hogy szervezzük egy ilyen összejövetelt
Felőlem lehet pesten vagy vidéken, beugróval vagy anélkül, de nekem mindegy, mert így - ugy is mennék. Igaz Hajdúszoboszló mindentől messze van, de vonattal vagy busszal minden elérhető
Előszőr is azért lenne jó egy ilyen találkozó, mivel a blog írok találkoznának egymással, megoszthatnánk személyesen véleményünket, és ismerkedhetnénk is
Ha valaha ebből valami, kérem szóljon, és én szívesen mennék
Üdv
Írónőcske

Kedves BCS

Hali!

Én mennék. Felőlem első körben lehet Pesten valami kis összejövetel, de egy többnapos vidékiben is benne vagyok, akár beugróval is. Ha nyári alkalom lett volna, akkor tudtam volna helyszínt is javasolni, Tiszafüreden, őszre nincs igazán ötletem.

Üdv!

Orsi

Köszi a lelkesedést!
És jó, hogy eszembe juttatod, hogy kutyákra is készítsük elő a terepet.

Én megyek Lilivel együtt! :)
1-2 nap és csak úgy, azt lehet? Ismerkedve, jó hangulatban még akkor is, ha kevesen vagyunk. Jó nyilván nem öt emberre gondoltam, de én nagyon benne lennék! (Csaba mellékelek neked egy zsepit - na jó ez vicc volt :D)